Jöjjetek énhozzám / 2

Anyám miután elvégezte a pártiskolát, nem engedték vissza a Készruhagyárba. A városi pártbizottságnál kapott alkalmazást. Bárki, ha érdeklődött, hogy milyen beosztása van, sosem volt őszinte. Mindig elterelte azzal, hogy egyedül dolgozik saját irodában, és mindent elvégez, amit rábíznak. Eljárt vállalati nagygyűlésekre, ilyen-olyan konferenciákra.

       Egy választási nagygyűléskor őt delegálták a már gyárrá avanzsált Hangszerüzembe. A választások során apám is kapott valamiféle jelentéktelen besorolást, aminek amúgy sem kell eleget tenni. Olyanszerű, mint az iskolai pionír szervezetben a faliújság felelős. Gyűlés végeztével a gyár vezetősége jól szervezett bankettel köszöntötte az új vezetőket és meghívottakat. Csutak Elvirát körülrajongta mindenki, mert csinos volt, szép volt és jó megjelenésű, kecses, bájos, csak ne lovagolt volna a hülye kommunista dumáin és az állandó elvtárs megszólítással. Apámnak is megtetszett, többször megtáncoltatta, és amikor látta, hogy elmenni készül, hozzálépett és megkérdezte elkísérheti-e? Elvira öltözködött, mintha oda sem figyelne. Apám válaszra várva félig zavarban volt.

- Mehetünk elvtárs – szólt Elvira. Nagyon begerjedt, ömlengett belőle a szöveg, választ sem várva darált, mint egy gép. Apám megsokallta a sok locsogást és megálljt jelezve rászólt.

- Mondja kedvesem, magának álmában is mind elvtársak sorakoznak? Megértem a hivatali fegyelmet, de nincs magának magán élete? – szótlanul mentek tovább. Egyikük sem bátorkodott megtörni a beállt mély csendet. A kapuban Elvira kezet fogott, megköszönte, hogy elkísérte és lamúr nélkül elillant.

         Valami megmozdulhatott érzelmeiben, mert nagy későre a bankett után összetalálkoztak

Néhány szó után mosoly cikázott Elvira arcán és úgy nézett hosszan a Zoltán szemébe.

-          Ha nem csal az emlékezetem, a múlt alkalommal mintha moziba, vagy kávéházba invitált volna.- Zoltán komolyan nézte, mintha gondolkodna. Tudta, hogy csak cseles fogás, de belement a játékba.

-          És akkor most hová? – kérdezte.

-          Jó lesz a kávéház.

      Az esküvőt három hónap utánra tűzték ki. A Zoltán szülei látták, hogy Elvira furcsa teremtés és nem avatkoztak be, hagytak mindent a maga folyásán. A lány igazi kommunista lakodalmat álmodott a pártbizottság éttermében. Minden jól szervezett, vagyis agyonszervezett volt. Képviselve volt a helyi rádió és napilap is. Miután megtelt a helyiség a meghívottakkal a fő asztalnál helyet foglalt a vőlegény és a menyasszony. A zenekar rázendített az ifjú kommunista Himnuszra: Egy a jelszónk a béke.  Ezt követően vonult be az anyakönyvvezető a városi párttitkár kíséretében. Helyet foglaltak, vagyis megálltak az ifjú pár előtt és a jegyző felolvasta az Alkotmány családra vonatkozó cikkelyeit és a Családi törvény házastársakra vonatkozó passzusait, majd megkérdezte.

-          Sepsi Zoltán, jó szántadból, senkitől sem kényszerítve akarod feleségül venni Csutak Elvirát?

-          Igen. – hangzott a válasz

-          Csutak Elvira, felelj te is, jó szántadból, senkitől sem kényszerítve akarod férjedül Sepsi Zoltánt ?

-          Igen.

-          Hazánk törvényei értelmében ettől a pillanattól házastársaknak nyilvánítalak. És most következik az első hitvesi csók.

