Minden múlandó - leggyötrőbb fájdalmainkat is feloldja az idő.
Tatiosz
Mosolygó könnycsepp
Amikor a fájdalom jéghegye vízcseppé zsugorodik az Égben...
Gyászolom ,"az embernek lenni" hivatását, hiszen ő hívott éltre bennünket, ám szürkén borongós világunk magába nyeli a fényt, hogy egy kicsit még fennmaradhasson.
Gyászolom az emberek fénytelen, sokszor fájdalmas életét, amelyben nincs - nem lehet - becsülete a tisztának, az emberségnek.
Gyászolom az emberek elveszített (olykor meg sem talált) emberségét. Azt a pillanatot, amelyben elhagyták az egymás iránti figyelmet, a derűt, a kedvességet - a szív békéjét.
Gyászolom az emberi élet szép és vágyott rendjét - a békés egyensúlyt, amelyet mi emberek valamennyien a szívünkben és a szívünk által találhatnánk meg.
Gyászolom az emberek eltékozolt emberi hitét, a feladatok semmivé foszlott illúzióját, amikor keserűen, sokszor tehetetlenül - bizalom és önbizalom nélkül - járják a világot, egymásra hördülések, lealacsonyítások, megalázó kioktatások és tiltások kegyetlen ábrázatával.
Gyászolom a semmibe hullott jó gondolatot, miközben senki nem több a másiknál, éppígy nem is kevesebb. Bár lelke mélyén mindenki sejti ezt, mégis nagy a tülekedés a gonoszság göröngyös kaptatóján.
Gyászolom a helyes gondolkodást, amely előítéletekbe fullad.
Gyászolom a meggondolatlan emberi cselekedetet és tévhitet, amely bárkit feljogosít arra, hogy mindent megtehet, amit csak akar.
Végül gyászolom a gyászt, a szomorúságot, a derű s a víg kedély oltalmával, hisz' semmi sem előbbre való és fontosabb annál, hogy tudjuk - bár fáj a szívünk -, minden elmúlik egyszer, hiszen a földi élet legelső törvénye a változás.
A változandóság honában bárkivel bármi megtörténhet, és ha Isten úgy rendeli, meg is történik egy napon - és a fájdalom jéghegye vízcseppé zsugorodik itt, a földön is...
Írta:Vágó Gy. Zsuzsanna
Kommentáld!