Jöjjetek énhozzám     /  3

Szeptember 10.

      Hetedik osztályos koromban apám azon gondolkozott, hogy a sport nem csak alkatilag, de szellemileg is fejleszti az embert. Beíratott úszás és vízilabda gyakorlatra a Sport klubba.

Tibor volt az edző, aki a kezdőkkel foglalkozott. Miután már látszott némi fejlődés és lehetett szelektálni képesség után szakosított edző keze alá osztották be. Én első próbálkozáskor szerettem mindkettőt és tetszett az is ahogy Tibor foglalkozott velünk. Nagyon következetes volt, fokozatosan „izzasztott” le, de az nem látszott a vízben. Sokan jártunk, vegyesen, mert itt nem a korosztály számított, hanem kezdő és haladó volt az osztályozás, szelektálás előtt.

        Már jó ideje jártam edzésre és tényleg meggyőződtem, hogy mindjobban izmosodom és  az alakom is kezd arányosabb lenni. A nagy közösségben sok lánynak megakadt a szeme rajtam. Furcsán éreztem magam, amikor végigsiklott a szemük feszülő izmaimon és belepirultam, amikor elidőztek a domboruló ágyékomon. Némileg kezdtem én is másként gondolkodni és jól jött, amikor egyik gimnazista lány hozzám simult és megkérdezte, hogy elviszem-e a cukrászdába. Sejtelmem sem volt, hogy mire megy ki a játék, naivan csak azt vettem észre, hogy gyakrabban végigmér tetőtől talpig és titokban érdeklődött, hogy ki vagyok. Bizonyára kapott infókat anyámról is, így meggyőződhetett, hogy nem járok „üres” zsebbel. Az egyik haver is megjegyezte, hogy nagyon firól engem a csaj és nyugodtan hajtsak rá, mert nem bánom meg. Ennyi bíztatás után beadtam a derekam.

           Magamnak egy Colát kértem, ő egy krémest és egy gyömbérüdítőt szeretett volna.  Elbeszélgettünk jelentéktelen, ismerkedő dolgokról. Érdekelte mekkora a család, mik a szüleim? Meglepődött, amikor megtudta, hogy csak hetedikes vagyok, de azért behívott hozzájuk zenét hallgatni. Senki sem volt otthon. Utólag jöttem rá, hogy ez egy kidolgozott terv volt. Kevés zenehallgatás után kíváncsi volt mennyire tudok táncolni. Annyira simult hozzám, hogy szinte szégyelltem, amikor a szerszámom kezdett ágaskodni. A pólóm ő vetette le, aztán átment a másik szobába. Az ajtóból még halkan visszaszólt, hogy vetkőzzem le. Szót fogadtam, és esetlenül ültem a kanapén, úgy, hogy ne lásson teljesen. Bejött teljesen pucéran. Mellém ült és óvatosan hanyatt fektetett. Naivan annyit még megkérdeztem, nem nekem kell felül lennem? Nem szólt, csak cselekedett, óvatosan beleereszkedett az ágyékomba.

             Később nagyfiúnak éreztem magam és örültem, hogy egy ilyen tűzrőlpattant lány segített át a tűzkeresztségen. Amikor néhány nap múlva próbálkoztam volna, leintett, hogy ő  belevaló pasikkal szeret szexelni és nem kezdő tanulókkal. Leforrázott, de hagytam. Rá való tekintettel soha senkinek nem említettem a dicsekedni indíttató eseményt.

