A fa amely ha meghalt,el meg tovább....
A fa ha meghalt, de rajta a madárnak
pihenőhelyet kínálnak az ágak,
törzsön is kúszott egy gyík, közben néztem,
rejt-e bogarat repedező kéreg.
Azt hinned, csak fa, madarakkal. Jelkép-e,
szinten, s belőle felsír a Végtelensége.
az Anyag, amit adott,most kéri vissza,
míg emlékeidet a semmibe áttaszítja.
Vajon Nem érted e a tényt. Színleled-e, nem érted.
Hihetetlenek tűnő hitű lényed e a lényeg...
Mi minden becsest hagysz el e a világon,
léten túli dics-fényerdőben vágyón
A fán, amíg élt, rajta volt egy fészek,
amely körül a levelek meséltek,
nyíló szemek kis, kedves gyöngyök lettek,
és csőrök nyíltak tápláló szeretetnek.
Lehet,hogy túl kemény, konok lehet az ítélet,
békéd, épp úgy, mint háborúd,se nem érted,
a látszat békédben azt sem veszed eszre,
mint ahogyan lettel e kornak ágyútölteléke
A fa, igen,persze,mar csak öntudatlan,
világa időt is élt, amit magadban
elfojtasz, és később meghalsz merev hitedben,
bar mar az Anyagban,mögötte, Eszme,és Isten,
kinek nem kell hivalkodások magas tornya,
égi nagyzolás, könnycseppes gyertyacsonkra
se ne néz, áhítattal bárhogyan is pislogna.
Anyagtól kéri számon,majd súgja meg a titkot.
Hiszen a Fa meghalt, de rajta a madárnak
pihenőhelyet kínáltak az ágak,
hat halott versnek sem,bar madár nem száll raja,
a sor ágán olykor ott a Szépség álma.
Menahem Győzőző verse !
Kommentáld!