KI LESZ A FŐVÁDLOTT?

 Blózsújné aggodalmaskodott a kútnál vízmerítés közben, hogy már jó ideje a hátán a hosszú izom iszonyatosan fáj, nyilallik, és még nem vette meg a koporsót. Mert sosem tudja az ember mire ébred, vagy mire nem? Meg aztán a faluban időtlen idők óta visszamenőleg, mindenki előre megvette a koporsóját, és a padláson tartotta, amíg szükség lesz rá. Volt már eset, igaz ritkán, hogy kölcsön kérték, mert egyesek épp így elhanyagolták, mint Blózsújné. A padláson mindenki szükségleteinek megfelelően használta ki. Egyesek száraz fuszulykát, aszalt gyümölcsöt, vagy gabonát tároltak benne. A vén Csergő Imre azzal ágált, hogy ő bizony a koporsóba búza közé szokta tenni a füstölt kolbászt, s mivel a gabona szigeteli, nem éri levegő aszottá szárad. Azért furcsán hangzana azt kiáltani, hozz már le egy szál kolbászt a koporsóból!

     Blózsújné hajnalban mikor kicsapta a teheneket a csordába, a kapuból látta, hogy a szomszéd Árpika kaszálja a füvet a ház előtti sáncban. Oda settenkedett és köszönt, amire a legény abbahagyta a munkát.

-          Lelköm, Árpika, nagy aggodalmam van, amihöz a te segítségödet kéröm. Még nem vettöm koporsót, s ha majd Vásárhelyrö mégysz, elintézhötnéd, mert én fogom möghálálni nem az Istön.

Árpika amúgy élvezte a vénasszony őzös beszédét, mert valahonnan a Firtos mentéről került ide. Ott ilyen a tájszólás. Eleinte furcsa volt, de aztán a falu is megszokta, s már hiányolná is.

-          Jól van Biri néni, rajtam ne múljon, ahogy sor kerül rá., én mindent megteszek..

Az öregasszony megkönnyebbülve ballagott be a kapun, egyik kezével a derekát szorongatta hátulról, mintha tényleg fájna.

„Rossz csoroszlya, - nézett utána Árpika vicces kedvében – lennél legalább harminc évvel fiatalabb, fenn a padláson megropogtatnálak a koporsóban, hogy egy kis életet is leheljünk bele, ne csak a halált!”

       Rövid idő után tényleg telekkönyvi ügyintézése akadt Vásárhelyt és nem feledkezett meg a Biri néninek tett ígéretről sem. Dolga végeztével elindult a város Mezőség felé kivezető útjára, mert ott ismert egy koporsós műhelyt. Végignézte a kész „nyugágyakat” és kiválasztott egy natúr cserefa koporsót. Volt ott feketére, meg fehérre festett is plasztik fedeles,, de ő azokat konzervdobozoknak nézte. Megalkudott a tulajdonossal és örömmel nyugtázta, hogy sokkal olcsóbban sikerült a vásár, mint ahogy Biri néni számította. Arra nem figyelt fel, hogy a tulajdonos is hamar túl szeretne adni rajta, mert valaki visszamondta, mivel a feneke hosszan volt repedve.. De mindegy, amiről nem tud senki nem is igaz. A vásárt megkötötték és jármű után kellett nézni, hogy elszállítsák. Kinézett és az út túlsófelén látott egy teherautót egy üzlet előtt. Csupán kíváncsiságból, kérdés útját nem veszti, jeligére, megkérdezte a sofőrtől, hogy merre tart, mert lenne egy elszállítani való koporsó Vadadra.

-          Lehet szó róla – így a sofőr – mert Parajdra megyek sóért az üzletláncnak. Szűk félóra múlva indulok, mert látom a felhők is tornyosulnak

Árpika felrakatta a koporsót az autóra és leült az oblonyra erősített padkára. Kis idő múlva nagy cseppekben eleredt a zápor, dörgött, villámlott és a legény menedékként befeküdt a koporsóba, kissé félretolva a fedelét, hogy levegőt kapjon. Mivel korán kelt, a zivatar álomba ringatta, azt sem vette észre mikor indult el a kocsi. A sofőr sem nézelődött és teketóriázott, igyekezett beülni, nehogy megázzon és indult is., fel sem nézett a raktérre.