 Miután ujjongások, fütty és taps üdvrivalgásában megcsókolták egymást, a zenekar megszólaltatta az Internacionálét, melyet az ünneplő közönség elénekelt. Mindezeket élő egyenesbe közvetítette a rádió. Megkezdődött a mulatság. Kis idő múlva a fiatal párhoz, kik a barátok gyűrűjétől körülvéve nevetgéltek, odasétált a Zoltán édesanyja és a „menyéhez” intézve a szót, megkérdezte, hogy a szülei miért nincsenek jelen? Elvira átnézett a tömeg felett, Zoltán pedig odasúgta az anyjának, hogy ne feszélyezze a hangulatot.

          Nem tudom ki a tervezője és kivitelezője ez újfajta fonák mulatságnak, de akadtak követői, többen is jelezték, hogy ők is szeretnének így egybekelni. Nem maradtak el a további meglepetések sem. Elvira nászajándékként három szoba összkomfortos lakásra kapott kiutalást munkaadójától, a pártbizottságtól. Zoltán pedig régi munkahelyétől, a Bútor egységtől, egy teljes szobaberendezést. Apránként helyreállt minden, de a furcsaságok folytatódtak. Elvira kijelentette, hogy ő a drága idejét nem pazarolja konyhaművészeti fitogtatásokra, a pártétkezdében minden rendkívül finom és sokkal olcsóbb mintha ők bütykölnék. Zoltán lassanként hozzászokott az új életvitelhez, de többet foglalkozott újabb terveivel, egy elektromos gitár kivitelezésén.

            Hónapokkal később bekövetkezett a másik örvendetes és nagy meglepetés, ami csak Elvirát érintette. Egy régebbi ígéretének tett eleget a bukaresti központ és elküldték Elvirát egy tizennégy napos Szovjetunió béli kirándulásra. Zoltánnak immár megértőnek kellett lennie és az is volt. Csupán azt furcsállta, hogy Elvira nem fél öt hónapos terhesen egyedül útra kelni És nem félt! Repesett az örömtől, talán ezért is nem szólt közbe Zoltán.

            Az indulás a bukaresti Északi pályaudvarról volt. Minden titkolózást kirekesztve, hiszen elvtársakról van szó, a bukaresti delegátus az államvédelmissel összeterelték a csoportot, és névsort olvasva jelezték, hogy teljes személyiségüket átvizsgálva, a felsoroltak jóváhagyást nyertek, hogy beutazhassanak a Szovjetunióba. Aki hallotta a nevét csomagjával, indulhatott felszállni a negyedik peronon várakozó vonat tízes számú hálókocsijába. Az ő nevét is olvasták és indult, nem maradt a kíváncsiskodókkal, hogy vajon kiket tartanak vissza. 

A fülkében négy ágy volt, egy idősebb nő és egy fiatal házaspárral került össze. Este nyolc órakor indult a vonat és a határig nem volt megállása. Jászvásár után Niculinán lépték át a határt éjjel három órakor. Addig sem tudott aludni az izgalomtól, hisz első külföldi útja. Aztán meg a fiatalember biztos begerjedt, mert éjjel átfeküdt a felesége mellé, azt hitte malackodás lesz a takaró alatt. De csak nyalakodtak és enyelegtek. A határnál többet időztek, mert a vagonok kerekeit át kellett állítani a széles szovjet nyomtávú sínekre. És száguldott a vonat.  Reggel nyolc órakor értesítették, hogy át lehet vonulni, reggelizni. Nagyon jó megoldás volt, hogy a vonaton tilós volt a dohányzás. Délben az ebédnél jobban odafigyelt az orosz ételkülönlegességekre. A leves eléggé sűrű volt és fehér színű, válogatott fehér leveszöldségekkel, petrezselyem,karalábé és pasztinák apró egyenletes kockákra vágva  és mégis az aromája szárazbab ízű volt. Aztán rájött, hogy babkrém leves fehér zöldséggel. A rántott hús mellé körítésnek aranysárgára sült hidratált hagyma volt. Kellemesen, finom, de arra gondolt, ha ezt itthon készítené, a szomszéd asszony azt mondaná, hogy odaégette a hagymát Szívet melengető volt amikor a főpincérnő rászólt táváriscs Igorra,hogy neki, mármint Elvirának nincs a terítéken szalvétája,és Igor , az izom kolosszus  szőkeség azonnal hozta. Áradt belőle a kellemes férfi spray illata,de igyekezett nem elgyengülni egyedüllétében.

