Kígyók keblén dideregni 3

Azt sejtettem, hogy hasonló bevezető után kezdődik az ismerősök kihallgatása, házkutatás, és alapos dosszié összeállítás, ha mindenként vádolni akarnak. Délután a vállalattól felhívtam telefonon a nővérem, és tudattam vele, hogy az elkövetkezőkben az otthoni telefonon ne keressen. Majd értesíteni fogom meddig, és rövidesen megmagyarázom az okokat is. Hiába, már csak ilyen a kíváncsi nő, hosszú haj, rövid ész! Másnap délelőtt felhív a lakásomon és érdeklődik, hogy miért mondtam, hogy ne keressen egyelőre telefonon, valami baj van? A külön kattogás jól kivehetően hallatszott. Én nem válaszoltam, lecsuktam a készüléket.

      Délután, a társaságtól külön ülve, egyedül töprengtem, míg mások cigarettaszünetet tartottak. Figyeltem, hogy egy kis leveli zöld béka, hogyan mászik fel egy homokbucka tetejére. Vagyis csak szeretne, mert mielőtt célt érne, visszagurul, és újra kezdi. Csodáltam a kitartását, az állandó újrakezdést, végül a tenyerembe vettem és feltettem egy kőrisfa levelei közé. Nemsokára megnyugodva és talán megköszönve, tücsök módra elkezdett cirpelni. Mi minden történik a természetben körülöttünk, amit figyelmen kívül hagyunk. Csak akkor tűnődünk el rajta, amikor nyomasztó gondok nehezednek ránk és abban találunk némi gondelterelő megoldást. Akkor figyeltem meg azt is, hogy egy poszméh körüldongja a vállalat kiskertjének a virágait, rászáll egy-egy virágra, és tovább röpül. Egyszer csak megszűnt a döngicsélése és nemsokára látom kimászni egy oroszlánszáj tölcséréből. Oda rejtőzködött és csendben kiszívta a nektárt, majd tovább vette útját.. Ilyenkor erősödik elmémben az aesoposzi kijelentés, mely szerint minél jobban megismerem az embereket, annál jobban megszeretem az állatokat. A „miérten” nem kell sokat töprengeni!

       Nem sokat váratott magára a következő szekus „randi”. Az időpont ugyanaz, délelőtt tíz óra. Ismét várakozni kellett, mert az elvtársak gyűlésben voltak. Telt az idő, fél óra, háromnegyed. Idegesen beszóltam a kapusfülkébe, hogy értesítse a tiszt elvtársakat, nincs időm várakozni, mert a beteg kislányom idegenkezekre bízva vár a járdán! Értesítsenek, hogy mikor jöjjek újra. Intézkedett, és megjelent egy újabb tisztecske. Fiatalabb és arcátlanabb volt előbbi társainál. Lekicsinylő tegező stílusban beszélt, néha hazátlannak minősítve, tehette, mert úgy sem hallotta senki, pedig a lehallgató működött, de neki „megbocsátják”. Megfenyegetett, hogy az ilyen hazaárulókkal, rendszerellenesekkel, akik állandóan bújják Budapestet panaszkodni és hazudoznak kibírhatatlan kisebbségi sorsukról, véglegesen el kell bánni! Elhallgattatni! Mit kerestem én a Hazafias Népfront országos ifjúsági vezetőjénél? Vörös szőnyeg vezetett-e fel a lépcsőkön? És hogy volt berendezve az irodája? Olyan kérdések, amik általában elkerülik figyelmemet.

-          Ezekre részletesen nem emlékszem.

-          De arra igen, hogy segítséget kérjen B. Ernőnek a gyógyszerek beszerzésére!

Nem válaszoltam. Hozzám lépett, belemarkolt a hajamba., és rázni kezdte a fejem,majd rácsapott ököllel és mosolyogva visszaült, mintha ez által megpuhított, megfélemlített volna.

-          Te kis féreg vagy ahhoz, hogy komolyan vegyünk!- mondta lekicsinylő mosollyal. Nekünk is megvannak a módszereink, egy rossz hely, rossz lépés és kész a baleset.

