Dr. Bartanusz Attila: Egy villanás
Szivárványt varázsolt a véletlen szobádba azon a napon,
Megfürdött mosolyodban, majd nyomtalanul távozott az ablakon,
Hátrahagyva fényét, sokszínű pompáját, tobzódó villanását.
Maradt a mosolyod melegsége, ez derítette a csodaszobát.
Látod ez a csoda csak egy villanás volt, ilyen tán az élet,
De az apró csoda múlását maradandóvá teszi a szép lélek,
Így lesz a villanásból tartalom, csokorba szedett boldogság,
Ezek az apró villanások a testet, lelket korbácsolják.
Egy villanás és mennyi gyönyör, az arcod tündérin mosolyog,
A fényképről mélytüzű szemed, szeretőn, csillagként ragyog,
A tekintetedben benne az élet, benne a fiatalság ereje,
Aki nem látja mindezt, az gyorsan, szótlanul feledje.
Én látom a csodát, látom a formába öntött szépséget,
Látom a test mellett a lelket, a virágzó ékességet,
Látom a néma képen is szíved dobbanását, és hallom,
Most megelevenedik a kép, s hozzám szól, mert akarom.
Azt mondtad kis Vicuskám, ezer arcom van, te így látod,
Mindez igaz lehet, nem vitatkozom, de így akarom a boldogságot,
Minden arcom a tiéd, mind csak egyet szeretne: adni neked,
Neked adni a szépet és jót, adni a lángoló szerelmet.
Szivárványt varázsolt a véletlen, de ezt mindketten akartuk,
A szobába és szívünkbe is boldogan lopakodni hagytuk,
Akkor engedtél, és a varázslat valót szült, beteljesedett,
Ennek kapcsán nem tudom a tiéd, de az én szívem elégedett.
*
Kapcsolódó bejegyzések:
Dr. Bartanusz Attila: Ma megint
PORTUGÁL SZONETTEK – XXXXIV.
PORTUGÁL SZONETTEK – XXXVIII.
PORTUGÁL SZONETTEK – XXXXII. - XXXXIII.