              Másnap este tíz órára érkeztek Kijevbe, ahol az első megszakítás három napig tartott.  Városnézés alkalmából láthatták a kijevi Dinamó hatalmas stadionját. Bemutatták Ukrajna megvalósítási pavilonját ahol az ország. ipari termékeinek a gyöngyszemei voltak kiállítva .Bevitték a Szent András kolostor híres katakombáiba, ahol a néma fogadást tett szerzetesek csonthalmaza volt látható cellánként és az imádkozó kápolna.. De ezeket Elvira nem élvezte. Állapotára való tekintettel az áporodott nehéz levegő szinte rosszullétet okozott. Két dolog maradt nagyon emlékezetes. Az első az állomás aulájában felállított öt méter magasságú rózsaszín márványból készült Lenin szobor és az emlékpark. Itt voltak kiállítva az Ukrajna hadosztály által használt ágyúk, tankok, harckocsik és hadászati fegyverek. Könnyes szemmel nézte a tankokat, mert bizonyára ezek közül lehetett az is amelyik a szülőföldjét felszabadította. A parkban teljes tartózkodásuk ideje alatt katonadalok és szovjet háborús filmek kísérő zenéjét szórták a hangszórók fülsiketítő decibellel, de neki nagyon tetszett.

        Minszkben csupán egy napot töltöttek. Egy fiatal egyetemista lány volt az idegenvezetőjük. Városnézés közben a hatalmas templomok láttán egy hölgy megkérdezte, hogy a fehéroroszok milyen vallásúak Magából kikel, hogy ateisták. A templomokat filmszínházzá alakították át, meg raktárakká. A látható templomépület előttük a városi ifjúsági klubnak ad otthont. Egy hatalmas parkba irányította a társasbuszt és egy barakk előtt álltak meg. Nyomta a szöveget,hogy Fehéroroszországot Lenin elvtárs alapította és ebben a barakkban alakult a fehéroroszországi kommunista párt. Később Lenin itt dolgozott és bujkált. Dühöngött, mert csak Elvira ment be megnézni  NAGY Lenin búvóhelyét ,a többieket nem érdekelte .Esős idő volt, sok élmény nem maradt. A maradandóbbak ezután jöttek. Minszkből TU- 101-es szuperszonikus repülővel mentek Szentpétervárra tizenkétezer méter magasságban. Csodás volt a felhők felett úszni a légben. Itt is mint mindenhol szovjet földön, őket társas buszokkal szállították és a csomagokat külön jármű hozta. Mire a szállodába érkeztek a csomagok ott sorakoztak az előcsarnokban Egész kirándulási ideje alatt a legcsodálatosabb és luxusosabb szálloda a szentpétervári Moszkva szálló volt a Kutuzov sugárúton. A szállodával átellenben volt a Nemzeti Sírkert, ahol megtekinthető volt Kutuzov tábornok és más történelmi személyiségek, írok, költők sírjai, de ezek Elvirát nem érdekelték.  Örült, hogy látta a Téli Palotát, melyet az Októberi forradalom idején elsőként foglaltak le a vörösök. Tetszett a Néva partja a hatalmas hidakkal, melyeket éjfélkor húznak fel, hogy a hajók át tudjanak haladni. Innen nézte meg kívülről az Ermitázs épületeket, be nem ment, mert nem volt a programban és így egy rubel lett volna a belépti díj. Meg aztán azzal nyugtatta magát, hogy a képekhez és szobrokhoz úgy sem ért, az ékszerek sem érdeklik. Az ötödik Ermitazs kerámia gyűjtemény. Miért fizetne azért mikor színes cserepet, láthat eleget Korondon is, meg feketét Csíkdánfalván. Tetszett nagyon a Névában a szigeten a Péter és Pál erőd. Megnézték a cárok szarkofágjait értékes márványokból. Itt volt az első orosz pénzverde, de leginkább a várbörtön hatotta meg, ahol fogva tartották Lenin öccsét Könnyekig, hatotta a sok kínzóeszköz látványa, de a rossz nyelvek azt mondják, hogy a Lenin öccsét nem is annyira forradalmiságáért tartották fogva, hanem részegeskedési összeférhetetlenségéért.. Meglepő volt a Szent Izsák Múzeum. Hatalmas pravoszláv templom. Belépéskor mindenkit elbűvölt a sok freskó és mozaikból kirakott szent képek. Elvira arra lett figyelmes, hogy mennyire nem tisztelik a templomokat, hisz középen egyhatalmas pókhálót látott alácsüngeni. Mikor közelebb mentek magyarázta az idegenvezető, hogy itt tanulmányozta az egyik orosz fizikus a földmozgás közbeni kilengését, és ő helyezte a harminc méteres zsinegetvégére egy kihegyezett acélsúlyt erősített és az alá helyezett skálán, mutatta a kilengést. Így tisztázódott az Elvira pókhálója.. Végül eredeti és maradandó élmény volt a fehér éjszakák Miután lenyugodott a nap közel egy órányi szürkület derengett s utána egyből besugárzott az északi fény Teljes nappali világosság volt,de hiába néztél, bármerre nem láttad a fényforrást és semminek nem volt árnyéka.