 Milyen előrelátó jós volt. Néhány nap után egy ismerősöm kerestem fel a Traktorgyár negyedben. Annyira a külvárosban van, hogy két temető és egy hosszú lakatlan területen kell átmenni, amíg lakásokat érsz. Vártam az autóbusz érkezését, mely a gyártelepet köti össze az állomással és tudtom szerint, óránként közlekedik. Késő délután volt, már beállt a szürkület, s amint ott ide-oda sétálgatva várok, egy terepjáró kocsi, amilyennel általában a szekusok jártak, veszett sebességgel jön a gyár felől. Annyira célba lehettem véve, ha hirtelen nem ugrom a villanyoszlop mögé, elgázol a járda szélén.  Vajon a kis pökhendi lett volna és szándékosan tette? Valójában csak rám akart ijeszteni? Attól a pillanattól mindjobban féltem. Ha nem volt égetően szükséges, még napközben sem mentem ki a városba. Biztonsági okokból a mezei úton jártam a gyerekkel a zsögödi fürdőre is. Azonban voltak napok, amikor takarítás és újrafeltöltés miatt szünetelt a fürdő ilyenkor az erdőre igyekeztem. A város szélétől egy hatalmas kaszáló választott el az erdőtől, melyet egy rohanó patak szelt ketté. A patak fölött egy biztonságos fém pallón lehetett áthidalni

Gondolataimba merülve toltam a kis sportkocsit, a gyerek egy vadvirágot szorongatott a kezében. Szó nélkül csendben, nem, mint régen népdalokkal beharsogva a határt, haladtunk a mezei úton a palló felé. Azon töprengtem, hogy már jó ideje kezelik Marosvásárhelyen, az orvos azzal áltat, hogy nagyon szépen javul a helyzete, előrelépést észlel, de szerintem semmi konkrétum, a gyermek továbbra is bizonytalan, néha fájdalmakról panaszkodik. Mit lehet tenni, kihez forduljunk? S e csendben rám köszön egy férfi románul. Összerezzentem és hajszálon múlt,hogy el nem ájultam .A kis nyomozó volt. Végigmért és vigyorgott.

   -Ennyire szeretsz menekülni a csendbe? Látod itt is elérlek, és ha akarom bárhol, bármikor az árnyékod tudok lenni.

 Sikerült a vállalattól újra felhívni a nővérem, megértetni vele, hogy bajban vagyok, és amilyen gyorsan tudnak, jöjjenek a segítségemre. Este későn érkeztek a sógorommal. Felvázoltam mibe keveredtem, és szeretnék valamennyire tisztán maradni. Azért hívtam, mert ilyen esetben, amikor annyira rád telepednek, mindenre kell számolni. Bármelyik pillanatban házkutatást tarthatnak, mert azzal is vádolnak, hogy tiltott könyveket tartok. Tudják hol jártam, kikkel találkoztam. Minden szart rád kennek, annak ellenére, hogy törvény szerint szabad bármilyen könyvet tartani, csak terjeszteni nem! De minden esetben jobb az elővigyázatosság! Ezt a sógorom is jól tudta, mert az ötvenhatos forradalmi időben öt évet ült politikai fegyencként pisztolykészítésért.. Összeszedtük az általunk feltételezett könyveket, melyekből, úgy parasztosan került egy szekérderéknyi, amit az éjjel folyamán el is vittek. Megtévesztésként hagytunk néhányat, amiről nem lehetett veszélyezettséget feltételezni.

       Vajon az isteni gondviselés az, amely ennyire kifejlesztette érzéseinkben az elővigyázatosságot? Másnap reggel berreg a telefon és jelentkezett Butyurka elvtárs. Arra gondoltak Aldea kollégájával, hogy a gyermek körüli nehézségeket figyelembe véve a lakásomon szeretnének elbeszélgetni velem. Legyek otthon és rajtam kívül senki se tartózkodjon a lakásban.

