Gondolatok halottak napján......

Most, hogy közeleg a halottak napja, gondolatok áradata halad át rajtam. Számomra ez évtizedek óta egy különös nap! Nem azok miatt, akik nincsenek már itt velünk, hanem éppen azok miatt, akik még itt vannak. Amit mi művelünk, viselkedünk és gondolunk ezen a napon az nagyon is elgondolkodtató a számomra.

Mi is történik valójában? Elhagyjuk a testünket! Ebben gondolom, egyetértünk, hogy ez így van. Hiszen most már ezzel nagyjából mindenki tisztában van, hogy a testünk nem egyenlő önmagunkkal. Gyakorlatilag, befejezzük a jelenlegi földi utazásunkat egy-egy ilyen alkalomkor és hazamegyünk. Ezt különböző vallások is alátámasztják. Bár a vallásokat nem szeretném ide bevonni és nem is fogom.

De akkor mi, akik itt maradunk mért törünk ki hisztérikus sírásban és rohamokban? Mért sajnáljuk annyira magunkat? Mért vagyunk a végsőkig önzőek? Mért hisszük, hogy megszűnik számunkra a világ? Mi ez? Rossz neveltetés? Beidegződés? Hamis, téves rosszul rögzült információk?

Mi az, ami arra ösztönöz bennünket, hogy járjunk ki a temetőbe? Ha úgy is tudjuk, legalább is reméljük, hogy a hozzátartozónk már nincs ott! Természetesen ebben is befolyásunk van. Több könyvön keresztül rágtam már magam, keresve-kutatva a válaszok után és rábukkantam egy olyan igazságra, ami szinte mindegyikben szerepelt. Ez pedig az, hogy ha minél többen és minél jobban sírunk és toporzékolunk, egyszóval nem engedjük el tisztaszívvel és szeretettel a távozó lényt. Akkor nagy valószínűséggel itt ragad a földi síkon és nem tud tovább lépni. Ahelyett, hogy jót tennénk, éppen az ellenkezőjét érjük el.

Figyeljétek, csak meg amikor elmentek a temetőbe, hogy milyen sűrű is a levegő. Üljetek le egy padra és tapasztaljátok meg, figyeljetek a zajokra. A médiumok még látják is őket. Ők mind olyan lelkek, akik ezért vagy azért itt ragadtak és nem tudták elhagyni ezt a síkot így a tovább lépés sem sikerült. Ők sincsenek elfelejtve, időnként újabb és újabb lehetőségük nyílik elhagyni ezt a síkot, és rajtuk múlik, hogy élnek-e vele. Ezért figyeljünk oda, hogy ne kössük őket túlságosan ide.

Nem azt mondom, hogy ne sírjunk, hisz az alapból képtelenség lenne. Akkor vagyunk készek igazán tiszta szívvel elengedni bárkit, ha megtaláljuk, a saját középpontunkat és abba stabilan beletudunk, helyezkedni. A saját középpontunk megtalálása és birtokba vétele tesz minket igazán szabaddá és boldoggá! Akkor fogjuk megérteni, hogy mi is zajlik itt igazából és látni fogunk mindent.

Javaslom, hogy nevesünk és mosolyogjunk minél többet, olyan szép az élet! Élvezzük együtt ezt a csodás utazást!

Hisz számunkra az élet csak egy " nagy utazás mely egyszer a végállomásra ér és ott ki kell szállni....

Kellemes ünnepet minden Kedves Barátomnak !

/ I. /