KÍGYÓK KEBLÉN DIDEREGNI… 2

Én őszintén bevallottam, hogy eszperantista levelező társam és a nyelven kívül jelentéktelen dolgok kerültek terítékre. Például az, hogy miért hosszú a gólya lába? A parancsnok furcsállva nézett rám, de belőlem kitört a röhögés, akár a vendéglőben, azért, hogy a béka ne tudja tökön rúgni. Erre ő is elmosolyodott. Amikor aztán említettem,hogy szegény cseh, azt fogadta, hogy ezt a mulatságát böjtben ,meg kell gyónja az esperesnek, rá kérdezett,hogy ki az? Amikor értésére adtam, hogy a kászonaltizi pap, gondolkodás nélkül ezt a témát lezárta, mert a pap felülmúlta hatáskörét. Engem „jóindulatúan” figyelmeztetett, hogy nálunk az eszperantó nyelv nincs jó szemmel nézve, nem éppen, de mondhatni tiltó listán van, és jobban tenném, ha befejezném ezt a tiltott élvezetet. Azt követően minden érkezett levelemen látszott, hogy „jó indulattal” felbontották és engem megerősítettek a feketelistán.

         A döbbenetes megpróbáltatások sorozata a kisebbik lányom megbetegedésével kezdődtek. Három éves volt. A nyolcvanas évek elején divatossá is vált és könnyített a hatalom a külföldi utazások terén. Probléma nélkül adták az útlevelet, de visszatéréskor le kellett adni, ha késtél a visszaszolgáltatással büntettek. Az én utazásaimat nem is lehetett turistaútnak minősíteni, mert nagyon sok rokonunk élt Magyarországon, Budapest, Székesfehérvár, Győr, Miskolc, Szeged, és ki tudja még sorolni, hol várt a rokonság időnkénti találkozóra. Az utazás megkönnyítéseként nem vittük egyik gyereket sem. Persze a hatalom árgus szemekkel figyelt, mert aki csak Magyarországra ment, arról feltételezték, hogy panaszkodni megy az elviselhetetlen kisebbségi sorsáról, ezért mi minden esetben beírtuk az úti célba Csehszlovákiát is, de ritkán mentünk át. Egy ilyen készülődés persze azzal járt, hogy idejében felkerestek ismerősök, barátok különböző kérésekkel, az egyiknek szegedi paprika kellett és golyó rágógumi, vagy bilagit tabletta, űrhajós kávé és minden fészkes fene, de pénzt senki sem tudott adni, mert szigorúan tilós volt idegen pénznemeket tartani.

           Amint már előzőleg említettem a Népiskolában kötődtek ismerkedések, barátságok. Itt ismertem meg a földimet, Gizit, aki filozófiát tanult Kolozsvárott és tanított három helyi szakközépiskolában. Ő nem kért, inkább küldött. Ha Prágába megyünk, vigyünk el egy ajándékcsomagot valamikori vendéglátójának és nála meg is szállhatunk. Látogassuk meg a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Ifjúsági Szervezetének elnökét és adjuk át üdvözletét. Ha valamiben tájékozatlanok vagyunk, a segítségünkre lesz. Keressük meg a Széchényi Könyvtár Nemzetközi Kapcsolatok hivatalának titkárnőjét és üdvözöljük a nevében. Később gondolkoztatott meg egy hölgy neve, akit a Nemzeti Múzeumnál kellett keresni, ugyancsak ajándékkal, de itt érdek is fűződött, ugyanis a hölgy férje valamelyik gyógyszergyár igazgatója, és tőle kellett beszerezni a gyógyszert közös barátunknak, az Ernőnek, aki szintén tanár, de röpcédula terjesztésért és szövegalkotásért letartóztatták. A létszükségletű gyógyszert csak ott lehet beszerezni.

