ÉDESANYÁMNAK...
(...imé közlöm veletek az én lelkemet...)
Példabeszédek 1/23
Novemberi őszi eső után
Bosszusan dühöng a szél,
Lelked belengi homályos szobám,
Édesanyám! , hát eljöttél ?
Életedben mindig tudtad,
Hogy imádon a vihart, a szelet,
Biztos vagyok benne, anyám,
Azért látogatsz ilyenkor engemet.
Tova tünt már sok idő azóta,
Éreztem melegséged jó anyám,
Zsenge ifjú voltam akkor...
Azóta nekem is van unokám!
Hosszú, hosszú évek során
Nem hallhattam bíztatásodat,
De egy életen át mindig éreztem
Símogató szavad,szerető csókodat.
Oly furcsa az élet s e találkozás,
Emlékeimben olyan fiatal vagy...
Én öregedtem meg édesanyám,
Megtört,öregember lett a fiad.
Annyi kíméletlen, dúrcás gondolat
Kisértett, míg melletted voltam.
Keservesen meggyötört az élet,
Más lett volna, ha nem fekszel holtan.
Vágytam óvo kezed homlokomon,
Mikor viharzott, szorított az élet.
Te nem tagadtál volna soha meg,
Mint ahogy én feledtelek téged!
Keserű szájízzel, őszes öregen
Letérdelek előtted jó anyám,
Szereteted nem múlt el, nem lankadt,
Itt él bennem még életem alkonyán.
Egyet szeretnék örökölni tőled,
Azt a szerető, óvó, mentő kart,
Mely megvédett, óvott mindentől,
S feledtette szorongásaimat.
Szeretnék olyan lenni mint te,
Hogyha elmúlik a földi világ,
Úgy maradjak mindenki emlékében,
Ahogy rád gondol fiad, unokád!
Kommentáld!