Önárulás
Hogy tudok egy ilyen büdös kurva lenni.
Ilyen
olcsón lehet engem venni.
Régen azt hazudtam én nem hasonulok,
most magamból mindent eladok, árulok.
Van itt önbecsülés, irtó potom áron,
ajánlatát rögtön elfogadom, várom.
Önérzetem sajnos elfogyott, a múlté,
hagyományaimat cserélem az újé’.
Mikor ütni kéne, tartom másik arcom,
hunyászkodom immár, lejárt már a harcom.
Lefekszem bármiért, nem bánom a végét,
megalázva őrzöm a családi békét.
Fizetek bűnömért kamatot és sarcot,
pedig összetörnék egy jó néhány arcot.
Na de kuss, mert senki, semmi vagyok.
Tartott.
Így hát hajtom én is a taposó malmot.
Nem bántok én embert, nem bántok én majmot,
fejet hajtva tartom igaznak a falsot.
Nyúlként lapulok s ha támadnak a vadak,
tátogok mint vágó deszkákon a halak,
nyomorult csövesként várom hátha kapok,
sárban, porban kúszva nyüszítek és nyalok.
Azért éjszakánként látok néha álmot
Egyszer fölrobbantom a kibaszott világot.
Itt lent pokoli láng világít az égig,
Odafönt angyalok mosolyogva nézik.
Boldogan fogadnak, aranyba csavarnak,
Megtettem, mit ők már oly régen akarnak.
2012-06-08
Kommentáld!