             Utolsó állomás Moszkva volt. Szentpétervárról ugyancsak szuperszonikus repülővel hozták. Csodálatos volt a felhők felett vakító napsütésben és mikor leszálltak a reptéren havazott és heves szél fújt. Nagyon várta már, hogy a szállodába legyen. Útközben nagyjából elmondták a nevezetesebb épületeket, melyek előtt elhaladtak. Így láthatta két húszemeletes épület között hogyan hat Krilov mese író földszintes emlékháza A szálloda hatalmas régi épület volt Ebben a stílusban mindössze hét épület van, melyek közül a leghíresebb a Lomonoszov Egyetem. A huszonegyedik emeletre „röppent” fel és csodálatos volt a kilátás. Messzire ellátszott a kanyargó Moszkva folyó. Hiába, Moszkva hatalmas metropolis, a béketábor bástyája. Itt dobban a kommunisták szíve Berlintől Pekingen át Phenjánig..

             Elvira amint belépett a szobába rögtön észrevette a mennyezeten egyik sarokban a  rögzítő kamerát. Nem lepődött meg,mert a béketábor bástyáját őrizni kell az ellenségtől.

Egyedül volt, megállt a kamerával szemben és elkezdte hangosan mondani az iskolában tanult kis versikét: Imjá Leniná sznóva i sznóvá

                    Páftárjáét rábocsij národ,

                    I kák számoe bliszkoé szlovo

                     Imjá Léniná v szvércé zsivjot.

Nyersfordításban körülbelül:

                      Lenin nevét újból és újból

                      Ismétli a munkásnép.

                       S mint a legszentebb név

                       Lenin neve a szívünkben él.

         Hadd értsék meg a megfigyelő elvtársak, hogy ő igazi leninista, nem ellenség.

        Városnézéskor megcs odálta a K.G.S.T. Huszonnégy emeletes palotáját, valamint a K.G.B. központi épületét .Bementek  Kreml  udvarára és látták a hatalmas Kongresszusi palotát, mely a párt XXII. Kongresszusára épült. A koronázó templomokban annyi volt az értékes ékszer és drágakő, hogy nem nyitják meg turisták előtt. A Vörös Teret először csak körbe járták, egyik sarkában van a Szent Vasziljev héttornyú templom, melyet rettenetes Iván francia építészekkel építtetett, annyira lekicsinyelte az oroszokat. Mikor felépült meghívta Oroszország akkori két legnevesebb tervező mérnökét a csodára, Beköttette a szemüket és csak mikor a templom közelébe értek, akkor vetette le a fátylat a szemükről. Várta, hogy meglepődjenek. Az egyik mérnök alaposan megnézte, és azt mondta, hogy ő szebbre tervezte volna. A cár dühében, hogy nem csodálják a hatalmas ajándékot, amit Moszkvának és az orosz népnek építtetett mindkettőnek, kiszúratta a szemét..

