BARÁTSÁGOK

                 Apró gyermekkoromat egy városszéli házban töltöttem. Utánunk már csak a végtelen mező nyúlt az erdőig, ahová vert poros mezei út vezetett. Ez jó volt nekünk. Földi  Paradicsom,hisz elcsatangoltunk és élveztük a szezon termés minden ízét.Nekem a zöldborsó ízlett a legjobban,de megkostoltuk a nyers cukorrépát és a tejeskukoricát is.Egyik sem hagyott szeretetteljes kívánságot maga után.

                 Gyermekkoromra visszaemlékezve maga a hely is megkövetelte a háziállatok tartását.Mindenek előtt föltétlen szükséges volt a macska,mert az őszi betakarítás után a mezei egerek elözönlötték volna a házat,ha nincs.Mi egyre ügyeltünk,ne legyen tiszta fehér,vagy sárga.Valami okból ezektől viszolyogtunk.Többnyire a tigris csíkos,vagy fekete-fehér foltosokhoz ragaszkodtunk.Mintha érezték volna küldetésük fontosságát,mert olyan volt a járásuk is, pipiskedő, méltóságteljes. De kutya is kellett.Ezeknél sem kerestük a fajtisztákat, igaz akkori ismereteink kimerűlt az úgymond farkaskutya, agár és a komondor fajoknál.

Mi többre becsültük a keverék paraszt kutyákat,mert nálunk csak egy célt szolgált, jó házőrzőnek kell lennie.Mindent túlharsogva ugasson és ha valaki belép az udvarra toporzékolva rázza a láncát.. Mert apám szerint a kutyát meg kell kötni, hogy ne tegyen kárt semmiben és senkiben. Ilyen volt a Bundás, nagy testű, hosszú szőrű, foltos keverék. Sosem mertünk a közelébe menni, pedig bizonnyal nem bántott volna. Csak nagyon ritkán adódott alkalma,, hogy szabadjára futkározzon, azt is inkább télen. Apámnak az volt a nézete, hogy a hidegben keressen magának alkalmas helyet. Gyülölte a macskákat, lehet az is szerepet játszott állandó fogvatartásában.

                      Egyet megfigyeltem.A lánca olyan hosszú volt,hogy elért a kertkapuig, nehogy  ismeretlen olálkodó onnan közelitsen.Vasárnap reggelenként édesanyám volt a korán kelő,mivel nem szerette, hogy a kiadós ünnepi ebéd készítésekor körülötte lábatlankodjanak  és zavarják munkájában.Egyedül én voltam kivétel,mert szótalan voltam, mint ő és azért csak kell egy besegítő, aki hasznos a krumpli pucolásban,meg a kertből petrezselyemzöldet,és más apróságokat behoz. Egy ilyen alkalommal figyeltem meg, hogy meggondolatlanul surrantam el Bundás mellett, aki épp a kertkapu előtt feküdt. Felemelte a fejét, megszagolt és nyaldosta a lábam. Kissé megborzongtam, s lehet észrevette,mert visszajöttömkor kezemben a nagy csokor petrezselyemlevéllel félreállt az utamból. Az után titokban nagy barátok lettünk, hogy senki se lássa, gyakran megsímogattam és ugyancsak titokban loptam neki finom falatokat a kamrából. Igy nőttünk fel.

                      Később, felnőtt koromban, amikor a belvárosba költöztem, természetesnek tűnt, hogy az udvar nem élő, ha nincs benne kutya és macska.Nyavalyogtam is eleget a szomszéd barátomnak,míg egy nap azt mondta, hogy a nővére ahol lakik közös udvaron egy nyugdíjas rendőrrel,van egy szép sárga kutya, de a rendőr sertés tartással is foglalkozik és neki egerésző kuzya kellene,hogy elűzze a patkányokat,viszont ez nem egerésző.Mindenáron meg akarnak szabadúlni tőle,még azt a moslékot is sajnálják amit a disznok ételéből adnak.Éjjelre kirekesztik az utcára,hogy kóboróljon el. Néhány nap elteltével látom,hogy hosszú szíjon megkötve vezeti be hozzám az ebet és átadja.Említette a rendőrnek,hogy a szomszédjának szüksége lkenne egy bármilyen kutyára,az viszont örömmel adta, nem bánta. Mit tehettem hirtelen ? Volt az udvaron egy elhanyagolt kutyaól az előző tulajdonosoktól,hát megkötöttem emlékezve apám szavára,hogy a kutya csak kötve jó..

                         Másnap délelőtrt érkezett egy idegen asszony, igazolandó,hogy a kutya az övéké volt.Gondoltam,hogy megköszöni,hogy elhozattam és esetleges tanácsokat ad kutyatartás témában,de nem az történt.Arra a kijelentésemre,hogy örülhet,mert ezután nem kell kirekesztenie az utcára, lerázta szégyenérzetét és azt kezdte magyarázni,hogy ők nem  akartak egyáltalán szabadúlni,csupán büntetésből tették ki, kezdtem érezni a látszatát,hogy pénzt akarna a kutyáért. A  beszédet nem tudtuk folytatni,mert megérkezett egy fuvaros a köszénnel és hozzákezdtünk a lerakáshoz. Annyit még oda kiáltottam az idegennek,hogy szereti-e a kutya a kolbászt,mert szeretnék egy koszton lenni vele. Vendégem látva, hogy kudarcot vallott észrevétlenűl eloldalgott. Akkor figyeltem fel, hogy a kutya amig itt volt régi gazdája behúzódott az ólba és csak akkor jött elő, mikor latta, hogy elment. Megsímogattam a fejét és megpaskoltam a hátát , mig ő elkezdte nyaldosni a kezem.Azonnal döntöttem.A színe után ítélve nem érdekel, hogy hívták eddig, vagyis, hogy érezze a változást Rozsdának kereszteltem.Azonnal elengedtem és megfogadtam, hogy sosem lesz nálam láncra verve, érezze a szabadságát. Így lett nekem is szabadon szaladgáló kutyusom, aki csak a kapun belépőket jelezte, vagy erős ugatásba kezdett, ha a kapu előtt kóbór kutya vagy cigány haladt el.

