A TALÁLKOZÓ

                                                    A  TALÁLKOZÓ

Amikor tudomást szerzett a meghívóról az izgalom elhatalmasodott rajta.Találkozóra hívták a falu ősi templomába mindazokat akik ott születtek és valamilyen okbólelszármaztak.De a gyülekezet,a közösség szeretettel gondol minden hozzátartozójára akit itt kereszteltek  és konfirmáltak az ősi templom falai között.Most is mint minden időben amig dolgozott és kiszállásra kellett mennie már napokkal azelőtt útitervet készített,hogy minden karikacsapás szerü gördüllékenységgel történjen.Foglalkoztatta az útvonal,a csatlakozások és föleg az,hogy idegenbe reggel érkezzen.Volt-e benne valami féle ráció,arra nem gondolt,de ezt szerette,így tervezte.

        A mai körülmények kedvezőbbek? Talán! Elsősorban a nyugodt ráéröség.Nem kell sietni,mert nyugdíjas,már alábbhagyott  a gyors családkörüli foglalatosság,a lázas tevékenység.Megnyugodott testben és lélekben,hisz Isten kezében vagyunk, Isten segedelme  a fontos.

         Érzi,hogy az előtte álló nagy út is rejteget izgalmat,kecsegtető szépséget.Elsősorban Kolozsvárt érinti az ősrégi „szent” várost .Itt tanult,készült a nagy útra,a nagy kihívásokra. Ez a város érlelte ifjúságát és oltotta belé a kúltúra és művészet iránti szeretetet.Azóta is ha erre volt útja,akár röpke megszakítás erejéig,de elsétalt a Teologia előtt,ahol diák éveit élte,majd az útba eső püspöki palóta után a Farkas utcai templomban pihent meg.Az igazi kolozsvári Mátyás templomban.Mert ez az igazi.Ezt épittette az igazságos király.Valójában ő kezdte meg az építkezést és évszázadok egymásutáni fejedelmei,uralkodói folytatták a megkezdett munkát,míg sikerűlt tetőalá hozni a jezsuitáknak szánt templomot és kolostort.Aztán a századok folyamán megkezdődtek a felekezeti csatározások.Volt idő amikor Erdély minden városából kiüldözték a jezsuitákat és minden szerzetet,a reformáció térhódítása után hol a reformátusok,hol az unitáriusok igyekeztek birtokukba keríteni a szent helyet.Hosszu ideig állt megcsúfoltan,megrongálva,elhagyatva,míg végül Bethlen Gábor fejedelem 1622-ben a református egyháznak ajándékozta.Utána I.Rákoczi György igyekezett a teljes rendbetételére..

           A jezsuita időből fennmaradt egy legenda melynek értelmében Mikola Boldizsáz atya rendfőnök a felajzott     unitáriusok útját állta és a bejáratnál kezét szívére téve és balkeze két ujját az ég felé emelve esküdött,hogy a templomot nem adja át,csakis holt testén keresztűl áthaladva foglalhatják el..A legenda valóságát igazolja,hogy az 1960-as években történt restaurálás és javítások alkalmával a templom kertjében egy ilyen állásu csontvázat tártak fel.

Az unitáriusok küzdelme a templomért nem volt folytonos,mert közösségükben különös harcot vívtak a közéjük szívárgó és rejtőzködő üldözött magyar zsidózókkal vagyis a szombatosokkal.

               Mennyi mindent rejtenek az ősi falak.Hányszór megtörtént még teológus korában,hogy átjött a reggeli áhitatra,voltak alékalmak amikor csak ketten voltak a szolgálatot tevő lelkésszel a templomban,de mindíg vonzódást érzett,hogy elmélkedhessen,hogy beletemetkezzen a múltba.Nagyon szerette a Farkas utcát a valamikori Platea Luporumot. A feljegyzések szerint eddig merészkedtek a farkasok,innen az utca elnevezése is.A Farkas utca is a veretes történelmi utcák közé tartózott,itt épült 1821-ben az első magyar nyelven müködő szinház a Kőszinház,melynek falai megőrizték a nagy elődők Déryné és Kántorné hangját. Lebontották,hogy a tervezett Nemzeti Szinházat már más nemzet örökölje Trianon után. Amolyan fecskefészkek verebek általi megszállása.Ebben az utcában működött a Bolyai Egyetem,melynek névadója sosem volt nyilvánosságra hozva,hogy Farkas-e vagy János,csupán az avató ünnep időpontja egybeesett a Farkas születésnapjával..