             A haverokkal megfigyeltük, mert az is akadt három, hogy a Tibor minden vagánysága és csinos alkata ellenére sosem jár lányok társaságában. De kit érdekelt komolyabban. Az én korombeli rálegyint, és naiv meggyőződéssel elintézi, biztos az anyukája nem engedi. Egy nap teljes változás állt be az életembe minden téren. Valamivel korábban érkeztem az edzésre. Még senki nem volt, csak Tibor. Gondoltam gyorsan átöltözöm, és amíg megérkeznek a többiek, néhányszor átúszom a medencét. Fürdődresszben raktam a ruháim a szekrénybe, amikor Tibor megállt mellettem. Akartam mondani, hogy megviccelem a többieket és elkezdem az úszást, amikor éreztem, hogy végigtapogatja izmaim és megjegyzi, hogy ilyen rövid idő alatt jól kifejlődtem. Amint a combomat simogatta, hirtelen mozdulattal a dresszem elején áthúzta a kezét. Különös érzés kerített hatalmába. Nem tudom pontosan ijedtség vagy undor volt, mert azért már a mi korunkban is beszéltünk ferdehajlamú férfiakról. Ellöktem magamtól és amilyen gyorsan csak lehetett, felöltöztem és kirohantam a teremből. Lóhalálában érkeztem haza. Apám otthon volt. Leültem az íróasztalomhoz, hogy átgondoljak mindent és kifújjam magam. Apám utánam jött és kérdőre vont, hogy miért nem vagyok edzésen?

- Apa, én többet nem megyek edzésre. Érzem, hogy nem nekem való.

- Csodálkozom, pedig Tibor belevaló edző és eddig is csak dicsért.

- Tényleg? – kérdeztem tettetett csodálkozással-  Tudod mit, ha ő belevaló, én nem vagyok az- mondtam minden magyarázkodást elkerülve. – Úgy gondolom apa, inkább zongorázni tanulnék.

Augusztus 15.

    Városunkban két középfokú iskola volt román és magyar nyelven és egy vegyes nyelvű ipari szakiskola. Abban a szakmákra jelentkezők arányában jelölték ki az oktatás nyelvét. Így nagy választék nem volt. Anyám nézetei szerint mehetnék valamelyik nagyvárosba tanulni, amely művelődési központ könyvtárral, színházzal és más kulturális létesítményekkel. Én nem vágytam el, úgy éreztem itt is boldogulok. Osztályunkból többen próbálkoztunk, de eléggé kevésnek sikerült a felvételi vizsga. Engem személyesen az nyugtatott meg, hogy továbbra is Dórával egy osztályba kerültünk és a szorosabb összefogás jeleként egy padba is ültünk. Itt komolyabb munka folyt, jobban rá kellett állni a tanulásra. Dórával nagy egyetértésben voltunk, szünetekben átismételtünk mindent. Az is jó volt, hogy egy irányba laktunk, egy azon úton kellett járnunk az iskolába. Tőlük olyan volt a kilátás, hogy rögtön meglátta az ablakból, amint közeledek és azonnal jött ő is. Idővel sokan azt hitték, hogy szerelmi szálak fűznek össze, de távol állt tőlem még a gondolata is. Nem tagadom, gyakran simogatóan végignéztem kecses alakját, szép, vastag, két ágba font haját, de sosem gondoltam úgy rá, mint szeretkező partnerre. Valahogy többnek tartottam, igazi lelki barátnak Az út nem volt annyira hosszú az iskolától hazáig, de elégséges ahhoz, hogy a megkezdett beszélgetést befejezzük. Mondta, hogy jár zongoraórára, és nagyon szereti. Akkor nekem is felidéződött mikor apámnak bejelentettem, csak úgy hülyeségből, hogy zongorázni szeretnék, csupán csak azért, hadd térjen észhez, mennyire más érdeklődési terület, mint a sport.

            Azt mondta, hogy az édesapja, Guszti bácsi, a pap megígérte, hogy orgonán ls taníttatja, mert bárhogy vesszük az orgona a hangszerek királya. Olyan csodálatos búgó hangot, amely rád száll és betakar, csak az tud adni. Szép költői kép, csodálkoztam el. Így beszéd közben nekem szegezte a kérdés .- Már tíz éve együtt tanulunk és még nem tudom milyen vallású vagy

-          Semmilyen- feleltem kurtán. 

-          Melyik templomba jársz?

-          Egyikbe sem.

-          Akkor azért nem ismered az orgonát, mert ez általában templomi hangszer.

