Somlay Artúr

Somlay Artúr (eredeti nevén Schneider Artúr; Budapest, 1883. február 28. – Budapest, 1951. november 10.) magyar színész, színészpedagógus.

Édesapja vasúti tisztviselő volt, hat gyereket nevelt. A későbbi színészfejedelem többször ellógott hazulról, hogy mindenféle társulatokban felléphessen. Apja egy ideig járt utána, hazavitte, de egy idő után belenyugodott abba, hogy fiából színész-komédiás lesz.

A negyvenes évek végén, a kitelepítések kezdetekor, a művész számos nehéz helyzetbe került színészkollégája mellett állt ki. Az akkor időszak kulturális főhatalmassága, Révai József, eleinte még hallgatott Somlay kérésére, egy idő után azonban már kiüzent az előszobába: nem ér rá.

Somlay hazament, fogott egy üveg konyakot és egy doboz altatót, s az éjszaka folyamán mindkettőt elfogyasztotta; 1951. november 10-ének hajnalán így érte a halál.

A Vígszínház színiiskoláját végezte, majd 1900-ban lépett színpadra. Egy-egy évadot játszott Kecskeméten, Pozsonyban, Zomborban, Kolozsvárott, Debrecenben játszott. 1905-ben vendégként fellépett a Vígszínházban, 1906-ban pedig a Városligeti Színkörben.

1906–07-ben Győrött, 1907-ben a Thália Társaságnál és a Fővárosi Kabaréban, utána pedig Miskolcon, illetve a Magyar Színházban lépett fel. 1908–1921 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1921–ben Berlinben forgatott mozifilmet.

Ezt követően 1922–23-ban, 1925-ben, 1929–30-ban a Belvárosi Színházban, 1923-ban, 1926-ban, 1929-ben, 1933-ban a Magyar Színházban, 1924–26-ban pedig a Renaissance Színházban lépett színpadra. 1927-től 17 éven át a Vígszínházban szerepelt.

1935–36-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1929-ben meghívták az Új, 1923-ban, 1928-ban, 1930–31-ben és 1939-ben az Andrássy úti, 1942-ben a Nemzeti, 1944-ben az Új Magyar Színház egy-egy bemutató előadására.

1925. júliusában a bécsi Kammerspiele színpadán, 1931-ben magyarországi és erdélyi városokban lépett fel alkalmi társulatával. 1945-ben a Víg- és a Márkus Parkszínház foglalkoztatta. 1946–1951 között ismét a Nemzeti Színház tagja volt. 1948-tól 1950-ig tanított a Színművészeti Főiskolán.

Elsődlegesen hősszerepekben voltak kiemelkedő eredményei, de társadalmi kérdéseket feldolgozó, dialógusos színművekben és népi drámákban is jelentőset alkotott. Elsöprő lendületével, hibátlan játékával, érzelmes, szenvedélyes metakommunikációjával megújította a magyar színművészetet. Aprólékosan kidolgozott lélekábrázolásait a külsőségek pontos megjelenítésével párosította.

1912–től, a némafilm időszakától kezdve több filmet forgatott, és fellépett a rádióban és pódiumon is. Regény- és drámaírással is próbálkozott.


Kossuth-díj (1948, 1951)
Kiváló művész (1950)
a Nemzeti Színház örökös tagja (1948)