               Miniszterelnök korában is sokszor megfordult az utcában Gróza Péter akinek egyetlen lánya a Szimnűvészeti Akadémia diákja volt.Esetenként fitogtatta merészségét,hogy nincs kitől tartania és testőrök nélkül kopogott sétapálcájával az ősi köveken,majd befordult a zfőbejáraton az egyetemre és a hirtelen verbuválódó diákságnak röpke előadást tartott,ejnye-bejnye módon birálta a kommunista pártot,tehette mert nem volt tagja.A hallgatóság tulnyomó részében csodálatot keltell merészsége,de minez csupán cspp volt az óceánban,mert őt is irányitottak és azt kellett tegye amit diktált nem más,mint a kommunista párt.

               Kolozsvárról kiindulva Szászrégenig a Mezőséget kell átszelni,mely szintén sugallja a történelmet.A hatalmas erdélyi fennsíkon báró és gróf családok osztozkodtak,birtokolták, a Bánffyak Bornemiszák  a Wass család és a Kemény bárók.Ma három megye találkozó helye melyek kisebb –nagyobb darabot hasítanak ki testéből : Kolozs, Beszterce és Maros. Mindhárom jól megosztott nemzetiséggel.Keveredik itt magyar, román, szász, zsidó, cigány. Kisebbségek egyvelege.Már amennyi maradt.

              A Mezőséget átutazva,ha jól akarsz tájékozódni föltétlenül szükséges némi színelmélet ismeret is.Mert  Mezőség a színek kavalkádja minden téren. Ha csodálod az erdők mély zöldjét és a halványabb zöld kaszálók vadvirágos milliöjét szemet nyugtatóan ötvöződik a zöld alapon fehér és pirov virágok sokaságában a magyar nemzetszín.Így is igazolódik a Horthy nóta :A zászlaja piros –fehér-zöld,Rá van írva Erdély magyar föld.Ez valahogyan magátólértetődő természetesség.Itt a román nemzetszín csak mesterkélt erőltetett lehet.Igaz abban a kék a tengert szinbolizálja és a sárga a búzától aranyló Nagy Román Alföldet de mindezek a Kárpátokon túli természetességek.

             Ha falvakon, telepűléseken átsétálsz,tudhatod, hogy a színek arányában lehet lehet megállapítani a lakosság összetételét.Minden magyar zöldre festi a kapuját és a házát körülvevő kerítést, a háza falát a zöld valamrlyik enyhébb, halványabb árnyalatára vagy fehérre meszeli. A román porta kékre festett körös-körül, míg a házak falai többnyire a csúnyán rikitó tengerkék szint viselik.Beszédes bizonyítéka az egyik falu határában  a két féle  felekezet keresztje.A katolikus egyház által állittatott évszázados kökereszten a fából faragott   Krisztus kíntól gyötört arca látható.A keresztet natur színben tölgyfakerítés határolja, piros és fehér rózsák között fehér liliom. A talapzaton nagybetüs felirat. DEUS MEUS ET OMNIA.

Tőle néhány méterre a görögkeleti egyház faluvégi őrszeme a stílusosan bizánci faragásu kereszt kékre festve sárga szegéllyel, rajta a pléhből kivágott ikonfestésü Jézus, jellegzetesen mereven néző szemekkel és kifejezéstelen ábrázattal. A kis térség kékre festett kerítéssel határolt és őrzi a kereszt tövében virágzó sárga körömvirágokat. A kerítésen kivűl pedig jól észlelhető az ogaültetett katángkóró sűrűje,hogy minel több kék színt sugározzon. A kereszten a fewszület alatt stílusos betükkel a felírat : CU CRUCEA TA DOAMNE,PAZESTI PE POPORUL TAU. Vagyis  A Te kereszteddel Uram őrizd a te népedet.