         Beengedtem. Valamennyire nyugodtabb voltam, hogy a nővérem kisegített nyomatékos gyanú alól. Kávéval kínáltam. Butyurka, mivel valahonnan Szászrégen környékéről származott el is fogadta, Aldea viszont nekiesett a könyves szekrénynek, és mint könyvkereskedésben szedte le és tette vissza a könyveket a polcokra. Próbáltam nagyon nyugodt lenni, legalább látszatra, de hát ezek nem amatőrök, sok velem egyívásúval volt már dolguk, úgy sem tudnám megtéveszteni. Közben Aldea kartárs eredményesen dolgozott, mert egy halomra valót összeválogatott, megjegyezve, hogy azokat ellenőrzésre elkobozza. Amint kivettem egy odatévett pillantással köztük volt Tamási Áron összes novellái, Boriska néni prágai ajándéka, Sztojánov valamikori bolgár budapesti nagykövet, történész,. egy vaskos kötetben írta le a két nép ellenségeskedéseit és egymásra találását a szocialista táborban, Bolgárok és magyarok címen, Verecke híres útján, a magyar őstörténet a honfoglalásig. Legyintettem gondolatban, mert ezekből nem tűnhet ki irredenta magatartás. A könyveket nekem kellett becsomagolnom és kivigyem a kocsijukba.

            Aztán lecsendesedni látszott minden. Ennyi lett volna a hullámgyűrű? Rosszmájú ravaszsággal mondtam a feleségemnek, aki alig tudott helyrerázódni félelméből, bizonyára most tanulják szekusék a magyar őstörténetet. Igazán rájuk fér!

       Időközben meglátogatott egy volt kolléganőm, családunk régi ismerőse. Az Andi mivoltáról érdeklődött és kérdőre vont, hogy miért horgonyoztunk le a vásárhelyi orvosnál, aki minden jel szerint csak a pénzforrást látja bennünk. Az ő fia is idegalapon lett nyomorék, mozgássérült és már több kezelési bázison megfordult a Kárpátokon túl. Sok helyen van, de neki a legjobban a Mangáliai tetszett, viszont nagyon megbízható Eforia és Techirghiol is.. Semmi különösebb cécó nem kell, csak jelentkezni a fürdőgyógyintézetben, a helyi korházi orvos javaslatára. A kezelések időtartama három hónap és csoportokat küldenek a megyékből előzetes program megállapítással. Megkezdtem az intézkedési eljárásokat és Istennek hála, az előrelátható kezelési tervben szerepelt a megyénk és még volt egy hely betöltetlen. Három nap múlva indultunk Techirghiolra, mely kezelő bázis Fekete-tenger mentén, külön sós tó, melynek vize hétszer erősebb a tengervízénél

     Megérkezésünk után megejtették a felvételi rutin vizsgálatokat, hagyták, hogy búcsút vegyünk és ígérték, hogy a kezelési periódus befejeztével értesítenek, hogy mikor mehetünk a kislányért. Borzalmas volt elválni tőle. Azzal a tudattal, hogy négy évesen több száz kilométer távolságban leszünk szívet markoló érzés volt. De nem volt más mit tenni, bele kellett törődjünk. Gyorsvonattal a két órát Bukarestig magunkba szállva, szótalanul tettük meg. Apró jelenetek idéződtek emlékezetemben, és könny borította el a szemem. Semmi nem vonzott, már csak mielőbb otthon lehessek az Andi játékai között. Bukarestbe érkezve elkerülhetetlen volt, hogy fel ne keressük a feleségem nagynénjét, aki a szíriai nagykövet házvezetőnője volt. A nagykövetségre nem mertünk menni, mert azok mindenikét a titkos szolgálat őrzi, és figyelemmel tartja. A későbbiekben még kellemetlenséget okozna egy ilyen meggondolatlanság, mely szerint már nem csak Budapesten, de Szíriában is menedéket keresünk.

      Felkerestük az élettársát, akinél a szabadnapjait töltötte.. Igazi romános előzékenységgel, kedvesen fogadott. Azonnal értesítette Rózsit, hogy itt vagyunk, s ha van annyi szabad ideje, bármilyen rövid legyen az, jó lenne, ha haza nézne. De nem volt, mert valamilyen arab vallásos gyülekezetre készültek, sok volt a meghívott és fel kellett szolgálni. Ilyenkor őt is igénybe vették kedvességéért, korrekt megjelenéséért, és ő nem is bánta, mert ilyenkor kapott különböző diplomatáktól, akik tisztában voltak a román viszonyokkal, cigarettát, zsebpénzt, és ezeket apránként gyűjtögette. Szólt az élettársának, hogy ha nem tudunk várni legalább két napig, akkor adjon három csomag szíriai kávét és teát, meg két karton cigarettát. Persze a jó indulatú öregúr mindezeket megtetézte fisztikkel, mandulával töltött görög olajbogyóval és így érkeztünk haza Csíkszeredába..

