GONDOLATOK

     Már rég vágtatott a vonat a rónán át. Mindegyre falta a kilométereket és közeledett a Kárpátok vonulata. Nyár volt. Rekkenő meleg. Jól esett az ablakrésen beáramló friss levegő. Négyen ültek a fülkében, két hölgy, anyja és lánya, egy fiatal katonatiszt és egy középkorú paraszt. Kissé nyomasztó volt a hangulat, mindenki saját gondolataiba merült.

       Az idősebbik hölgy, negyven év körüli volt, de hogy innen, vagy túl a negyvenen, ápoltsága nem engedte a megállapítást. Rendezett haja volt, elegáns könnyű nyári öltözetet viselt. Olvasott. Néha lapozott a könyvben és olyankor kitűnt ápolt keze, hosszú ujjai és ujjain az épített műköröm a gyöngyház színeiben csillogott. Dús fekete műszempillája eltakarta szemét, ahogy a könyv fölé hajolva olvasott, csupán akkor sugárzott gyöngédség szeméből, mikor időnként felpillantva kinézett az ablakon ellenőrizve, hogy hol tartanak. Mellette a lánya, aranyos csitri, túl a kamaszkoron hátradőlve, félig lehunyt pillák alatt figyelte a tisztet.

„Milyen cuki srác! Jól áll rajta az egyenruha. Milyen helyes, hogy a tisztek nem valamilyen vacak konfekciós ruhában járnak, hanem rájuk szabják. Így sokkal csinosabb az alakja. A haja rövid, de jól áll neki, viszont ha hosszabb és hullámos lenne, a homlokába hulló tincs jobban kihangsúlyozná az orra formáját Gyönyörű a vastagajkú csókos szája és fölötte az izgató vékony bajusz. Oh ha rám hullana egy ilyen falat, nem menekülnék előle.”

        A tiszt is csendben ült, elmerengve. Gondolatai már megelőzték, repülve szálltak haza. Már otthon érezte magát a barátnője kellemes fészkében, a kis manzárdszobában, ahonnan messzi látni. És ott mindig kellemes. Ha mellette fekszik egyformán nyugtató a beszűrődő madárdal, akár az eső egyenletes koppanása az ablakon.

        A paraszt hátradőlve sunyin, észrevétlen a tisztet figyelte. Irigykedve állapította meg, mennyire jóvágású ficsúr. Biztosan bomolnak utána a csajok Még itt is ideérződik finom férfias parfümjének illata .Ez tényleg ad magára, frissen borotvált, bizonyára drága arcszesszel dörzsöli be a pofáját,meg finom illatú férfias dezodorokkal. Hogy nincs a bársonyos nyakán kiszívott kék folt, mert a kurvák azzal kezdik. Na nekem ilyen szerencsém nincs. Még hogy Julis szívná a nyakamat? Adnék én a pofájára!

         Csak egyre nem gondolt a paraszt. Arra, hogy az ember arcára épp úgy kiül az intelligencia, mint a bárgyúság.

         Már a hegyek között vágtatott a szerelvény. Hosszú fütty jelezte az első alagút közeledtét. Aztán a mély sötétben az ablakon át behallatszott a  zakatoló vonatkerekek duruzsolása, majd egy erős cuppanás és utána egy nagy csattanás. Mintha csók és pofon lett volna.

          Megnyugodva gondolja az anya, hogy azért mégis van a lányában önérzetesség. Bár ebben a laza erkölcsű világban el sem hinné az ember, hogy ennyire visszautasító a sunyi közeledés ellen. Mert biztosan a tisztecske megcsókolta, s ő viszonzásul jól pofon csapta.

            A lány elmélázik, hogy miért is ennyire prűd az anyja. Szegény srác, mekkora pof csattant a képén. De hát annak is hol az esze? Itt vagyok én, s az anyámat akarja lesmárolni?

 A tiszt nem tud magához térni a meglepetéstől. Mi a franc! Ez a hülye paraszt valamelyiknek 

   hangosan cuppanó csókot ad és én kapom a pofot?!

             A paraszt nyugodtan, kaján vigyorral ül a helyén. Lehunyt szemmel elmélkedik, hogy ha újra jön egy alagút, ismét cuppant és a másik felén is pofán csapja ezt a piperkőcöt.

               A hangulat elviselhetetlenebb, de a vonat vágtat tovább.