  Egy másik alkalommal ugyancsak hazafelé sétálva hosszas hallgatás után terelte az orgonára a szót

-          Figyelj, nem akarlak erőltetni, csupán ha úgy gondolod, nálunk működik az ifjúsági Biblia kör. Sokan járunk és olyan csodálatosan telik. Bibliai történeteket tanulunk és nyáron közös  kirándulásokat meg cserkésztáborokat, szervezünk. Ha úgy gondolod, közénk állhatsz te is.

 Otthon nem szóltam erről semmit, de elmentem. És tényleg lenyűgöző volt a Guszti bácsi Biblia magyarázata, úgy éreztem, mint annakidején az Anti bácsi történelem óráit. Egy alkalommal visszatartott és az irodájába invitált elbeszélgetni. Akkor tudtam meg, hogy az apám szülei reformátusok és minden vasárnap eljárnak a templomba. Engem nem lepett meg, talán unalmasnak is tűnt volna erről vitát nyitni. Azt viszont furcsán értelmezte a tiszteletes úr, hogy nekem nincs közvetlen kapcsolatom a nagyszüleimmel. Persze nagyjából ismerte a helyzetet, hiszen anyámat sokan ismerték.

         Kaptam tőle ajándékba egy kisméretű Bibliát. Tanácsára a Márk evangéliumával kezdtem az ismerkedést, mert szerinte a legérthetőbb és emberközeli. Nincs annyira telítve filozófiai nézetekkel.. Így apránként kezdtem megismerkedni a Bibliával.. Ez a lépés még jobban elmélyítette barátságunkat Dórával. Együtt tártuk fel édesapjának az óhajunkat, hogy szeretnénk orgonán tanulni. Guszti bácsi vállalta, hogy az alapfogalmakat és a kézjátékot elektromos orgonán megtanítja, de meg kell egyeznünk a kántorral, mert az igazi orgonán nem csak kézzel, de lábbal is kell játszani.

         Ezek után fokozatosan ébredt és éledt bennem a vágy, hogy megkeresztelkedjem és  ehhez a közösséghez tartozzam Később a történtek után gyakran említette Guszti bácsi, hogy nekem igazából ő a keresztapám, nem csak azért mert ő keresztelt,de csak ő állott mellettem.

Május 20.

Megkeresztelkedésem után egyfajta mosolyszünet állt közénk anyámmal. Én elzárkóztam minden duma elől, arra hivatkozva, hogy sok a tanulni valóm, ő pedig sértve érezte magát az erős kirohanásomért. és a csakazértis  konokságomért, ami a hitéletemet illeti. Már nagyon közeledett az érettségi vizsga. Minden más tevékenységet felfüggesztettünk, hogy a teljes időt csakis a tanulásra fordítsuk Elmélyült barátságunk, ellenére valahogy nem ragaszkodtunk ahhoz, hogy közösen tanuljunk. Dórával.. A lázas készülődés megértő kihatással volt a családra is. Igyekeztek nem zavarni. Apám bizonyára valami újításon dolgozott, mert abban az időben többet időzött Bojancsukkal a közös műhelyükben. Anyámnak is meg volt az állandó foglalatossága, hogy mi, azt sosem hozta nyilvánosságra. Az utóbbi időben csak az ebédnél találkoztak apámmal és este, amikor mindketten hazaérkeztek.

          Azt olvastam valahol és valamikor, hogy az ember életében háromszor lesz szerelmes..  Van eset amikor mindig másba, akkor vannak a gyakori válások, de nagyon sok esetben ugyanabba a személybe lesz szerelmes. Lehet apámat is ennek a szele, csapta meg, mert miután elgondolkozott azon, hogy az embereket mennyire eltávolítja a szabatos házasság egymástól, szinte restellte, hogy milyen keveset foglalkozik a feleségével. Elhatározta magában, hogy azon este vendéglőbe viszi anyámat vacsorázni. Kidolgozott egy stratégiát, hogy virágot vesz, érte megy meglepetésszerűen az irodába. Szerelmi mámorában mindent megtett. Az épületbe belépve indult az iroda felé, de a sötétben nehezen mozgott, mert a takarítónő már a villanyokat eloltotta. Megérkezve az ajtó elé, hogy tökéletes meglepetés legyen, kopogás nélkül benyitott. És ő lepődött meg. De nagyon. Az utcáról beszűrődő gyenge homályban egy kigyúrt izomember van a széken, térdig letolt nadrágban és Elvira az ölében ül. Anyám felsikoltott és káromkodni akart, hogy ki az a vadállat, aki kopogás nélkül beront, de apám hirtelen felgyújtotta a villanyt és akkor tisztán látta, hogy a felesége a Bútor Szövetkezet fiatal izompacsirta KISZ titkárát oktatja. .Zoltán becsapta az ajtót, a virágokat is ledobta, mert befejezettnek látta az el sem kezdett vacsorát. Nem cirkuszolt, haza ment a szüleihez.