             A röpcédulákat a Penge néven ismert tíz emeletes panel épület tetejéről szórták szét, mely ellepte a környéket, a városközponti terét. Elégedetlenséget fejezett ki, hogy a magyar egyetemet, végzetteket Moldva legelmaradottabb helységeibe helyezik, és Erdélyt feltöltik a regátiakkal .Adják meg a lehetőséget, hogy minden egyetemet végzett akár végzettsége eredményének arányában, vagy versenyvizsga alapján saját maga válassza meg, hol szeretne dolgozni. Szüntessék meg az erdélyi magyar városok zártkörűségét, hogy a letelepedést csakis miniszterelnöki jóváhagyással engedélyezik, viszont a regáti románoknak lakótelepeket építenek, és jelentős összeget kapnak,ha vállalják a beköltözést, amit díjmentesen a hadsereg tesz meg.. Ilyen alantas cselszövésekkel akarják létrehozni a kiegyensúlyozatlanságot és kisebbségbe szorítani az őslakosságot Kolozsvár után sikerült megvalósítani Aradon, Nagyváradon, Szatmárnémetiben a magyarság zsugorítását s most a székelyföldi városok vannak soron. Aradról a magyar színházat először Nagybányára költöztették, de miután ott is sikerült a „nemzeti vegyészkedés” átköltöztették Szatmárra. Rég idejét múlta a Horthy nóta:

„ Tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, Reszketnek már az oláhok Kolozsváron”. Mert a Trianoni döntés után ellepték a várost a nyomorgó olténiaiak és moldvaiak, viszont mikor a kormányzó bevonult Észak-Erdélybe, mint bányában a patkányok esztelenül menekültek haza. Ma már az ortodox egyháznak is feladata a népszerűsítés, hogy sokkal előnyösebb, ha a gyermek román iskolában tanul.

          Csíkszeredában az ötvenhatos megnyilvánulás után a röpcédula terjesztés volt az elitélendő államellenesség, amitől kiborult a bili. A második a Gizi esete volt. Csíkszeredát olyan perspektívába állították egyesek,hogy rohamos fejlődése folytán és az ide sereglett értelmiségiek tevékenységeként nem telik el ötven és  átveszi a magyar nyelven központosított irányító szerepet Kolozsvártól. Ezt figyelembe véve elő szeretettel jöttek előadásokat tartani egyetemi tanárok, neves írók, kultúremberek. Így került sor Tóth Sándor filozófus, egyetemi tanár meghívására Rólunk van szó című könyvének megjelenése kapcsán.

Gizinek valamikori katedra vezetője volt, akit örömmel fogadtak egykori tanítványai. Előadás után egyik tanítványa lakásán vendégelték meg, ahol többen összegyűltek. Poharazgatás közben magasra emelkedett a hangulat, később nem tudni, hogy Gizi az alkohol hatása alatt, de rátámadt professzorára, hogy ö is a kommunista rendszer kiszolgálója, elismeréssel hirdeti a Pártkongresszus Irányelveit, benyalt a pártvezetésnek. Dühkirohanását azzal fejezte be, hogy akkor lenne a legboldogabb, ha a Kárpátok Géniusza (így gúnyolták Ceausescut) már ravatalon lenne.

            A feljelentés hamar ment, de a legényeknek körültekitően át kellett vizsgálni a szálak gyökerét és terjeszkedési irányát és alapos kutakodás után felállítani a vádat.

            Ez idő alatt történt meg a mi kis kiruccanásunk is. A felszabadultság, a rokonok szeretete jó közérzetet váltott ki, feledve az otthoni kilátástalanságot nagystílűen indultunk Prágába.. Terv szerint a Jozef barátom felkeresése lett volna az első lépés. Nagy örömmel hoztam a filatéliai csemegét a makszikártot, amely abban állt, hogy ugyanazon képeslapra ugyanazt a bélyeget ragasztották. Ennek abban az időben jó ára volt, és tudtam,hogy a barátom megszállott gyűjtője e csemegének, elhoztam a Romániában megjelent legújabb sorozatot, melyben az összes megyék és municipiumok címere szerepelt. .Arról is tudomást szereztem,hogy aránylag kevés példányban adták ki és később vagyont ér bélyeggyűjtő berkekben. Az első nagy csalódás Prágában az volt, hogy a barátomnak telefonálva, a nővére jelentkezett és tudtunkra adta, hogy Jozef Szlovákiában van, egy romániai barátjának a lakodalmán. Hogy mennyi volt az igazság belőle ellenőrizhetetlen. Nem adtuk fel, estére el kell szállásolnuk magunkat, irány a másik cím, a Boriska néni.

