ZSAZSÁRÓL MINDEN    KIDERŰL  

    Zsazsa fajtiszta cocker spaniel volt.Egy éves korában került hozzánk.A nagyobbik lányom ajándéka volt a húgának születésnapjára. Koromfekete, hosszú hullámosszörű, nagyfülü jószág volt. Már első perctől annyira tudta szerettetni magát, ahogy szembe ült és csodálkozó csillogó szemmel nézett ránk. Jöttével új szabályok léptek érvénybe. Az eddigi rendszabályt, hogy a kutyának kinn a helye, áthúztuk, Zsazsa első perctől élvezte a családtagi státust. Ő ezután közöttünk él.

Lányom azonnal kijelőlte szobájában az egyik fotelt alvóhelyül számára.Zsazsa azt a későbbiekben is betartotta,abba a fotelbe nem ülhetett senki,mert ahogy észrevette a készülődést,már ott termett,hirtelen elnyúlt és ravaszkásan nézett a „megvicceltre”Az udvar is tele volt vele,szertelen szeleburdiságával csatangolt minden felé,felfedező útat tartott és gyakran megpihent a baromfiudvar kerítése mellett.Sóvárogva figyelte a libák, kacsák és pulykák mozgását.Hiába a vadász ösztön mindent legyőz.Annyira ügyeltünk rá,vigyáztuk minden lépését,hogy megkiméljük minden kellemetlenségtől ami érheti.Időnként kiengedtük  felügyelet mellett az utcára,amolyan forgalmatlan városszéli út,ami nem ad nagy aggodalmat,hogy ott is rohangálhasson,csillapitsa nyugtalanságát.Minden kapu előtt beugatott és ahonnan válasz jött megállt ismerkedni.Voltak nagytestű ebek,melyek irigyelték fürge apró termetét és acsarkodva habzó szájjal, megugatták.De ő nem bánta, mikor kifáradt,beszaladt és megpihent fekvőhelyén,a fotelben.

                Óvtuk nagyon a fiallástól és amikor, tüzelő állapotba került,a szomszédok derüs mulatozására kis zöld bugyit húztunk rá,hogy megkíméljük a kanok fajfenntartó támadásaitól.Később olvastam egy szakkönyben,hogyha a kutya három éves korig nem fiall elcsenevészesedik és a továbbiakban előfordúlhat,hogy odzkodik mindenféle közösüléstől és lassan elsorvad.Na,ezt már nem ! Zsazsa élni fog!! Lekerült róla a bugyi és egy alkalomadtán láttuk,hogy a kutyus gömbölyödik és hozzánk is eljön a kutyagólya. Vártuk türelmetlenűl.    Lányom megváltoztatta tápláltatását és azután sétálni is csak pórázon vitte.De igy sem lehetett bírni vele,minden kutyát köszöntött a maga módján,felzavarva az utca csendjét.

                 És bekövetkezett a nagy nap. Észrevétlenűl. Arra lettem figyelmes, egy csendes délután, hogy a fészerből nyöszörgés szűrődik ki. Benyitottam és az egyik sarokban egy kopott kabáton feküdt Zsazsa és öt kis csemetéje. Jeladásra mind köréje gyültünk és csodáltuk a nyüzsgő apróságokat..Elkápráztatott hosszú fülük,pálcika lábuk és számba vettük,hogy három fekete,egy fehér fekete foltokkal és egynek a háta fekete,viszont a hasa és a lábai sárgák.Ez volt az igazi apa-anyai keverék.Zsazsa igazán akkor mutatta meg izgága szertelenségét.Kiválasztott két kölyköt,melyeket a fészekben tartott,és a többi hármat szétszórta az udvar különböző sarkaiban.Feldühített szeleburdisága,összeszedtem az összes  kiskutyát egy irhabunda darabbal kibélelt vastag kartondobozba és bevittem az előszobába.  Nyitva hagytam a hátsó ajtókijáratot,hogy bármikor bemehessen kölykeihez.Közben megtörtént a nagy kisajátítás,mindenki kiválasztotta a sajátját.Az enyém a fehér volt.Megfigyeltem,hogy szoptatáskor a fehéret nem engedi a közelébe, és nem nyalogatta  székletingerléssel. Feldühödtem, megállj te tűzrevaló, épp az enyémet lököd el? Mikor szoptatni jött bevittem a konyhába és a kiválasztottamat ráúszitva mellétettem, hogy végre lakjon jól, minden zavarás nélkül, csak azután engedtem a többiekhez. Zsazsa nem ellenkezett,de ime mit jelent, ha nem születtünk kutyának.Az ő érzekei fejlettek voltak és látta,hogy a kis fehérnél nincs jele a további életnek.Valami rendellenesség lehetett mert mindegyre felpuffadt és nem volt széklete.Hirtelen arra gondoltam,hogy székrekedés és mint a kis babáknál szokás, probálkoztam bélmosással. Egy fecskendőbe enyhén szappanos vizet szívtam és probáltam kimosni.Nem ellenkezett,így két napig külön tartottam.

              Megfigyeltem,hogy már születésük után a kis kölykök csoportosultak.A három fekete  külön vált a két tarkától.Még játékaikban sem vegyültek. De amikor két nap után visszatettem közéjük a fehéret,megállt az ész. Emberek között nem láttam olyan örömet ahogy a többiek fogadták.Végignyalták,játszadoztak vele.Csak Zsazsa nézte csodálkozva az újra „egyesűlt” családot.Azon éjjel furcsa nyöszörgésre lettem figyelmes.Gyorsan kimentem és kiszedtem az én kicsimet a többiek közűl,mert ő sírt keservesen.Magammal vittem az ágyba, a mellemre fektettem és simogattam,maszíroztam a hátát,a lábait.Élesen megmaradt emlékezetemben a könyörgő pillantása,a bágyadt apró kis szemek sarkában a könny.És azon az éjjelen kimúlt szívfacsaró ürességet hagyva maga után. A többiek már nagyobbacskák lettek és nem bántam odaajándékoztuk aki kérte.Csak egy maradt,a Füles,a szép barna-tarka. Szerettük mert a páromé volt,a nevet is ő adta.

           Zsazsát, legalábbis látszatra nem rendítette meg a családja szétszóródása. Örült Fülesnek és vele nagyon sokat foglalkozott, tanította, nevelte. Nem győztem betelni az alkalommal, amikor talán a kutyagőgöt taníthatta, felemelt egy jókora libatollat az udvaron, magasba tartott fejjel méltóságosan lépkedett és a Füles ugyanúgy utánozta..Később  Füles is újgazdára talált.Elvitték és maradtunk Zsazsával.Azután sem tagadta meg magát,megmaradt aranyos,szeleburdi,szertelen családtagunknak.Csak soha többet nem ellett. Hiába szerettük volna mi,ő nem akarta. Tizenhárom évig boldogított jelenlétével és végül elvitte egy daganatos betegség..Mire észrevettük már menthetetlen volt.Hálát adok Istennek,hogy nem voltam tanúja utolsó fájdalmas,görcsös kinlódásának,küzdelmének. Mire hazaérkeztem már el volt hantolva a kert hátsó sarkában petuniák és őszirózsák alatt. Szivettépő a hiánya és más nem is tudja pótólni. Béke poraira!