          Szép volt még és maradandó látvány a Borogyin panoráma, Alexander Rubo francia festő alkotása. Száműzetésben élt Oroszországban. Sokat dolgozott, három panorámát készített,de a háborúk tönkretették. Visszatért Franciaországba, de nem sokat időzhetett, mert a cár kérésére visszajött és a Borogyin mezőn, ahol a legádázabb csata dúlt Kutuzov és Napoleon között, építette a panorámát. A kép egyetlen mozzanat a háborúból, Délben tizenkét óra.. Körkép. Ahogy állsz és nézed, szinte hallod a lovak patáinak dobogását és a káposztafejek recsegését amint átszáguldanak rajta.. Egy méterre állsz a faltól és úgy tűnik, mintha négy kilométert látnál be.

         A Vörös Téren elkerülhetetlen volt beállni a sorba, mely a Lenin mauzóleum előtt kígyózott. Elvira izgatottan várta a látványt, csak azon töprengett, hogy otthon senki sem hiszi majd el, hogy ő látta a nagy Lenint. Nagyon értékes sok féle márványból és porfírból van építve a mauzóleum Az épületben egymástól két méterre áll körbe a díszőrség vállra vett fegyverrel. Középen van a ravatal. Csak előre szabad menni és csak Lenint nézni. Ezekre mind már belépés előtt kiképeznek. Úgy fekszik Lenin elvtárs, mintha csak aludna. Elvira megilletődve könnyes szemekkel figyelte. A keze tetszett neki a legjobban.. Szép formás keze volt, hosszú ujjakkal és szép körmökkel. És azzal írta a rengeteg tanulmányát és műveit.

          Az utolsó nap szabad program volt, mindenki bevásárolhatott, csak este volt a kötelező kulturális program. Ezt nagy vita előzte meg, mert nem tudtak megegyezni hova menjenek. Sokan a Moszkvai Nagycirkuszra voltak kíváncsiak. Elvira nem nyilatkozott, de legszívesebben a világ egyetlen cigány színházát nézte volna, meg Hallotta, hogy a művészek nagy része Moldáviából került ide és elég gyakori a román nyelvű műsor, amit ő is megértett volna. Az oroszoknak mindegy hogyan beszélnek cigányul vagy románul,mert ők úgyis fordítógéppel hallgatják. A nap folyamán bement a GUM nagyáruházba, mely a legnagyobb Moszkva területén. Az üzletsorok közt sétányok, pálmafák alatt padok és a szökőkút hűvösségében meg lehet pihenni. Egyetlen helyen lepődött meg, hogy sort lát. Az italrészlegen. Nagy volt a tumultus, mert vodkát osztottak. Minden személynek egy félliteres palackkal. Valaki behúzta őt is a sorba, megvetette az italt és hálából egy öt rubelest csúsztatott a kezébe. Szabadkozott,de a férfi megsimogatta az arcát és köszönte szépen.

Tűnődött miket vehetne ajándékba, aztán döntött, megvett egy halom arannyal futtatott Lenin gallérkitűzőt. Gondolta ez szép és jellegzetes ajándék lesz a kollégáinak. Zoltánnak vett egy villanyborotvát, ami nálunk még csodaszámba volt és egy karórát. A leendő gyermeknek egy bőr tolltartót, melyben minden kellék volt, töltőtoll, töltőceruza, radírgumi, kisméretű mértan felszerelés, egy sor színes ceruza és egy gyermek méretű karóra.. Örült, mert ez szükséges és nincs nemhez kötve, akár fiú, akár lány, hasznát veszi.

Végül kulturális műsorként megnézték a Moszkvai Nagyszínházban Aszafjev,Párizs lángjai  balettjátékát.

Május 16.

Születésnapom! Este kilenckor ment be Elvira a szülőotthonba. Még megnézték Zoltánnal a Hangulatok című francia filmet. Mikor kifelé jöttek a mozi teremből, érezte, hogy éles nyilallás cikázik hasába. Nevetve mondta Zoltánnak, hogy itt az ideje, ne haza sétáljanak, hanem a szülészetre. Igazolványát ellenőrizve külön szobába irányították a vajúdási időre..Így senki tanúja nem volt a kellemetlen tobzódásnak.. Másnap délután öt órakor jött a világra a gyermek. Nagyon elgyötört volt. Megmutatták a fiúcskát s amíg fürösztötték és tisztába tették ,elszenderedett. Nem zaklatta senki, csupán másnap reggel a szolgálatos nővér kedélyesen megkérdezte, hogy mi lesz a keresztneve. Elvira hosszan, szúrósan nézett a szemébe.

