Nyár

Gyöngyharmat csillog nyári reggel,
szivárvány színeit tükrözi.
Hálóját rejtekben pók szövi,
virágon hímes lepke rebben.

Azúrkékben tündöklik az ég,
síkján napkorong emelkedik.
Sugara pásztáz föld berkein,
delelőn izzó aranyban ég.

Ám változik a kép hírtelen,
fényidilljét felhők rabolják.
Csendjébe vihar tör féktelen.

Szél tombol, kavar por-felleget,
záporeső mossa el nyomát.
Villámok szabdalják az eget.

Schvalm Rózsa

(2014-06-11)

Válasz

Schvalm Rózsa üzente 9 éve

Köszönöm kedves Ida, örülök, hogy tetszik a versem.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 9 éve

Kedves Rózsa!Versed olvasását követően azon tünődtem el,hogy valójában vendégek, átmeneti utazók vagyunk itt e földön.Jövünk-vagyunk egy kicsit--s már megyünk is.S ezt a kis "kirándulást"gyönyörűen fested le rímeiddel.Köszönöm!Ida

1260004060.jpg

Válasz

Schvalm Rózsa üzente 9 éve

Véges e földi lét

Halandók vagyunk, véges e földi lét,
mulandó minden, nem sokáig tartó.
Nincs itt mi örök, az idő nagy rabló,
emészti szorgos kéz halmozott kincsét.

Múlt tengerébe merülnek az évek,
remény hajóját hullámok csapdossák.
Való sebet ejt vágy illúzióján,
veszít az ember erőt, egészséget.

Az élet - lehet, bár küzdés - mégis szép,
edzi a lelket, feléleszti hitét.
Felragyog egén győzelem csillaga.

Bevilágítja útját, többé nem fél,
Végzet csapásán a kezdet nyeremény.
Megtöretett már a halál fullánkja.

Schvalm Rózsa

(2014-05-28)