          Este nem túl későn érkezett anyám. Hallottam némi csapkodást a konyhában, amit nem szokott, aztán benyitott hozzám, vagyis feltépte az ajtót és megfeledkezve a mosolyszünetről rám szólt.

-          Apád járt itthon?

-          Valószínű – mondtam – de nem rontott rám.

Becsukta az ajtót, majd magára zárta a hálószoba ajtaját. Később mikor elmentem az ajtó előtt hallottam, hogy szipog és keservesen sír.

         Ilyen hangulatban készültem a vizsgákra. Persze a háttér még nem volt nyilvános, titok lengte körül, ily módon aggodalomra nem adott okot. Csupán azt vettem észre, hogy apám már néhány napja nem jár haza. Eddigi kiszállásairól tudtam, mert azokról mindig értesített, hogy egy-két hétre elmegy Bukovinába hangszerfenyőt válogatni. Az nagy hozzáértést igényelt, hisz eleinte csak kopogásból kellett megállapítani a fa rezonanciáját. Most már van hozzávaló német műszer, ami kimutatja.

         Anyám újabban korábban járt haza, de engem nem zavart annyira, hogy Dórával találkozzak, és orgona órára eljárjak. Szépen haladtunk mindketten. Iskolából mentem haza és amint beléptem vészes előjeleket kezdtem érezni. A hálószoba ajtója teljesen nyitva volt és amint elmentem előtte láttam, hogy az anyám szekrénye is nyitva van és üres. Azon csodálkoztam, hogy ő is szó nélkül elutazott? Máskor mindig megkérdezte, hogy mit hozzon nekem. Egyszeriben olyan lehangolt lettem, úgy éreztem magam, mint egy félre dobott pipa. És közben javában folytak a vizsgák. Délután haza jött apám és értesített, hogy vasárnap a vizsgáim sikerére az ünnepi ebéd a nagyiéknál lesz..

-Anya hol van ? – kérdeztem.

-Elment. – mondta, majd később hozzátette - talán örökre.! – elhallgatott,de mikor  meglátta a döbbenetet az arcomon, halkan, suttogva mondta – Válunk.

-De hát apa, most? Ennyi idő után?

-Fiam, azt mondja egy kínai népi mondás, ha tudod mikor kell megállanod, megszabadulsz a veszélytől. Ilyen az élet! – könnyel telt meg a szeme, hozzám lépett, megsimogatta a fejem, és suttogva mondta – Akkor vasárnap. Várunk!

         Nagyon megdöbbentett anyám hírtelen eltűnése. Ez az egész cécó. Mit mondjak a társaimnak? Igaz, a valós helyzetet csak később tudtam meg a nagyitól. Vasárnap a nagy „lakoma” sikeres vizsgáimra volt elismerő öröm és további biztatás. Első alkalom volt, hogy a nagyiéknál vagyok ebéden.,mióta az eszem tudom. Anyám kiskoromtól, ahogy nőttem megtalálta a módját, hogy távol tartson mindenkitől.. Táborból táborba küldött. Így teltek a vakációk évek hosszú során.

          Most itt vagyok és érzem, látom öröm, szeretet sugárzik minden arcról. Még a levegő is szeretettel telített. Nekem viszont eléggé sivár, hogy nincs itt az anyám.