         A kapkodásnak is mindig megjön az eredménye. Sietségünkben a vázlatot melyen Gizi lerajzolta a metróállomást, ahol ki kell szállni és onnan milyen irányba haladni Budapesten felejtettük. Annyira emlékeztem, hogy a metró végállomása és ott már felszínen jár a vonat, meg hogy egy templom irányába kell indulni. A Múzeumtól legalább háromszor végig utaztuk a metróvonalat, de nem lettünk okosabbak. Ültem a padon és arra lettem figyelmes, hogy előttem áll egy csodás szőke, nem éppen fiatal hölgy. Felálltam és nekem már mindegy volt, hiszen csehül nem tudok felkínáltam a helyem magyarul. És a hölgy magyarul megköszönte. Istenem, mily kicsi a világ! Rögtön belekapaszkodtam a kínálkozó lehetőségbe, elmondtam, hogy nem tudok tájékozódni, egy címre kell elérnem,, de semmi információm nincs. Nézte a címet majd rövid gondolkodás után mondta, hogy menjünk vissza a végállomásra, ott mikor a felszínem vagyunk, egy nagy térre érünk,azon menjünk át, jól meg kell nézni,mert eléggé alacsony, de van ott egy katolikus templom és az lesz az utca amit keresünk. Így már könnyebbnek tűnt, de meg sem tudtam köszönni, mert megállt a szerelvény és a hölgy hirtelen leszállt. Megtaláltuk a címet. Valóban a templommal átellenben volt az épület, egy csodálatos villa, amilyet az ember csak magának épít. Gyönyörű épület az udvar mélyében hatalmas fenyőkkel körbe véve. Sokáig nyomtuk a csengőt, míg az emelet teraszán megjelent egy csinos idősebb hölgy. Ő volt a Boriska néni. Csehül, szlovákul, angolul kérdezte, hogy kik vagyunk, és miért keressük? Elmondtam, hogy Erdélyből jöttünk és Gizi küldött egy csomagot, amit át szeretnénk adni. Tiltakozott, hogy nem kell semmi Gizitől, és megmondta, sőt kérte, hogy senkit ne küldjön hozzá.

- Asszonyom, kérem, ne játssza meg magát. Én egy kérésnek teszek eleget. Gizi megkért, hogy adjam át, amit küldött, látja, itt van a kezemben. Ha nem enged be, én leteszem ide a kapuba és az első vonattal indulok ,visszamegyek Szlovákiába, Érsekújvárra magyarok közé, mert rövid idő alatt elegen van Prágából, fárasztó ez a világ!

- Várjon! Mit gondol, ott fogadja valaki? Az idegen!

- Csak vannak szállodák. Ne aggódjon, megoldjuk!

- Várjon! A szálloda sok pénz! Megyek és nyitom a kaput..

      Mikor lejött teljesen kicserélődött, egy kedves, mosolygós matrónává vált. Betessékelt az emeleti társalgóba, már várt a gőzölgő kávé. És elkezdődött az ismerkedés. Érsekújvári születésű. A férje prágai volt, nemzetközileg elismert építészmérnök. Sokat dolgozott Indiában, Argentínában és Csillében, felesége a Vöröskereszt képviseletében járta férjével a világot. A férje beteg lett, hazakerült és mindjobban legyengült. A gyógyszer, amit előírtak legközelebb Budapesten volt beszerezhető. Erre vállalkozott Gizi és elvitte a receptet, hogy intézkedik kapcsolatai révén, de a gyógyszer csak nem érkezett és végül a mérnök elhalálozott. Innen a nagy harag, amit Gizi iránt érzett.

