Őszi,falusi éjszaka
A tehénbőgés elhalt!
Hallgatott kutyánk.
Fejés után bejött s
lefeküdt nagyapánk.
Mi még ébren voltunk
rossz, városi
kölykök.
Rettentünk a neszre,
tán csak nem az Ördög
jött elvinni lelkünk.
Amikor rájöttünk!
A diófák sírnak.
Segítséget hívnak és
engednek a kínnak
ha szélzsandár vallatja,
megtörnek és rínak.
Fagybilincsbe verve, dérkalodába,
könnyük az utolsó
levelük hullása.
Fújt a szél!
Ám nekünk,
megnyugodott lelkünk,
s a félelmünk egyből,
hipp-hopp kihevertük.
Üdvözölt az árnyék, s
már nem sírtak a fák,
éreztük a falusi
ősznek illatát.
Már nem fenyegetett, hogy
hajoltak az ágak,
láttuk fejünk felett
a vastag gerendákat.
Jöhet tűz, szél, árvíz.
Földrengés, ha ráz,
mindig vigyáz reánk, megvéd
ez a ház!
Bátorító szavunk
igazolni látván,
föllobbant a tűz a vén,
rozoga kályhán.
Kutyát, kacsát
festett plafonra és falra,
lángja lovat lövellt,
s ismertünk angyalra,
kit már régen
vártunk.
És a bizonyságunk!
Hogy szikra hullt a
fényből,
félálmunknak sűrű ,óvó
tengeréből,
és csak úgy egyszerre
meleg lett az odú!
Éreztük elkerül
bánat,bú és ború.
Álom s ébrenlét közt
egy őzbak ugatott,
elkéste szegény az
alkonyatot.
Félig csukott szemmel
lengettünk útlaput,
ide álommanó,nyisd ki
azt a kaput
amin bemehetünk Álomországba,
abba ahol nincs zűr,nincs
zavar és lárma.
Harmatos hajnalon,mikor
az ébresztő
kakaskukorékos,zimankós,dermesztő,
kinn a madárijesztő mosolyog
és él,
fújja szalmahaját a
novemberi szél.
Vigyorog a balga,
mert tudja és vallja:
Hideg,zord idő van,
De nem lesz mindig tél!
2010-09-10
Kommentáld!