GONDOLATOK APÁM HŰSÉGÉRŐL...
Sűrűsödik az est,röpülnek a percek,
Lüktetve száll a gondolat,
Lassan- lassan megáll az idő,
S az emlékezés magával ragad.
Sercen a kapa, dől a gaz,
Tisztul a kukorica.
A mezőn ketten dolgoznak
Szüleim, apa és anya.
Felócsudva lengeti levelét
A megszabadúlt növény,
Már csak napfény kell és eső,
hogy biztos legyen a termény.
Csendben kapálnak, szótlanúl,
Anya elől halad.
Annyi együttélés után
Közös a gondolat.
Majd megáll és egyengeti
Fájós hátát, derekát,
Egyenesen másképp hangzik
A szó, mely illeti apát.
"Biztos vegyok benne, kedves,
Ha majd hív a Teremtő,
Nászágyunkon elfelejtet
Majd egy újabb szerető."
Válasz nem jön, tovább kapál,
Mert apám lassú a szóban.
Egyszer mindent megfogalmaz
Nyugodtan, szépen, gondolatban.
Nem áll meg, dolgozik tovább,
Ne látszodjon a döbbenet,
Pedig a kérdés szívén talált,
De nyugodtan jön rá a felelet.
"Sok idő telt el egymás mellett,
Nemzettünk hat gyermeket,
Mindig kitartó,hű voltam veled,
Hogy tételezhetsz fel ilyeneket ?
Nekem csak te vagy a hitves,
Neked esküdtem örök hűséget.
Miért lennék szavam szegett?
Nem kapnék rá ürügyet.
Társ vagy nehézségben, gondban,
Te vagy az életem párja.
Nekem fájna a legjobban,
Ha szükség lenne mostohára."
Megnyugosznak mind a ketten,
Elül a kétely, félelem.
S befejezik a kapálást.
A nap még fenn van az égen.
De a termést nem élvezik,
Anyám érzése rettentő!
Azon télen nagy hírtelen
Örökre elnyelte a temető.
Apámmal maradtunk mindnyájan,
Reánk áradt szeretete,
De mikor a rádióban
Felcsendűlt a cigány zene,
Mely emlékeztette párjára,
Lassan- lassan elkomorult,
S szívettépő emlékekbe
Sebzett lelke belefájdúlt.
Én voltam az élő tanú
Ki hallotta a beszédet
Akkor a kukoricás földön,
Mely tisztázott érzelmeket.
Viselem mint szép emléket
Mely kisér egy életen át,
Apám hűségét, vallomását,
Mely megnyugtatta anyát.
Kommentáld!