TENGERPARTI EMLÉKEZÉS
szeretettel lányomnak
Közeledünk Mangáliához
Zúg a tenger, hánykódnak a habok.
A végtelenbe, hová lát az ember
Csak a víz és a kék horizontok.
Akkor is így volt és mindig így
Fújt a szél, zúgott a tengerár.
Felettünk kék volt a magas ég
És röpködött csapatban a sirály.
Emlékszel? Hogy is emlékeznél,
Oly kicsiny voltál, három esztendős.
Neked akkor élmény volt csupán
A homok, a medúza és a teknőc.
Pucéran pancsoltál a szélen
Nyaldosták lábad a szelíd habok
S én boldogan, büszkén néztelek,
Hogy hozzám tartózol, az apád vagyok!
Minden melletted elsétáló
Simogatott pillantással, kézzel
Téged nem zavart a mélázó
Csak játszhass a homokkal és vízzel.
Később újra ide jöttünk
Évek múltán, ketten,
Mindent elkövettél volna,
Csak ne álljunk a mecsetben.
Pedig a dervis kedves volt,
Megkínált, adott törökmézet,
Félénken fogadtad a rahátot,
Táskádba raktad az egészet
És mikor már a karcsú mecset
Mereven állt a hátunknál,
Feltört belőled az emlékezet
Amit történelemből tanultál.
Mulattam magamban, mikor szóltál
Mennyire félsz a gonosz töröktől
Nem tudtad felmérni, amit tanultál
Az már a múlt emlékéből jön.
Majd vittelek, s a dervissel
Meglátogattuk a török temetőt,
Láttam minden szavát, figyeled
És érdeklődéssel kíséred őt.
Ősz van, háborog, zúg a tenger,
Egyedül hallgatom morajlását,
Nézem a hullámok tajtékát
És a sirályok ijedt rikoltását.
Lepereg minden emlékezetemben
Halványult képsor a múltból.
A táj ugyanaz énelőttem,
Csak ősz van és te hiányzol
Nehéz megszokni az egyedüllétet,
De már az élet ilyen, pártatlan,
Néha jó elmerengeni a múlton
Akár vidám, vagy nyomasztó súlya van..
Kommentáld!