NYÁRSÍRATÓ
Búcsúzik a nyár lopva, csendben
És lassan vége a kánikulának,
Senki nem bántotta, oly jó volt melege,
Csak néha háborogtunk, titokban, hiába.
Lassan rövidülnek a meleg napok,
S a milliónyi szín fakulni kezd.
Csoportosulnak a vándormadarak
És új hazát keresve mind útnak ered.
Kacéran az ősz lopakodik előre,
Mindent ígér, millió színt, csodát,
Bíztat, hogy a
megszűnt viharok helyett
Biztosít majd hosszú csendes éjszakát.
Lassú a változás, nem jön hírtelen,
Mert ő nem ragyogtatja a színskálát,
Ahogy a nyár tette a tavasz után,
Fokozatosan tompul a pasztell kavalkád.
De hiába bíztat békés nyugalommal,
Mégis jobban csábít a lepkefogó,
Mert a szemed, ha eltéved a magasba,
A hegyek ormain már csillámlik a hó.
S ha végignézek a kopár ösvényen,
Mely a kertünk rejtekébe vezet,
A lucskos földön semmi nincsen,
Ősz van, sár és fáj az emlékezet
A gyönyörű elmúlt nyárra..
Hová lett a zöld lomb, levél,
Becsapott minket az őszi szél,
Eltűnt a vándormadár és a kert virága.
Szomorú őszi eső dobol
Szobám bezárt ablakán,
Rövid a nap,s hosszú éj omol
Szívünkre, lelkünkre egyaránt.
De nagyszerű dolog az évszakváltozás,
Van remény, hogy minden ősz után
Bármeddig tombol, élénkül a tél,
Benne rejlik már a jövendő nyár.
Kommentáld!