Szalai Pál: Nőnapi köszöntő
Mi a nő nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás.
Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel,
Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és minden ami jó,
semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.
Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, ő maga is átalakul, megváltozik.
Előbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költők ihletője, szerelem és őrület forrása,
Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa,
Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.
Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte.
Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.
Mivé is lenne nélkületek az élet,
a születés csodáját kinek köszönné meg?
Kit hívna a gyermek csacsogva anyának,
ki keresne gyógyírt ezer fájdalmának?
Ki vigyázná álmát, ki lesné lépteit?
Ki mutatná meg neki az élet fényeit?
Ha felnő a gyermek, és férfi lesz egyszer,
kihez fohászkodna égő szerelemmel?
Kiért jönne lázba? Kiért menne tűzbe
a csillagos eget egyenként betűzve?
Kit hívna drágámnak, kit óvna, védene,
míg vér dalol szívében, s mozdul a két keze? Kihez társítaná az élet értelmét?
Kivel lenne boldog, míg tart ez ébrenlét?
Nyugalmat a földön kitől remélhetnénk?
Ha Ti nem lennétek, mi sem élhetnénk.
Feltöltötte: [Törölt felhasználó] | 11 éve
Látta 16 ember.
Kommentáld!