-Talán a személynevét akarta mondani, mert az én fiamnak keresztneve nem lesz, elvtársnő!

-Elnézést, nem akartam megsérteni, de a kezére kell ragasszuk a nevét, csupán ez érdekelt – és ő is utálattal, nyomatékosan hozzábiggyesztette - elvtársnő .

-Botond, így fogjuk hívni..

-Furcsa név, de megteszi – mondta a nővér és fütyülve távozott.

-A pofátlan paraszt – sziszegte Elvira és belenézett az ágy szélére tett újságokba

Apám, amint mondják, repesett az örömtől. A szülei is eljöttek a szülészetre, de amint kiszivárgott a rövid beszélgetésből, hogy keresztelő nem lesz, a nagyiék véglegesen elzárkóztak minden további kapcsolattól. Csak nagy későre tudtam meg, hogy apám minden vallásos ünnepen a nagyikénál ebédelt. De csak egyedül.

        További sorsom nem okozott gondot senkinek. Anyám beíratott a pártbizottság vegyes bölcsőde – napközi otthonába ahol egész héten foglalkoztak velem, vigyáztak rám, csupán a hétvégeken, szombaton és vasárnap voltam a szüleimmel. Napközis koromból két kedves nénire emlékszem, akikhez tényleg közel éreztem magam. Klári néni, egyszerű paraszt asszony volt tőle hallottam a legszebb meséket. És Cornelia, egy tiszt felesége, Nagyváradról kerültek hozzánk. Törte a magyar nyelvet, de csak úgy akart velem beszélni. Azt mondta ezáltal ő is sokat tanul. Mindig körülötte settengtem. Egy alkalommal tízóraiztak, s nekem is adott egy falat kolbászt, de megkért, hogy ne szoljak a többieknek, mert mindenkinek nem tud adni.. Én úgy tettem, mintha megenném, de kivettem a számból és fennhangon kiabálva mutattam a többieknek, hogy Cornelia néni adott nekem kolbászt. Később mint mondta azért  szeretett, mert annyira csintalan és szertelen voltam.

          Eddig minden az anyám elképzelése és tervei alapján történt. Később következett a nehezebb oldala a dolgoknak. A pártbizottság nem tarthatott fenn külön szeparált iskolát is. A város körzetekre volt felosztva, hogy ki melyik iskolához tartózik. Anyám még kiharcolhatta volna, hogy az általa vélt „legjobb” iskolába kerüljek, de ebbe már apám nem egyezett bele. Szerinte nem kell megkerülni a normális adott körülményeket és mindig a kiváltságot keresni. Ez nem tenne jót a további életemre, ha mindig csak pátyolgatnak.

          A mi körzetünk államosított, valamikori felekezeti, iskolához tartózott. Az első négy osztályt a volt református iskola épületében végeztük, az öt – hét osztályt pedig a valamikori katolikus iskolában, mely közvetlen a templom szomszédságában volt. A kellemes az volt, hogy minden tanteremből jól látszott a toronyóra és ez által örvendező szemtanúi voltunk az idő múlásának.

            Első négy osztályban Olgi néni volt a tanítónőnk. Idősebb korú jó pedagógus, valamikor a református iskolában tanított. Szigorú volt, de velem azért tett némi kivételt. Nem tudom pontosan félt-e anyámtól, vagy inkább jóban szeretett volna vele lenni? Engem mindig előtérbe hozott bármi történt. Ha csak kisebb összejövetel volt,nekem kellett verset mondanom, ha színdarabot tanított be, a főszerep engem illetett. Azt mondta, valahogy rám illik minden, mert értelmesen, szókimondó a beszédstílusom és a versekre is ráérzek, inkább a tökéleteshez közelálló szavalat, mint a korunkra jellemző éneklő stílus.