              A Mezőséget átszelő út tele szerpentinekkel. Éles kanyarokkal. Az utat szegélyező dió és gesztenyefák már jelzik az ősz közeledtét időnként szélnek eresztve már már sárguló leveleiket. De a szántóföldeken javában virágzik a dohány és még sötétlik az érésre készülő kukorica.Elszórtan marha csórda és disznö konda legel,de oly messze, hogy nem hallatszik a méla kolomp egyhangú zenéje,sem a pásztor kesergő furulyája,igaz ezt már felváltotta  a táskarádió és a zsebmagno. Madárdal még csendül, de már nem hangos a határ.Az utat két oldalt szegélyező diófák a szászok itt maradt emlékeztetője,hisz ezek a megyék is bölcsői voltak az erdélyi szászoknak.Ők a falvaikba bevezető és kivezető utszakaszokat a falu határáig diófával  szegélyezték.Ez jellemző minden szász településre.Aztán a rendészwtri stílusuk is jellegzetes. Az út szélétől úgy húsz méternyire épűltek lánc szrűen egy sorba a  tipikus szász házak melyeknek homlokzatán utcára néző két ablak volt rendszerint barnára festve.Az egysorba épített házakat kőkapu és kerítés kötötte össze.Gyermekkorunkban azon tűnődtünk,hogy ha a falu egyik szélén egy macskát felteszel a kerítésre egy végtében végigsétál a falu másik végéig. Az úttol való beugrás libalegelő volt és itt minden öt háznak volt egy közös kerekes kútja, melyet közösen használtak, gondozták, és itt itatták az állatokat is. De ez már a múlt,mert a háború forgatagában a szászok nagyrészét elcsalták az anyaföldre  Ausztriában és Németországban telepedtek le.A megüresedett házakat a hegyekbőlk aláözönlő románok és cigányok foglalták el,felborítva minden hagyományt saját arculatuk összevisszaságában megváltozott a rendszerető és rendet tisztelő falukép..A kivándorlásnnál az is sokat nyomott a latban és erősítette elhatározásukat,hogy a háburú után mint a bűnös német nép tartózéka   malenkij robotra deportálták a Szovjetunióba.Sokat dolgoztatták és  éheztették őket de általuk építve új városokat,a háború utáni újvilágot.Szinte megtízedelve érkeztek  haza és idők múltán jó pénzért Németórszág felvásárolta őket,akárcsak a zsidókat  Izrael. És a pénz jól jött  a kommunista rendszernek.

           A Mezőség keleti kapuja Szászrégen,innen már kezdődnek az égbenyúló Görgényi és  Kelemen havasok,meg a Borgó-Besztercei nyúlvány.Ez már a szülőföld, amely az idők során sok változáson ment át. Egyetlen régi ismerős a falu közepén álló református templom.Az változatlan, de a szomszédságában épült valamikori görögkatolikus  már nincs.Lebontották.  Pedig mint történelmi műemlék harminc évvel korábbi volt a reformátusok által épittetett   jelenlegi, a sorban az ötödik isteni hajlékkal.Az okot keresve azt beszélik,hogy már szűk volt az egyre gyarapodó ortodox gyülekezetnek,de sokkal elfogadhatobb, hogy valakiknek szemet sértő volt a neogótikus stilus és ezért terveztek hagymakupolás bizánci templomot,hogy biztisítottabb legyen a kontinuitás elmélete..Olyan mint egy kifestett képeskönyv falain körbe sorjázó szentek ikonjaival. És a falu eredeti képét is csak lehunyt szemmel lehet felidézni, így elevenedik emlékezetemben az utcák sora,hisz minden háznak ismertem a lakoját. A poros falusi utcák a szélein szélsodorta szalma és széna törmelékek,a betakarítás nyomai,meg a   mezítlábasan zsivajgó suhancok tették hangossá a falut. De csak lehunyt szemmel. A valóságban csak sejteni lehet ki hol lakott,mert a régi épületek nagy része eltünt a föld színéről és helyette izléstelen,stilustalan idétlen emeletes házak,üzletek,kis üzemek magán kézben és mindenütt aszfaltos út. Oly kevés az ismerős arc,az ismerős beszéd.Visszhangzik a görgényvölgyi román tájszólás.Vagyis a falu gazdát cserélt.A nagy megmozdulások után , mint ők is eladták telkeike, mindegy hogy ki  vette meg csak jó vásár legyen,és itt az eredmény Idegen vagy saját szülőföldeden. Találóan jegyezte fel a falu egykori esperese:

„Negynevkét év alatt a gyülekezet arculata nagyon megváltozott.Eltüntek a régi arcok,sírban pihennek nagyon sokan. Gyermekekből és ifjakból komoly férfiak és asszonyok,sőt öregek lettek.  Új nemzedék nőtt fel a szemünk előtt.”

               A templom kapuja valamikor zöldre festett lécből volt és a bejáratánál égbenyúló  hatalmas feketefenyő.Emlékszik kisiskolás korában egy havazás után a tanítónő csodálkozva  csapta össze kezét elámúlva a havas téli kép szépségétől és azt mondta,hogy milyen jó lenne így bevinni a szobába és így is maradna..De már az sincs,nemcsak a fa,de a tanítónő se.A régi  kapu helyén ugyancsak zöld színű,de kovácsoltvas kapu díszeleg,sarkig nyitva várja a templomba igyekezőket. Még szól a harang hívó szava,de nem siet.Végigsétál a cinterem kavicsozott sima ösvényén melynek két oldalán valamikor orgonabokrok ontották  illatukat,  ma már a kaputól a bejáratig az ösvény mindkét oldalán a zöld különbözö árnyalataiban tujafák diszelegnek,mint örök gyertyák nőnek az ég felé. A templom elött álldogáló férfiak még beszélgetnek,megvárják míg érkezik a pap és régi szokás szerint őt követve vonulnak be a templomba.Nem néz körül,nem köszön senkinek.Atemplom belseje a régi.A tégla padlózaton a két padsor között bordó színű van leterítve egészen a szentélyig.A hajóban régi  szokás szerint jobb kéz felől a férfiak és bal kéz felől az asszonyok padsora. A szemtély hatalmas perzsaszönyegének közepén áll az UR asztala kelim varottas terítővel,rajta egy azsúrozott fehér selyem terítő négy sarkában aranyozott bojtokkal és belehímezve  Matskássy

Istvánné ajándéka..A Mózes szék kétszemélyes,vele átellenbena kiváltságosak széke,ahol valamikor bárok,grófok,a püspök,vagy elit egyházi vendégek ültek.Ma általában üres.Középen van a szószék ,mely kiszolgált már három épületet,de nem lehet megállapítani a stilusát.Amolyan szemet gyönyörködtető egyveleg.

               Végigsétál az első sorig,mert iratlan törvények értelmében ide ülnek a nyugdíjas papok,teologusok,hogy ne keltsen feltűnést az írott egyházi törvény,hogy minden teologus köteles kis bibliájában követni a bejelentett Igét..Leül.Érkezik a pap,megtelik a templom és mellé ül a drága jó testvér,majd felbúg az orgona a lutheri himnusszal: „Erős várunk nekünk az Isten „.Kezdetét veszi az istentisztelet.” Istennek szent lelke szállj le mireánk” hangzik az invokáció,majd az alapige az Első Korinthusi Levél tizenharmadik része : a szeretet himhusza

Hallgatja az Igét és eszébe jút ,hogy teologus korában a nagytiszteletű professzor azt mondta  ez a kifejező Jézus-kép.Ha a szeretet szó helyébe behelyezzük Jézus nevét,látjuk őt.Jézus türelmes,jóságos,nem irigykedik,nem kérkedik,nem keresi a maga hasznát.Sokszór próbálta és mindegyre tisztábban rajzolódott ki előtte a Megváltó személyisége.Figyeli a prédikációt,de csalódott,mert sosem szerette a pátoszos beszédet,amikor minden szót a lelke mélyéről igyekszik felhozni és nagy szünetet tart két szó között,hogy nagyobb hatást váltson ki..Nem  ő sosem tette.Szerinte a prédikáció érje el célját minden sallang nélkül a maga pergőségében,a mindennapi beszéd stilusban.És nem pátoszos papi szónóklatokban..