         Nekünk felajánlotta, hogy három napig fogad, mint vendégeket, de utána leutazik Szlovákiába a testvéréhez. Beszéljük meg, hogy mit szeretnénk látni, mit kell intézzünk, hogy tudjon egy átfogó programot összeállítani. Nagyon kellemes volt nála, végtelen kedves volt, de valahogy úgy tűnt, hogy valamitől fél, mert nem engedett egy szobában aludni a feleségemmel. Én sejtve a képeslapok értékét,ha már nem adhattam át Jozef barátomnak neki ajándékoztam. Igaz neki is lehetett fogalma az értékéről,mert először egyezkedni akart,hogy ha leírom a címét elküldi, de végül örömmel fogadta. Igaz többnyire ketten társalogtunk, végül engem ajándékozott meg egy inkább nőknek való kozmetikai kazettával. Volt benne egy üveg nagyon finom párfőm, szappan, hajolaj és egy csodálatos bross, melynek a közepe igazgyöngyből volt, barna alapon aranyozott sugarak és mindenik végén gombostűfej nagyságú smaragd. Vallomása szerint az indiai vöröskereszttől kapta ajándékba, de neki már az efféle ajándék csak gyötrelem, mert mindegyre a férjét juttatja eszébe. Apránként rájöttem a képeslapjaim értékére, mert gondolom másképp nem akart volna kiegyenlíteni.

        Visszatérve Budapestre eleget tettünk minden megbízatásunknak. Az idő rohamosan telt és igyekezni kellett haza. Valamennyire agasztott, hogy a két gyermeket nem egy helyen hagytuk, Adél Brassóban maradt, míg Andrea Szászrégenben a keresztanyjánál.. Brassó útba esett, de Andreáért csak pár nap múlva tudtunk elmenni.. Összegyűlt a nagycsalád, mint ilyenkor szokott, mindenről érdeklődtek ki hogy van, hol éreztük magunkat a legjobban. Arra lettem figyelmes, hogy bármerre megyek Andi, mindegyre mászik utánam. Rögtön jött az epés felvilágosítás, hogy nagyon elkényeztettem és annyi távollét után most állandóan az ölembe, ülne. Ez valamennyire növelte apai hiuságomat, csak akkor döbbentem meg, amikor hazaérkezve éjjel a gyermekszobából is mászva jött át hozzám. Azt mondta, fáj a lába, és nem mer ráállani. Másnap aggodalommal vittem az orvoshoz. Az ortopédiára irányítottak szakvizsgálatra. Elkészült a röntgenfelvétel és örömmel vettük tudomásul a röntgen vizsgálat után, hogy semmi rendellenesség. Mikor az ortopéd szakorvos kezdte aprólékosan tanulmányozni, a röntgenképet kezdődött az ijedtség. Helyesbítette, amit elnéztek a röntgenesek, ugyanis a bal forgón apránként kezd felpattogzani a porcréteg. Ez a Perthesz féle betegség, amely három év alatti fürge mozgású gyermekeknél áll be, általában fiuknál, ezer közül egy a lány. Úgy keletkezik,hogy a sok szaladgálás közben gyakran elesik,megüti a lábát és a finom, gyenge vércsövecskék megszakadnak, és ezáltal megszűnik a forgó vérellátása, repedezni kezd, s ha nem kezelik kellő időben, szétporlad. .Amikor a porcrétegről kezdett beszélni, megingott a bizalmam, tudtam,hogy mostanában tanulmányozza a porckopás injekciós kezelését és nagyon sokat tönkre tett a városban. Kiadta a verdiktet, hogy egyelőre hat-hétre gipszágyba kell tenni, de lehetséges a szervezet erősségétől és a gyógyulás menetétől meghosszabbítható hat hónapra is. Másnap kilenc órára rendelt vissza, hogy kezdjék meg az ellátást. Heves vita és szóváltás alakult ki, míg végül ő is belátta, hogy nem olyan egyszerű, valakit kell keresni, aki állandóan a gyermek mellett lesz, mivel mi mindketten dolgozunk.