         Déltájban a falusiak már indulnak haza a piacról, hogy otthon is végezzenek hasznos munkát. Még szemerkélt az eső, amikor négy asszony a pendelyüket a fejükre húzva, hogy meg ne ázzanak szaporán ment ki a városból. Aztán a határban ahol állt a névtábla lehúzták a cipőjüket, a fűzőt összekötötték és átvetve a vállukon mentek tovább. Valahogy így kell kímélni a cipőt, hogy tovább tartson. A makadámút szélén a süppedős porban még jól esett a lábnak a mezítlábas gyaloglás. Négy piacozó asszony volt, Juci, Teréz, Böske és Amáli ugyanabból az utcából. Először nagy hangon megbeszélték a piaci eseményeket, egymást túl harsogva, hogy milyen nagy keletje volt a zöldfuszulykának, bármennyit kérhettek érte, mert senki sem alkudozott látva a harmatos friss árut. És az új pityóka is gyorsan fogyott, mert a minőségi áruért nem sajnálja a pénzt a városi nép. Elkelt a sóska, retek, saláta, hozhattak volna többet is, de nem fértek fel a szekérre s így vállon átalvetőben cipelni kicsit sok lett volna. Nehéz volt az akkori időben a piacolás, mert az utakon nem száguldoztak az autók, csak nagy ritkán. Szekér volt, de épp ezt használta ki és sokat kért az áruszállításért. Már megszokták, megrakják az átalvetőt, kicsit korábban indulnak és begyalogolnak. Több pénz marad. Később Juci terelte más témára a beszélgetés fonalát.

-          Na, mit szóltok, a pofátlan Klári, a nagy szuka, ismét állapotos?

-          Hallottam én is – szólt Amáli. – Ez már a harmadik bitangja. Hogy nem sül le a bőr a pofájáról?

-          Miért sülne – így Böske –a minap is azt mondta, ha a szemét szúrnák, nem hagyná, de ott lenn neki is jól esik. Meg aztán a sok megátalkodott, mihaszna kölyök az iskolában, mindegyre azt mondják a nagyobbik lányának, figyelje meg, hogy a kistestvére falábbal fog születni.

-          Ez vajon igaz, Böske? Összefeküdt volna a szövetkezet könyvelőjével, hiszen csak annak van falába a faluban. Nagy balesete volt amikor a fél lábát elveszítette és térdből le ellett vágni. Annak is hol az esze, négy gyermeke van!

Ezt amíg emésztgették magukban, a távolból motorbugás hallatszott, megfordultak és valóban egy teherautó közeledett. Libasorban álltak egymás mellé az útszélén és egyszerre integettek a sofőrnek. Az autó nagy örömükre megállt.

-          Hová mennek? – kérdezte a vezető.

-          Csak ide az első faluba. Az Isten is megáldja, ha felvesz, mert fáradtak vagyunk, s valahogy hamarább hazaérünk.- hadarta Juci.

-          Egy hely van a kabinban. A kocsin egy üres koporsó van, ha nem zavarja?

-          Nem zavar, csak érjünk haza, - mondták szinte kórusban.

Juci ült elől, hogy nagy szájával hátha lealkudja a fuvardíjat. A másik három felcsimpaszkodott és leültek az oblonyhoz erősített padra.. Az autó elindult. Amáli nézte megilletődve a koporsót és olvasta a feliratát, Blózsúj Borbála élt … évet. – Na mi az Isten, szégyellték kiírni a korát? És ebben a pillanatban felemelkedik a koporsófedél és egy kéz nyúl ki belőle. Amáli látta meg elsőnek és velőtrázó sikoly tört ki belőle és készült az ugrásra. A másik kettő is követte. A sikoly behallatszott a kabinba és a sofőr a visszapillantó tükörben látta a furcsa jelenetet, mintha ejtőernyők lebegnének. Azonnal fékezett és megállt. A három asszony, ahogy ijedtében ugrott a robogó autóról a szél a nyakukba emelte a pendelyüket, ez tűnt ejtőernyőnek. A sofőr és Juci szaladtak visszafelé. Árpika is kikászálódott a koporsóból és kérdezni akarta, hogy hol vannak, de látta nincs kitől, ő is leszállt és szaladt utánuk. Amália egy kőbuckára esett, eltört a lába és az arca is jól összehorzsolódott. Teréz eszméletlenül feküdt az útszélén, később látták, hogy a karja eltört, de azt megelőzően Juci kigombolta a blúzát, rázta, pofozgatta és vízért kiabált. Böske volt a szerencsésebb, ő a sáncba egy mereklye szénába seggre esett. Megütötte a valagát, de feltápászkodott és kisántikált az útra. Miután Teréz is magához tért, aki inkább az ijedtségtől ájult el mint az ütődéstől, tanácstalanul álltak,hogy lényegében mi történt? Juci szigorúan nézett a sofőrre

-          Ebből még nagy baj lehet, talán pereskedés is. Arra nem gondol?

A sofőr is tanácstalan volt. Aztán Árpika elmondta, hogy amikor elkezdett zuhogni az eső, bebujt menedéket keresve a koporsóba. A reggel korán kelt és elszunyázott, de nem aludhatott sokat. Kíváncsi volt, hogy még esik-e az eső s kidugta a kezét. Akkora sikítást hallott, azt sem tudta hol van

 - Ha tárgyalásra kerül sor, úgy tudd meg, a fővádlott te leszel! – zárta le a vitát a sofőr és igyekeztek, hogy mielőbb elsősegélyben részesítsék a sérülteket.