Együtt születhetett szívem
szíveddel, azért vagy ilyen,

mint én, mert ugyanaz a fa
ágán sarjadtunk valaha.

Ugyanaz, ugyanaz a vér
vert arcodért, vert arcomért.

Ugyanaz, ugyanaz a tej
delelt melleden, mellemen,

s az a kéz, ugyanaz a jobb
etetett meg és mosdatott.

Hát milyen álnokság, mi volt,
mi tőled így elpusztított?

Mit vétett, mit vétkezhetett
szívem, hogy így száműzetett

tőled, hogy csak találgatom,
ki vagy, honnan vagy rokonom?

A hang, a hangod ismerős,
itt volt a torkomban előbb,

s ahogy beszélsz, a haj, a szem
– jaj, istenem, jaj istenem –

testvér, csak testvér szólhat így,
ha tükrével találkozik.

Olyan szép ez a reggel, gyere építsünk belőle házat,
világosságból a világosságnak,
magas falakkal, hajnallal, csupa déllel,
megterített asztallal, az asztalon virág kenyérrel.

Olyan szép ez a reggel, gyere építsünk belőle házat,
nevessen a kanál, örüljön a leves jó szagának,
vicceket sustorogjon a víz, a tányér kerek képe elvigyorodjon,
s legyen aki hallgatja, elmosolyodik, legyen a hajnalból asszony.

Olyan szép ez a reggel, gyere építsünk belőle házat,
négymilliárdan a négymilliárdnak –

– ám ekkor így szólt bennem egy arramenő:

Micsoda nyomorúságban lehetsz, te szegény,
hogy mindezt így kitaláltad.

Rejtett 
                                                           Roppanás 
                                                           Szellő 
                                                           Szuszogás 
                                                           Itt a 
                                                           Tavaszunk 
                                                           Megjött már! 

                                                           Nóta 
                                                           Nevetés 
                                                           Csókos 
                                                           Csevegés 
                                                           Kedves 
                                                           Napsugár 
                                                           Táncot jár! 

                                                           Ékes 
                                                           Énekszó 
                                                           Millió 
                                                           Ködös 
                                                           Ébredés 
                                                           Dalra vár! 

                                                           Kóbor 
                                                           Kikelet 
                                                           Űzi 
                                                           A telet 
                                                           Teste 
                                                           Nyakáig 
                                                           Tiszta sár. 

                                                           Zöldell 
                                                           Falevél, 
                                                           Világ 
                                                           Fényt remél 
                                                           Parkban 
                                                           Padokon 
                                                           Boldog pár! 

                                                           Fáradt 
                                                           Forgatag 
                                                           Fehér 
                                                           Sivatag 
                                                           Fázós 
                                                           Kezével 
                                                           Ajtót zár. 

                                                           Tovaszáll 
                                                           Aztán 
                                                           Jön a nyár 
                                                           Elmegy 
                                                           avaszunk 
                                                           Mily nagy kár!  

A mulandóság szekerén
merre döcögsz? Ajtódnál
az éjszaka árnyékai kutyaként
lapulnak, vigyáznak rád.
Feletted a csillagok dideregnek.                       
Te a dunyhád alatt ülve alszol,
várod az éjszakából előkúszó                 
hajnalt, és kinyílik, mint
szádon az imádság.
Fénye imbolyog fehérre meszelt
szobád falán. Az előkerült
papucsok végigcsoszogják
lassú, templomos lépteid.
Hallgatózol ebben
a szétfüggönyözött reggelben,
és csak a szél kopog ajtódon,
bebocsátásra vár.

Az idő ajándéka, hogy 
az elmúlt évek magaslatából 
lelátsz. Az út emelkedőjén 
keresed igazságod, de 
csak sejteni lehet, hogy 
létezett. Vándormadarak 
ösztönével repülsz. 
Félreértések hálójába 
akasztod horgaid. 
Lelki geometriád szögletében 
kuporogsz, kapaszkodsz 
egy félreértelmezett lázban.

A szív az egy nagy varázsló
téged elvarázsol,
bűbájt, édes álmot küld rád,
lehetsz bármily távol...

A szív az egy nagy óceán,
ha bánatot érzel,
könnyel áztat el az mindent
mire csak ránézel!

A Napnál is szebben ragyog
a mosolyod néked,
hogy ha igaz szívszerelmed
szívből szeret téged!

A szív őriz minden titkot,
többet tud az észnél.
Akkor ő a legszomorúbb
mikor észhez tértél...

Mert a szívnek dobbanása
az igazat szólja.
A legtisztább érzés mindig
a szíved lakója!