        A betegség helytállóságát a gyermekorvos is elismerte, de nem értett egyet a kollégájával, ami a gipszágyat illeti, azzal érvelve, hogy egy nagyon fürge, mozgékony gyermeket ilyen hirtelen nem lehet korlátozni a mozgásaiban, és a gipszágy akadályozná a fejlődésében is. Különböző tanácsok után irány Marosvásárhely. Értesültünk, hogy az ortopéd klinikán dolgozik egy gyergyói specialista, miért ne forduljunk hozzá? Bizalmas ajánlattal mentünk, mert más megye és csakis szakorvos küldhet más megyébe kezelésre.. Ajánlónk telefonon értesítette az orvost és abban egyeztek meg,hogy reggel az elsők között legyünk a rendelője előtt és az asszisztensnőjét értesítsük,hogy Csíkszeredából jöttünk, a többit ő már tudja. Azonnal beutalta Andreát a klinikára melyet ő vezet. Délután eljött a rokonunkhoz és aprólékosan elbeszélgettünk, hogyan vettük észre, voltunk-e még valahol és ott mit mondtak. Megemlítettem,hogy beakarták gipszelni hat hétre, esetleg hat hónapra. Szerinte a gipszágy következtében dereken alul teljesen lebénult volna, mert mindkét forgó gyulladásban van és azt előbb le kell vezetni Felkészítőt tartott, hogy a továbbiakban figyelemmel kell legyünk, mindenekelőtt arra, hogy a gyermek ne álljon lábra, kímélni kell, hogy a testsúly ne nehezedjen a forgóra és így megakadályozódik a kopás. Vigyük minél többet úszni, biciklizni, hintázni és foglaljuk le oly mértékben, hogy eszébe se jusson felállni.

          Hazatérve meglátogatott Gizi. Érdeklődött hogyan telt, merre jártunk, mennyire tudtunk tájékozódni. Kellemes hangulatban telt az idő, a viszontagságok előadása. Először az Ernőnek hozott gyógyszert adtam át. Kellemetlenül érintette a Boriska néni ridegsége, és az, hogy őt nem értesítette a férje haláláról.

-Tudod mi volt a borzalmas? – mondtam  -  a barátod a Hazafias Népfronttól kifogásolta, hogy miért nem jelentkeztünk nála mielőtt Prágába megyünk, mert el kellett volna küldenie egy kis csomagot gyógyszerekkel. Vagyis a gyógyszerek már egy éve ott vannak nála és lusta volt továbbítani, mert lehet, ha idejében elküldi, a mérnök még ma is élne ..- Ezt egy mély hallgatás követte aztán átterelte a szót az utazásra, a határátlépésre, mennyire kötekedtek a vámosok? – Úgy tettem, ahogy mondtad. Készítettem egy kisebb csomagot, két csomag cigaretta, csokoládé és egy doboz kávé. Mikor a vámos kezdett kutakodni a bőröndben, a keze alá csúsztattam, megköszönte és tovább állt. Ily módon atombombát is hozhattam volna be.- Ezen jót nevettünk, de nem mérlegeltem, hogy az elkövetkezőkben milyen kihatással lesz.

Andreát kiadták a klinikáról. A továbbiakban kéthavonta kellett vinni ellenőrzésre. .Ez annyiban állt, hogy az orvos végez egy rutin vizsgálatot, de előzőleg el kell, készíttessünk a klinikán egy röntgenképet, mert nem bízik az általunk hozottba. Ezért az asszisztensnőnek, aki soron kívül végzi illő hálapénzt adni. Az orvosnak feltétlenül járt a figyelmesség, akár ajándékban, akár borítékolt pénzben. A vizsgálatok eredménye egy idő után sablonos szöveg: szépen gyógyul, további kitartás. Az nem nagy gond, ha időnként lábra áll.

Igaz, állandó látogatói lettünk a csíkzsögödi bórvízfürdőnek.. A lakásban viszont hiába akartam az orvosi előírást betartani, a hintázásba hamar beleunt, becsukta az összes ajtókat és katonásan menetelt az előszobában. Megnyugtató volt, hogy különösen fürdés után mélyen és hosszan elaludt. És vigyáztam a nagy csendre. Ilyen körülmények között kezdtem olvasni a frissen ajándékba kapott könyvet, amely nálunk szigorúan tiltott Móricz Zsigmond Erdély című történelmi regénye. De nem csoda, nálunk minden tiltott, ami Erdély múltját taglalja. Ültem a fotelben és a nagy csendben egy légy szállott a nyitott könyv lapjára és elkezdett tisztálkodni. Nem bolygattam, végig figyeltem minden mozdulatát, amint mellső lábaival végigdörzsöli a fejét, aztán a szárnyait és végül a potroha következett. Szorgalmasan minden végtagját igénybe vette. A néma asszisztálás után felmerült bennem a kérdés, miért is mondják „koszos” légy?