            A társaim úgy néztek rám, mint bandavezérre vagy megaláztatásukból, vagy irigységből, vagy inkább azért, mert nekem otthonról kiadósabb és drágább tízóraist csomagoltak. Anyám mindig vigyázott, hogy a vitaminpótló narancs, banán, füge ne hiányozzon. Ezeket csak a párt büféjében lehetett beszerezni és az nem volt nyílvámos üzlet.

Már akkor két táborra oszoltunk. Az egyikben én voltam s „megvilágosodott”, míg a másikban Dóra a református pap lánya. Köztünk nem volt ellentét, csupán kommunikáció hiány.

            A mi osztályunk egységes maradt miután át kellett menni a másik épületbe, a volt katolikus iskolába. Megkezdtük az ötödik osztályt. Itt már szaktanárok tanítottak,

Osztályfőnökünk is lett. Újszerű volt minden, változatosabb, mint amikor Olgi néni csak egyedül foglalkozott velünk. Nagyobbak lettűnk, változott a gondolkodási mód is. Hárman alkottuk a „szent szövetséget”. Az egyik srác apja tűzoltó parancsnok volt, a másiké a

Városi kultúrház igazgatója. Mi hárman a szünetekben is együtt futkorásztunk az udvaron és minden játékba csak együttesen álltunk be. És együttesen utánoztuk a felnőtteket.

            Anti bácsi a történelmet tanította. Annyira csodálatosan adta le, élvezettel hallgattuk amint mesélt. Történelemből jeles volt az osztály. Csupán egy hátránya volt Anti bácsinak, túl sokat dohányzott. Néha még az osztályteremben, az órán is megállt a nyitott ablaknál és rágyújtott. Ilyenkor diktálta az anyagot és mi szorgalmasan írtuk. Egy alkalommal utolsó óránk volt a történelem. A tanár megkérte a tűzoltóparancsnok fiát, a Bercit, hogy törölje le  a táblát, ő addig az ablakhoz ment és a toronyórán megnézte mennyi idő, van még az órából.

Berci szemfényvesztőhöz illő gyorsasággal a napló alól a cigis csomagból kilopott egy szál cigarettát és a gyújtót. Hirtelen jelezte a csengő az óra végét. Mindenki szedelőzködött, kapkodott, a tanár is felkapta a naplót, a cigarettát betette a zsebébe és kiviharzott. Berci jelzett és mi hárman maradtunk. Az udvar végén egyik sarokban volt a WC. Elválasztva a fiúké és a lányoké. Oda mentünk és meggyújtottuk a cigarettát. Körbeadtuk egymásnak, mélyeket szívtunk, az első slukk után köhögtünk, de az is elállt. Mivel tudomásunk szerint vége volt a tanításnak, meg sem gondoltuk, hogy bebiztosítsuk magunkat. Nem voltunk eléggé körültekintők. Az egyik osztálynak kézimunka órája volt, ami meghaladta a napi öt órát. A válaszfalon túl egy lány felfigyelt a köhécselésre, a deszkák közötti résen átlesett és jól kivehetően látta szórakozásunkat. Rögtön lányos szokás szerint rohant a tanáriba, ahol még ott volt Anti bácsi és a sport tanár. Beárult, ellocsogta, amit látott. A sport tanár fürgén ott termett, fülön csípett és bevezetett a fizikai laboratóriumba.. Anti bácsival közösen vallatóra fogtak, hogy honnan a cigaretta és mi késztetett arra, hogy rágyújtsunk. Mi tettetett ártatlansággal, lehajtott fejjel álltunk, aztán kaptunk néhány taslit,majd a sport tanár elviharzott. Néhány pillanat múlva visszatért egy csomag mentolos cigarettával. Leültettek mindhármunkat és egyiket a másik után kellett, szívjuk, hogy örökre menjen el a kedvünk a füstöléstől. Attól tartottam, hogy értesítik a szüleinket is, de ők így intézték el férfiasan. De nagyon megijedtek mikor a második után elhalványult az arcom és hányinger fogott el. Azonnal tömték belém az üdítőt. Szerencsére semmi komolyabb nem lett, csupán egy életre megutáltam a nikotint és azután Anti bácsi sem gyújtott rá az osztályban.