http://www.youtube.com/watch?v=oZ7t6yTnSww
Égbe nyúló hegyek alján, havas éjszakákon,
Szomorúan áll egy honvéd az orosz határon.
A szívében vágy és remény, sóhaj száll az égbe,
Álmodik egy szebb hazáról, otthon hagyott boldogságról...
Golyó süvít el a füle mellett.
Isten veled, édesanyám, megyek a harctérre,
Nem leszek az édesanyám drága szeme fénye!
Ha egy golyó szíven talál engem a harctéren,
Nem lesz gyászos temetésem, csak egy ócska fakeresztem,
Az lesz az én gyászos temetésem...
Majd ha egyszer vége lesz a világháborúnak,
Amikor a honvéd elé piros rózsát szórnak:
De már akkor én nem leszek az élők sorában!
Isten veled, édesanyám, jól tudom, hogy mi vár reám,
Most látod a fiad utoljára!
A Don kanyarban...
Napfény hasad fenn az égen, a pázsiton megremeg a hajnal,
Ütközetben áll az ezred, a katonák sebesülnek halnak.
Valahol a Don kanyarban húzódik egy magyar lövészárok,
Harci zajban rádgondolok, s tőled rózsás levelet várok.
Mindhiába várakozok, a posta sem hoz levelet nékem,
Azt sem írtad, hogy hűtlen lettél, azt se írtad: Isten veled!
Ne is jussak az eszedbe, ott járok hol dícső harcot vívnak,
Ha meghalok a síromon vértől piros virágocskák nyílnak.
Ha meghalok, meghagyom egy jópajtásnak, szakasszon egy szálat,
Küldje el a kisfalumba annak a szép kökényszemű lánynak,
Hogy amikor az a másik ölébe ül s kacag a szemébe,
Akkor is vértől piros virágocska jusson az eszébe.
A levelet, amit írtál, megkapod a zubbonyom zsebébe,
Ne ijedj meg, ha véres lesz a levélnek kékhalovány széle,
Amennyiben azt írtad, hogy menjek haza, félsz egyedül élni.
De szeretnék haza menni, kis szobádba véled beszélgetni.
Nem megyek én soha többé, nem megyek én csókolni a szádat.
Felejtsd el az együtt töltött holdvilágos nyári éjszakákat,
Felejtsd el az ölelésem, ajkaimnak édes mosolygását,
Ha meghalok a síromat pajtásaim szuronyheggyel ássák.
Feltöltötte: [Törölt felhasználó] | 13 éve
Látta 160 ember.
Kommentáld!