Bármilyen volt, különc, kiállhatatlan egyeseknek, de nekem mégis a szülő édesanyám.

Annyira szerettem volna vitatkozni vele, kihozni a sodrából, most, ebben a pillanatban amikor bejelentem, hogy a teológiára szándékszóm menni. Ha kiborul is csak megértőbb, lenne később. Milyen szócsata előzte meg a keresztelkedésem is, végül is, ha titokban is, de eljött. Nem gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni.!

Október 10.

       Kitartó szorgalmam és munkám eredményeként, na meg a Guszti bácsi áldásos segítsége révén sikerült a felvételim a teológiára.. Ez egy külön világ volt Kolozsyár szívében. Itt a kapun kívül rekedt az „elvtárs”minden árnyalatával. A tanárokat is professzor úrként kellett szólítani. Idő kellett, hogy a botladozásokat elkerüljük, de hozzászoktunk

         Más volt az időbeosztás, mindent félévben mértek. Kötelező részvétel csak a vizsgákra volt kiírva, de hülyeség lett volna nem részt venni az előadásokon és a szemináriumokon, mert az már fél anyagismeret volt. Meg aztán az úri méltóság, ahogy a professzorok megjelentek, már eleve rendet és fegyelmet parancsoló volt. Az évek során egyet alaposan megfigyeltem, a magas szintű műveltség és viselkedési morál mely őket körbe lengte, épp úgy jellemző volt az intrikákra is. Azt is annyira finoman és színvonalasan tették, hogy az által a sérelem, a lelki seb fájdalmasabb volt.

             Én rajongtam a professzoraimért. Igyekeztem egyetlen előadásról sem hiányzani. .Különös tisztelettel voltam Nagy András a héber tanár iránt,akire rábízott Guszti bácsi, mert neki is kedvenc tanára volt. De előszeretettel hallgattam Borbáth Dániel homilétika  és Juhász István újszövetségi előadásait is. Minden újszerű volt és ittam magamba az új ismereteket. Az egyházi zenét a híres orgona művész, Kálmán bácsi tanította. Ő hangversenyeket is adott Európa számos koncerttermében. Rendkívüli orgonista volt. Első pillanattól felfigyelt hangszerismeretemre. Még volt két pap gyerek, akik tudtak játszani a hangszeren. Játékosan az ugy nevezett „botfülűekkel” úgy oldotta meg, hogy vizsga idő alatt valamelyikünket hármunk közül az orgonához ültetett, ült a katedránál lehajtott fejjel, olvasta a névsort. Az illető kiválasztott egy zsoltárt, mi játszottuk, az meg

énekelte és rögtön meg volt az átmenő jegy

               Egyetlen tanár nem szimpatizált velem. Gyakran hallottam, ha a közelében voltam kihangsúlyozni, hogy maholnap arra ébredünk, a teológiánk szent épülete ateistákkal lesz tele. Ezt azért hangsúlyozta jelenlétemben, mert volt egy protezsáltja, valamelyik pap barátjának a fia, aki kiesett a felvételin, viszont nekem ösztöndíjra sikerült. Itt is akár az államvédelemnél rövid időn belül mindent tudnak aprólékosan, oly gyorsan terjed az információ. Pedig az a papfióka nem is akart bejutni, csupán az apja erőltette, mert olyan sportot űzött, amit az intézetben nem szabad gyakorolni. Ő ifjúsági bajnok volt megyei szinten birkózásban és ökölvívásban. Ez a két sportág és a futball durva kimenetele miatt a teológián tiltott. A srác egyáltalán nem bánkódott, viszont engem sem ért telitalálattal a tanár szurkálódása.

               Újszövetségből sokat segített, hogy annakidején bibliaórákon végig tanulmányoztuk, és én végig olvastam a Szentírást. Arról a tanár úr is meggyőződött, hogy kedvenc fejezetem a Márk evangéliuma és a Zsidókhoz írt levél. Több esetben szeminárium után kenyértöréssé fajult a vitánk, mert kifejtettem azon nézetem, hogy az

Újszövetségben elegendő lenne a János evangéliuma, az Apostolok Cselekedetei, a Páli levelek és az Apokalipszis. A többi csak sallang. Ezeken ő is elgondolkozott, aztán a diploma vizsgán azt mondta, talán igazad van.