                Ezek szerint apró lépésekkel haladtam. Kutyám már van, csak macska kellene. Azt mondják, hogy macskát könnyű szerezni,de nekem az sem sikerűlt.Egyik nap újsághírdetésben olvastam, hogy ajándékba adnának négy hónapos sziámi cicákat. Mivel nekünk sosem volt fajtiszta macskánk elővettem az állatatlaszt és kikerestem, hogy legyen némi fogalmam róla.  Írta,hogy mogyorószínű a szőrzete,közepes hosszúságú, a lábai, a feje és a farka fekete.A szeme mindenesetben kék.Nagy testű és a tibeti lámák házőrzésre tartják.Ez már jobban fokozta az érdeklődésemet és szinte nevetségesnek tűnt a macska, mint házőrző. Megkerestem a címet, és a kaputelefonon jelentkeztem,és megmondtam jövetelem célját. Egy kellemes női hang válaszolt. Mondta, hogy rögtön jön, csak előszőr zárja külön a macskát. Mikor beléptem felvilágosított, hogy a sziámiak általában megbizhatatlanok, ha idegen lép be váratlanul megtámadják és beleharapnak a bokájába. Ilyen eset nála is történt, azért mondja ennyire határozottan. Ennyivel is okosabblettem. Tanácsként azt is mondta, hogy eddig tápon nött fel és ajánlatos ezután is azon tartani. Ezen a napon megpecsételődött Rozsda sorsa is.Túróspuliszkát  készítettem finom friss júh túrúval.Vastagon rétegeztem a túrót és kedveskedésből a legtúrósabb részt adtam neki.Megszagolta és tovább állt. Dühömben sírni tudtam volna,de megfenyegettem,hogy mától kezdve vége a kolbászos, húsos táplálkozásnak. Őt is tápra fogom. És ez jót tett. Nem ellenkezett, s így engem is megkímélt egy gondtól. Ezután kutya, macska tápon fog élni.

                   A cicát már nem emlékszem miért, talán, mert szép kis gombóc volt, elneveztem  Bömbinek. Három napig nem engedtem ki a lakásból tartva attól, nehogy elboklásszon. Aztán  harmadik nap nagyon kiváncsi voltam a nagy találkozásra. Rozsda előcammogott az udvar végéből,s mikor meglátta Bömbit csodálkozva, nézte és lassan közeledett hozzá. Ugy látszik szokva volt a macskákkal. Bömbi felfújta magát,felborzolódott szőrrel állt és amikor a kutya egész közel ért hozzá , hirtelen mozdulattal belekarmolt az orrába.Tudta, hol a legérzékenyebb.A kutya vinnyogva szaladt vissza az udvar végi zugába, Bömbi pedig fokozatosan megnyugodva, méltóságteljes testtartásban ült a lépcsőn,éreztetve, hogy itt ő az úr.

                     Arra már nem voltam különösebb figyelemmel, hogy mikor kezdődött, de az idő  folyamán nagyon összebarátkoztak, olyannyira, hogy Bömbi már éjszakára sem akart benn maradni. Nem bántam, mert olykor fel-fel tört belölem apám intése,hogy az állatnak kinn a helye.Együtt járszadoztak, ettek és aludtak Megfigyeltem néha amint rácsapnak egymás ott hagyott ételére, és mulattam magamban, hogy a csere táp következtében megérem, hogy a kutyám nyávogni, a clcám meg ugatni fog. Gondolom idővel Bömbi lett a szomszédok réme.ami szerencsére sosem tudódott ki. Egy alkalommal látom reggel. Hogy a Rozsda szája szélén fehér toll fityeg. Megdöbbentem.De az okos kutya elöttem szaladva hátra vezetett a tett szinhelyére. Bömbi valamelyik szomszédból fiatal jércét lopott.Áthozta és az udvar rejtekében, ketten elfogyasztották.Csak a toll maradt utána.Igyekeztem eltüntetni az árulkodó nyomokat, nehogy valaki észre vegye és Bömbi bosszú áldozata legyen.

                   Különben örültünk egymásnak és így teltek napjaink addig a végzetes napig.Este  vártam udvartartásomat vacsorára,de nem érkezett egyik sem. Már rég „megterítettem”,vagyis  kiosztottam tápadagjaikat és kezdett nyugtalanitani távol maradásuk.Átkutattam a helyeket ahol időzni szoktak.eredménytelemül.Végül kiléptem az utcára és majdnem megdermedtem.  A szomszéd háza előtt az út szélén láttam Rozsdát kinyúlva és mellette mint testőr ült Bömbi.Elütötte egy auto.Volt annyi betyárbecsület a soförben,hogy kihúzta az út szélére és így nem gázoltak át rajta mások is.Hoztam a kis szekeret,rátettem a tetemét és kivittem a kert végébe.Bömbi szomoruan jött utána és ott ült amig elföldeltem.Virágok alatt alussza álmát és Bömbi gyakran elsétál addig.Mennyire téves megállapítás,hogy az állatokban nincs lélek.

Mi ösztönözné egyébként a cicát a nosztalgiára ?