Honnan ered a kegyeleti gyertyagyújtás szokása?

Az ember fejlődésének egyik legjelentősebb állomása a tűz meghódítása volt. A primitív ember már egészen korán kapcsolatot érzett az élőlény és a tűz között. Ahogyan az élő test meleg, táplálékot fogyaszt, majd kihűl, úgy a láng is mutat efféle tulajdonságokat. A primitív szemlélet számára van még egy, mondhatnánk döntő kapcsolat is, ez pedig a következő:

A test és a lélek két különböző dolog, a test a kézzelfogható valóság, a lélek pedig nem test, nem anyag. Érthető, hogy a primitív gondolkodás a tüzet és a lelket, illetőleg az életet kapcsolatba hozta egymással. A vallási hiedelmek szerint az életet az istenek teremtették. Így világos a kapcsolat az istenség és a tűz között, még olyan vallásoknál is, ahol már szó sem esik a tűzimádásról. Vagy maga az istenség megnyilvánulási formája a tűz, mint pl. a mózesi csipkebokor esetében, vagy féltett kincsük az égieknek, amit az embereknek el kellett lopni, mint ahogy azt Prométheusz tette, de lehet a tűz az isten ajándéka és tulajdona is, ahogy az kitűnik a Bibliából: "Isten gyertyája az emberi lélek." Az eddigiekből tehát az derül ki, hogy a tűz a primitív elképzelések szerint azonos az élettel, lélekkel, illetőleg az istenséggel.

És ha a tűz közvetve az isten, akkor az imádkozásnál, az áldozásnál is jelen kell lennie, így gondolta a mitológiai képzetek hatására az ókor embere. Sőt amit a tűz elfogyaszt, azt az isten maga ette meg, így az áldozati kultuszban jelentős szerepet kapott a tűz. A római társadalmi életben például magas megtiszteltetést jelentett a szent tűz őrzőjének lenni, a Vesta-szüzeknek olyan kiváltságaik voltak, amit maga a császár sem mert megbolygatni.

Volt-e valamilyen szerepe az ősi magyar hitben a tűznek? Feltétlenül. Ezt bizonyítja, hogy a finnugor népeknél csak a tűz mellett, tehát az istenség jelenlétében tett eskü volt érvényes és kötelező erejű. A vallási képzetek fejlődése során a monoteizmus, vagyis az egyistenhit is átvette a tűz és istenség azonosításának primitív elképzelését. A fejlődés útja itt a tűzáldozatból a gyertyaégetés felé vezet. Így közeledünk a gyertyaégetés szimbolikája felé.

Ha a tűz az élet, akkor a tűz megszűnése, az élet megszűnése a halál. A láng kialvása - ez néprajzilag kimutatható - a néphiedelmek szerint a halállal van kapcsolatban. Erre mutatnak az olyan természetű mondásaink, mint pl. valakinek "kioltották a gyertyáját". A vallási liturgiák számtalan esetben írják elő híveiknek a gyertyagyújtást, e ténykedés különböző ceremóniák során kerülhet sorra; de eredete mindig visszavezethető a primitív ember hitéhez. A halottakról a megemlékezés, a hálaadás a szenteknek valamely vélt segítségért el sem képzelhető gyertyaégetés nélkül.