József Attila: Óda

Válasz

Reményik Sándor.
Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

998387_595904327109338_60175086_n.jpg

Válasz

Reményik Sándor.
Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Válasz

Reményik Sándor
Úgy fáj már minden...

Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.
De néha egy-egy halk szó símogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.
Gyom és gaz benőtte az utakat,
Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
Száraz kórók és keserű füvek,
Minden, mi beteg szívemből kihajtott.
Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
És szent a szív, mely küldi őt ezen,
S mely liliomok magvát hinti el
Ott, hol különben csak bogáncs terem.
Áldott az óra és áldott a szél,
Mely liliomok messze magvát hozza,
Magot, melyből a békesség kikél.

Válasz

Steel
Mindig tavasz
Szeretem ezt a mindig tavaszt, mosolyod
hajnalderűjét, és hogy a mindennapok
ajtaján lépve én vagyok az otthonod.
Régen a sors úgy cipelt, mint hitehagyott
koldusát, mert nem zsongott bennem érzések
májusa. Most, épüléseinket látva,
szirom-ölelésünkre a rét is féltékeny...
Szeretem, ahogy csillagpitypangok száza
szállong az esthatár árnyai fölé,

és mi tenyérsimulásban nézzük őket,
hogy fénylenek a tiszta Hold-mező köré.
Méhbúgások halkulón hozzák e csöndet,
kelyhét bezárja a tuli-alkonyat is,
pirulásai rőt parázzsá égnek,
s a barkák szétsóhajtják neszeik...
Szeretem ezt a mindig tavaszt, Veled.
Illatod akácvirágait szívemen
nyílni, s hogy, mint orchideát tart a kezed,
hogy vad tövisek között is élhessek idelent.

Válasz

Körbe néz szemem.
Tárgyak helyén... kötelességeim .
Sorakozva.
Építenem!
Ugyan...? Gúnyolódhatna rajta
ezernyi nem" játszó", de valódi bamba,
....s én még csak
észre sem veszem.
Csak nézi a csendes tárgyakat szemem,
s kötelességeim sorakozva....
Építem gondolataimból
a Következő
Szerelmesem.
Hűség!
Feszíts magasba!
Ne hagyj csendes tárgyakat szemlélnem andalogva,
sem azt honnan jöttem,
s hová megyek.
Csak Szerethessek még így, ahogy most...
amíg megengeded,
.....hogy el ne veszítsem fonalát
egy-egy utamba ejtett
"szerelmes dal" üzenetének.
s az Újonnan érkezőket
készíts fel !
Méltóságukon fogadnom,
s szívembe rejtenem.

ÁMMEN!

Előzmény

Válasz

JÓZSEF ATTILA
KÉSZ A LELTÁR

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

Válasz

Nagyon szép verset tettél föl Ildikó!Köszönöm.

Előzmény

Válasz

Kun Magdolna.

Augusztusi könnyek

Nézd, mily szomorú az augusztusi nyár,
mintha tudná, hogy az elmúlás kapujában áll,
mintha érezné a fagyott föld havas kőrögét,
mely jég páncélba zárja a napláng melegét.

Nézd csak, mily bánatos minden falevél,
mely rozsdaszínűben sárgul a lombok tetején,
s melyek úgy fogódznak az elgyengülő ágba,
mint tévelygő gyermek az anyai szoknyába.

Nézd csak, mily törékeny ez a kérészálmú élet,
miben elgyengült hang már az a madár dalos ének,
mi egykor oly mélyre lopta szívünkbe magát,
hogy azt hittük örökké tart e vidám csacsogás.

Válasz

Erdély Kárpáti Piroska székely tanítónő, akit az alábbi megrázó, és felkavaró verséért a románok kivégeztek. 1920-ban felakasztották Aradon.

Kárpáti Piroska tanítónő verse

Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?

Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!

Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!

Válasz