                 Nagyon féltem a homilitika vizsgáktól. Ez lénygében a beszédtechnika, a prédikáció felépítése. Az első vizsgát elhalasztottam izgatottságomban. Vizsgaidőben, a városban találkoztam a professzorral a Szent Mihály templom közelében. Ő vett észre és magához intett. Elmondta, hogy agyszellőztető sétát tesz és megkért, hogy tartsak vele, ha más elfoglaltságom nincs. Beszélgetve elmentünk az Egyetemi Könyvtár mellett, az Egyetemi Könyvesboltban végignéztük a legújabb könyveket. Utána betértünk a Farkas utcába, mert minden este részt vett a vecsernyén. Széles skálán folyt a beszélgetésünk, de sziporkázva be-beszúrt kérdéseket a tananyagból is. Amikor a templom ajtójához érkeztünk megállt és megkérdezte, hogy miért is akarom elhalasztani a vizsgámat?

-          Mert nem érzem magam eléggé felkészülve.

-          Teológus úr – tette a kezét a vállamra – maga most levizsgázott. Holnap hozza a leckekönyvét, hogy beírhassam a jelest.

Másnap, amikor jelentkeztem nála, némi gondolkodás után kitűnő minősítést adott.

        Nagy élmény volt még a teológián a mindenkori legáció. A nagy ünnepeken, Karácsony, Húsvét és Pünkösd alkalmából az ország területén lévő gyülekezet valamelyikében igehirdetési gyakorlatra küldtek  Ezekre külön fel kellett készülni valamelyik professzor alkalomra írt prédikációjából, amit előre meg kellett vásárolni.

Ezekre az alkalmakra bármelyik gyülekezet névre szóló meghívást is küldhetett, de nagyobb városi gyülekezeteknél figyelembe vették azt is, hogy hányadik éves vagy. Egyszer ért az a magasztos megtiszteltetés, hogy Bukarestbe küldtek, de kedvenc hely volt Kézdivásárhely, Brassó akár Temesvár is. Zavaró minden esetben csak az volt, hogy a szívélyes fogadtatás mellett el kellett szenvedni a „mindenáronpapnéleszek” kihívású lányok versengését.

          Dórával továbbra is tartottuk a kapcsolatot sűrű levelezési formában. És hogy nem volt a közelemben, mind jobban alakult a szenvedélyes vonzalom iránta.

          Az intézet egységes protestáns teológia volt. Ez azt jelentette, hogy mindhárom történelmi egyházat kiszolgálja az igehirdetésre felkészítendő lelkipásztorok utánpótlásával. Nagyon sok tárgy egységes volt, csupán a sajátos tárgyakat tanították külön reformátusoknak, evangélikusoknak és unitáriusoknak.

          Itt kötöttem életre szóló barátságot Árpival, aki az evangélikus karon tanult. Természetes volt hogy nem avatkoztunk hitvitákba, hisz nem az volt a cél. Elválaszthatatlanul együtt jártunk. A vakációkat is úgy terveztük, hogy felkeressük egymást. Én két alkalommal voltam náluk Prázsmáron, ő egyszer jött el hozzánk.

Akkor sokat csatangoltunk a Maros parti berkekben madár megfigyelésen. Bejártuk a közeli erdőket. Bemutattam Guszti bácsinak és akkor ismerte meg Dórát. El volt ragadtatva. Azt mondta, hogy vigyázzak, mert csinos tanárnő lesz és sokan fognak koslatni utána.

           Minden titkomat megosztottam Árpival. Amikor a Mocsárerdőn töltöttünk egy teljes napot, végigjártuk a helyeket ahol a szüleimmel bombát szedtünk. Hirtelen megszálltak az emlékek és keserű szájízzel meséltem el a szomorú történetet anyámmal.

