A
tudós biztosra vette, hogy előbb-utóbb megfejti a létezés titkát.
Biztosra vette, hogy csak idő kérdése az egész. Úgy érezte, ha tüzetesen
megvizsgálja a dolgokat, akkor minden kérdésére sikerül választ kapnia.
Egy nap egy piros rózsát vett észre az ösvény mellett:
- Gyönyörű - suttogta. Kíváncsi lett a rózsa titkaira, ezért
leszakította, és elvitte haza, hogy megvizsgálja. Otthon aztán apró
darabokra tépte a rózsát, de hiába, mert képtelen volt megtalálni benne
azt, ami széppé tette. Értetlenül állt a széttépett virág fölött.
- Egy nap ez a titok is ki fog derülni, erre a kérdésre is választ fogunk kapni.
Ugyanazon a napon, egy festő is végigment az ösvényen, és megpillantott
egy gyönyörű rózsaszálat, letépte. Otthon vázába tette, és nekiállt,
hogy lefesse. Miközben festette, a rózsa elhervadt, és elpusztult.
- Se szavakkal, sem ecsettel nem tudom visszaadni ezt a szépséget. Talán, majd egyszer megfejti valaki a titkot.
Ugyanazon a napon, egy szerzetes ment végig az ösvényen, s ő is
megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat. Leült mellé, beszívta illatát,
elgyönyörködött benne, és úgy belemerült a szépségében, hogy el is
felejtette hol van. Végül mosolyogva felállt és elsétált.
Később elmesélte barátainak.
- És mire sikerült rájönnöd?
Arra, hogy a létet át kell élni, meg kell tapasztalni, el kell fogadni,
és ünnepelni kell. Nézz csak - mutatot körbe a kertben - NÉZZ és LÁSS,
és FOGADJ el mindent olyannak, amilyen!( Szerz. Ismeretlen)
Kommentáld!