Amy Brown
Mondd, hol lakik az Isten?
Szívem kevélysége meghal nagysága előtt...
- Ó, mondd! Kit imádsz templomok hűvös zugában?
Nyisd fel a szemedet, Isten nem áll előtted!
Ott van ő, ahol a magot termőföldbe vetik.
Ahol fényesen süt a Nap, eső cseppje esik.
Néma ragyogásban, hol a könnyek felszáradnak.
Utadon por a ruhád szélén, arcod verejtékében.
Mennyi ajtó nyílik ki, míg szíved megnyílik!
A szív panasza együtt kóborol a széllel,
ha nem jön az álom, az éj jajongása kél.
Akkor őtőle kéred, hozzon rád álmot...
Gyújtsd meg szívedben a vágyak égő lángját,
ne hagyd, hogy sötétben teljenek évek,
szívedből kivesszen a szépség, élet.
Legyen ő az első aranyló fény szemedben reggel,
szíved első dobbanása, első lélegzeted.
Legyen az első magadhoz térés, őhozzá érés...
Aranyrojttá szabódik a felhőkön a fény.
Örömfátyla vonja be szíved alázatát,
világod szövi a szavakat, örömzenéd
hozzá mindennap. Végtelen világ zenéje.
Cseppekben születnek, halnak pillanatok.
Bontsd ki napod tarka csodákra, világod
boldog tiszta mosollyal viszonozza fényed.
Ott rezeg az éterben, rejtőzik lelkedben.
A haszontalan dolgokat hagyd tűnni,
szíved simogató fény nem fog szűnni.
Fénytengeren szárnyalj, pillangó szárnyon,
vitorláid bontsd ki, hajózz örömáron!
Ne várd a csodát, a színek az évszakok
mind-mind Tebenned élnek, ott ringatóznak,
apályban, dagályban, óceán-bölcsőben.
Isten országa emberben, fiában.
Kommentáld!