De azt is, hogy mennyire hiányzik nap, mint nap.

-Nézd, én egyetértek a Szentírás minden passzusával, de annyi az ellentmondás és a meggondolandó benne. Én nem tudom elfogadni azt a jézusi javaslatot, hogy aki Őt akarja követni, tagadja meg apját, anyját, vegye fel a keresztjét, és úgy kövesse. Az életnek a ránk mért keresztjét mindannyian akarva, akaratlan hordozzuk, de hogy megtagadjam a szüleimet, arra már sosem lennék hajlandó. Anyám kilépett az életemből és bárhogyan próbálkoznék, nem tudok a nyomára akadni. Ezzel szemben egy másik passzus, ami ennek az ellentmondása, aki nem tiszteli az apját és anyját megért a halálra, és halállal büntessék.

                 A teológiát dicsérő oklevéllel végeztem, Magna cum laude állt az értékelési rovatban. Az ünnepélyes felavatás és útráindítás a Farkas utcai nagytemplomban történt. Nagyon sokan voltak rokonok, hozzátartozók és a gyülekezet, mert ilyen alkalmakkor a püspök prédikált., és az ilyen ünnepség maradandó emlék. Akkor láttam először a nagyit fátyolos kalapban. Olyan jól állt neki, annyira úri nő volt!

                  Az istentisztelet után a gyülekezet lassan távozott és várakozott a templom körüli téren. Mi ünnepeltek ,a papi bejáraton távoztunk. Nagyon meglepett, amikor éreztem, hogy valaki váratlanul megfogja a kezem. Mikor odafordultam, a perc nagy töredéke kellett,hogy magamhoz térjek és fel ne kiáltsak. Édesanyám volt, Elvira! Bizonyára neki is hevesen vert a szíve eskütétel alatt. Örült, hogy egyetlen fia elérte a célját . A konokul egyoldalú , dacosan kitűzött célt, mellyel annakidején bosszút akart állni. Átöleltem és annyira szorítottam magamhoz, mintha valaki el akarna szakítani tőle, Szívtam magamba a rég nem érzett édesanyai illatot. És ott álltunk akkor is szótlanul, amikor a tömeg már szétoszlott körülöttünk. Apám vett észre elsőnek, a nagyiék hátat fordítottak. Apám helyeslőleg bólintott felém és elindultam a megtalált boldogságommal a központ felé.

-Gondolom, kisfiam, ezt példásan meg kell ünnepeljük .- nem részletezte,hogy a végzettségem, vagy a találkozásunk. – Én a Continentalban  foglaltam asztalt és rendeltem ebédet kettőnk számára .- Nem is kellett és nem is illett volna kettőnk közé más abban a plllanatban. Helyet foglaltunk és pezsgővel köszöntött. Tudtam, hogy ő nem adja alább, egész élete fellengzős volt, most is csak finomságokat rendelt, amitől régen elszoktam. Boldogság vett körül, csupán a beszélgetés nem akart elindulni. Mit kérdezzek? Hol kezdjem? Őt talán jobban megérintette a Sors balkeze Bizonyára neki is sok mondanivaló felgyülemlett.

-Lehet, hogy nevetni fogsz, anya, de egyik professzor egy alkalommal mosolyogva tette fel a kérdést, uraim, mit tesz egy pap igehirdetés előtt? Persze senki nem arra gondolt, amit ő mondott, uraim, pisilni megy! Mert izgatottságában megindul a vese működése. Ezen jót nevettünk, de ne haragudj, most én is el kell menjek néhány percre.

           Mikor visszatértem az asztal üres volt. Csodálkozva néztem körül, aztán a pincér hozzám jött.

-Uram, a hölgy a teljes számlát kifizette. Azt mondta, nem szeretné fenntartani és elrabolni idejét. Majd keresni fogja.

          Sosem keresett többé. Vajon megnyugodott, hogy célt értem, s ez már elég volt neki? Bánthatta valami mélyen elraktározott érzés a múltból? Ordítani: szerettem volna:” Drága édesanyám, mégsem bocsátottál meg?”