A zsebkendő és a nátha viszonyában az elsőbbség kétségtelenül a nátháé. Még ha őseink edzettebbek voltak is, mint mi, s nem is utaztak zsúfolt villamosokon, akkor sem valószínű, hogy a jégkorszakot nátha nélkül úszták volna meg. Zsebkendőről azonban csak a római korból van tudomásunk - már amennyire ilyen néven lehet illetni egy olyan kendőt, amelyet zseb hiányában a tógájuk öblében hordtak a férfiak, s amelyet nem is orrfúvásra használtak. A sudariummal a verítéket itatták fel homlokukról, az orariumba szájukat törölték. Keszkenőjüket lobogtatták a rómaiak tetszésük jeléül a színházban, kendőjével adott jelt az aedilis a cirkuszi játékok megkezdésére.

Eszerint a klasszikus ókorban nem fújtak orrot az emberek?

Volt erre a célra is egy kis vászondarab, muccinum néven, amelyet azonban nyilvánosság előtt nem illett használni. Úrihölgy különösen nem fújhatott orrot társaságban, mert ha zsebkendőt kellett használnia, ez azt jelentette, hogy beteg; aki pedig beteg, az maradjon otthon. A római iratokból úgy tűnik, hogy az akkoriak igen kevés együttérzést tanúsítottak szegény, náthában szenvedő embertársaik iránt. A nátha egyértelműnek látszott a butasággal, legalább is az éleseszű embert "kifújt orrú ember", "Homo emunctae naris" névvel illették.

Egyes kultúrhistorikusok szerint a zsebkendő Európában már a 11. században általános volt. Mások úgy vélekednek, hogy csak a 15. században jött divatba, Olaszországban. Ghirlandaio képein már mindenesetre ott látjuk az előkelő hölgyek kezében. A 16. században tucatszámra rögzítik létezését a különböző leltárak, végrendeletek. A királynők, arisztokrata hölgyek és polgárasszonyok portréikon pedig szinte valamennyien keszkenőt szorongatnak. A nők ekkor tehát még nem "zsebkendőt", hanem "kézkendőt" hordtak. Ebből a kézkendőből formálódott a keszkenő szavunk.

Nem sajnálták ezeket az arannyal-ezüsttel kivarrott iparművészeti remekeket - orrfúvásra használni?

Francia írók jegyezték fel, hogy a 200 dukátos keszkenőt sajnálva, az elegáns urak - ujjukkal csapták földhöz orrukat. Úgy látszik azonban, hogy praktikus emberek rájöttek arra, hogy az orrot zsebkendőbe is lehet fújni. Erre vall az, hogy nálunk Comenius a verítéktörlő keszkenőtől világosan megkülönbözteti azt a keszkenőt, amelybe az orrot fújják. Régi magyar leltárakban csakugyan ott találjuk a sok selymes-csipkés, skófiumos, aranyhímzéses keszkenő mellett a pamuttal varrott, pamuttal szőtt vagy parasztkeszkenőket is. Utóbbiak persze nem a földművelő nép számára készült zsebkendőket jelentik, hanem az egyszerűt, dísztelent, amely azonban télvíz idején nagyobb enyhülést szerzett gazdájának, mint a rececsipkés, aranyhímes remekek. ....
. / .