       Feleségemmel úgy próbáltuk megoldani az Andi felvigyázását, hogy elhagyva előző munkahelyem, jelentkeztem egy közeli bútorgyárban, kihangsúlyozottan délutáni munkára. Vasárnaponként, mert akkor is kellett dolgozni, vállaltam délelőtti műszakot, hogy szabadnapokat gyűjtsek az esetleges orvosi vizsgálatokra.

       Egyik délelőtt kopogtatnak , beengedem a két fiatalembert, akik azt mondták a postától jöttek telefon ellenőrzésre. Kezdték szétszedni a készüléket, aztán az egyik megkért hoznám oda a beszerelési szerződést, mert be kell, vezesse a nyilvántartójába, hogy jártak itt is.. Hamar végeztek és elmentek. Később lettem figyelmes, hogy most miután felveszem a kagylót és megjön a tónus,még egyet kattan. Nem tudtam mire vélni, amíg fel nem világosított egyik jó barátom, és kért hogy nagyon vigyázzak,mert a készülék be van poloskázva, és most valaki, vagy valakik minden beszélgetésedet figyelik, vagy rögzítik.

          A telefonellenőrzés után néhány napra felszólítást kaptam, hogy jelentkezzek a Rendőrségi épület négyes számú szobájában. Nem tudtam mire vélni. A munkahelyemen mostanában semmi rendellenesség nem történt. Az útlevelet idejében leadtam. Idegen valutát nem tartok Aggodalomra nincs ok. Feltehetőleg,! De kisebbségi helyzetben élve,sosem tudhatod ki és mit akar rád sütni, hogy végül a tyúkszemedre lépjenek. Egyelőre nekem tiszta a lelkiismeretem, nyugodtan mehetek. A szomszédasszony átjött, hogy addig Andival marad.

         A kapusfülkétől a szolgálatos tiszt vezetett a négyes számú szobához. Akkor láttam, hogy az államvédelem, vagyis a szekuritáté előszobája, ahol azonosítják és kihallgatják a gyanúsítottakat. Két tiszt fogadott civil öltözetben, az egyik magas, izmos kisportolt, aki Butyurkának nevezte magát, a másik eléggé girhes, cingár szőke ficsúr, Aldeanak mutatkozott be. Hellyel kínáltak és a beszélgetést a barna kezdte.

- Kedves elvtársam, örülünk, hogy egy költőt üdvözölhetünk, aki ráadásul aktív tagja a Népszínháznak is. Minden tevékenységével a közügyet igyekszik szolgálni.

„ Ohó!- hallgattam, de rájöttem,hogy ezek összeráznak a bátyámmal. Ő a „költő”! Büszke voltam rá. Mert valójában annyira hasonlítunk, mint két tojás, csupán néhány év eltolódás van, de ugyanabban a hónapban születtünk, én is írogattam, szerinte elég pocsék verseket, de vers volt! Mindketten megkóstoltuk a román poklok kenyerét, vagy puliszkáját! Példaképem volt, mert mindenben ő járt elől!” És ömlengett a barna, majd közbekiáltott Aldea.

-Csak nem mindegy, elvtárs, hogy mire fecséreli idejét és tudását! A maga teljes mentalítása lázító, felfegyverkezés békés rendszerünk ellen. Olyan fertőzött társaságokat látogat, ahol B. Gizella és B. Ernő állandó felforgató, szószóló. Jegyezze meg, ha nem változtat magatartásán, a demokrácia és a szekuritátea édes keze rásújt az ilyenekre. Figyelemmel kísérjük további viselkedését, az eddigiekről pedig be kell számolnia.

 Válaszolni szerettem volna a téves infókról, de belém fojtották a szót ,hogy én nem beszélhetek,csak kérdésekre válaszolok majd, ha eljön az ideje. Most távozzak és gondoljak át mindent jól, majd értesítenek és hívnak. Fejem lehajtva kiballagtam a hatalmas épületből. A kapuszolgálatos köszönésére sem válaszoltam, csak mentem céltalanul. Amint valamennyire felocsúdtam, észrevettem az utca elején Gizit, de egész távolról. Siettem utána, próbáltam elérni , de meglepetésemre betért a rendőrség épületébe. Úristen! Megáll az ész! Ő árulkodott volna?