        Nehéz napok következtek kezdetben, mert minden rá emlékeztetett. El kellett rakosgatni a játékait is amíg lassan megszoktuk. De az ágyam mellett ott állt a hatalmas felfújható pingvin, amit a tengeren vásároltunk. Az volt a szomorú madár, akivel néha elbeszélgettem emlékeket felidézve. A feleségem szinte naponta érdeklődött hogyléte felől, míg rá nem szóltak, hogy fölösleges pénzköltés és aggodalom, náluk, jó kezekben van, és mindent elkövetnek, hogy jól is érezze magát,azt viszont nem engedik meg, hogy vele beszéljünk,mert azzal csak neki tennénk rosszat.

           Miután az utóbbi idők furcsa kavarodásai kezdtek feledésbe merülni, valamennyire megnyugodtam. A vállalaton keresztül értesített Aldea főhadnagy, hogy késedelem nélkül jelentkezzem a Rendőrség négyes szobájában. Senkiben nem keltett gyanút, csak belém hasított a félelem, hogy minden kezdődik elölről. Másnap jelentkeztem és furcsálltam, hogy Butyurka kapitány már várt a kapunál és felvezetett a saját irodájába, mely a tizenhatos számot viselte. Nagyon válogatott szóhasználattal beszélt. Rávilágított, hogy szerencsémre megvédtek egy veszélyes kanyartól, amely a rendszerellenes söpredékek posványába vezetett volna. Figyelemmel voltak a két gyermekre és arra, hogy a környezetemben nagyon jó véleménnyel nyilatkoztak Vigyázzak magamra továbbra is. Lehetőleg kerüljem az efféle negatív hatású személyek, mint B. Gizi és B. Ernő társaságát, akiket most megcsap a jó útról letérőknek kijáró felelősségre vonás. Mindkettőjüket menesztették a tanügyből, mert ilyen elemekre nem lehet bízni a gyermekek egészséges fejlődését. Ernő letartóztatva várja a tárgyalást és az ítéletet, Gizi el kellett hagyja a várost. Csupán utólag tudtam meg, hogy mennyire nem egységes az államvédelem. A megyei szervek csak kiváltságos és rendkívül súlyos esetben adnak ki információkat. Így történhetett meg, hogy Gizi mivel nem volt véglegesített lakosa a városnak, csak ideiglenes tartózkodási lehetőséggel bírt, a Maros megyei rendőrség, amely megyében nyilvántartottként szerepelt, a kudarc ellenére kibocsátotta a kért útlevelet és Gizi örökre Magyarországra ment. Ez a kis kitérő persze utólagos értesülés. Akkor írópapírt és szekuritátés tintát tett elém, melynek a színe barna volt, és diktált nekem egy nyilatkozatot, mintha én fogalmaztam volna. A kicsengése az volt, hogy én önkéntesen adtam le a könyveket, melyeket meggondolatlan irredenta ismerősök adtak, de én figyelemmel vagyok a gyermekeim egészséges, hazafias szellemben való nevelésére és meg kell védenem az ártó hamis híresztelésektől, amik rossz hatással lennének rájuk.

           Közben belépett Aldea. A kapitány vissza akarta szolgáltatni az elkobzott könyveket, de a tiszt tiltakozott, mert a Tamási kötet tizenkét olyan írást tartalmaz, amit nem szabad olvasni, és a többiekhez is meg volt a negatív véleménye. A könyvek maradtak. Engem csupán az foglalkoztatott,hogy ilyen rövid idő alatt Aldea kivel olvastatta el a könyveket,mert ő nem tud magyarul és mégis ilyen pontos ismeretei vannak

           A nyilatkozatom végén meg kellett köszönjem az államvédelmi szervek figyelmességét és jó indulatát, ugyanakkor biztosítottam és vállaltam, hogy az elkövetkezőkben bármilyen rendszerellenes megnyilvánulás felé sodródom, kérem az ország legszigorúbb törvényeinek az alkalmazását személyemre.

           Úgy tűnt, hogy egyelőre megnyugodhatok, de mennyire biztos egy diktatúrában.? Sosem tudod, hol és kik dugják ki a szeget a zsákból, hogy léphessenek a tyúkszemedre!