             Ül a padban és felnézve észrevesz egy újdonságot A szentély oldalán a férfi padsor előtt fehér márványtábla van erősítve a falra és rajta aranyozott betükkel a masodik világháborúban elesett gyülekezeti tagok.Olvassa és ismerős neveket keres.Szakács György –

Tudja,hogy a temetőben sokáig talán egyetlen üres sírhely volt és a fejfán a név alatt hirdetve,hogy elesett a világháborúban. Moldován József – apja első szerelmének bátyja.

Csak most tudta meg,hogy református volt,mert özvegye a fiukat is mind katolikus hitben nevelte..Olvassa tovább Szelezsán Lajos – gyermekkorában özvegyéről mindig azt hitte neve szerint,hogy román,mert a név magyar megfelelője Szilágyi.De itt áll köbevésve teljes magyar helyesírással.Asorban szerepel a vendég pap dédnagyapja és a sort a nagybátyja zárja  édesanyjának a nagyobbik fiu testvére,akit  orosz fogságban élve temettek el.A háboru után az oroszok annyira rettegtek a betegségektől,hogy a fogolytáborokban ha valakinek magas láza volt és magatehetetlen,nem tudott dolgozni a hullákkal együtt tömegsírba dobták leöntötték forró mésszel és elföldelték.A szemtanu a 92 éves Pityi itt ül a háta mögött.

            És tart a prédikáció amikor a bal oldalán nyilalást érez,érzi a tenyerei iuzzadnak,de nem szeretne pánokot kelteni,mert ilyesmi még történt vele.Lehunyja szemét és előrehajtott  fejjel ül tovább.Aztán távolodik a hang,míg néma csend  lesz és halkan nesztelenűl egy csoport vonul be a templomba.Elől Janika az aranyos szőke nagybácsi tizenegy évesen bocskay ruhában , ahogy eltemették,utána Péter a nagyapa huszártiszti ruhában magas,délceg,  szőke,ahogy egyetlen fennmaradt katonaképén látta: Mari a nagymama elaszott öregségében,de arcának ráncai mögött is felsejlik a gyönyörű liliomképü  ifju lány,a falu legszebbike.Marika az édesanya akit betegsége nagyon megviselt,de gondterhelten elmerengve lépked,hisz neki kellett gondoskodnia a nagycsalád mindennapjairól és végül  Jóska az édesapa görnyedten a család fenntartásához szükséges anyagiakért vívott küzdelem  fáradalmait magán viselve. Körbe állják az Úrasztalát lehajtott fejjel, mint úrvacsora osztás  idején.Állnak néhány percig,aztán megibdulnak kifelé.Janika és Péter merev tekintettel néznek előre.mint aki senkit sem ismer.Mari mosolyog és bólint jobbra-balra,hisz sokan vannak még a gyülekezetben akiket ő segített a világra jönni.Marika őt nézi mosolyogva,árad tekintetéből a forró anyai szeretet és Jóska feléje nyujtja mindkét kezét,mintha ösztönözné,  hívná,hogy tartson velük.Eltünnek.Aztán halkan mintha szűrőn szívárogna,hallja a záró ének  foszlányát: „A te templomodba,felséges atya Isten”. Bizonyára a gyülekezet tele torokkal harsogja,de őt már sírí csend veszi körül.

               Kiürül a templom,már csak ő és mellette a drága jó testvér,aki egy idő után megsokallja és probálja ébreszteni az alvónak tűnő embert.Óvatosan megrázza a vállát és akkor a test teljes egészében előrebukik..Ijedten áll fel a testvér,hirtelen nem tudja mitévő legyen.Probálja kitapogatni a pulzust.Nem ver.Nincs. Aggodva indul kifelé.A templom előtt  zsivajgó tömeg,egymásra ismerő rrégi barátok, osztálkytársak.Forró kézfogások ólelkezések.  Megy,átvergődik a tömegen,tekintetével a papot keresi.Közel hajol hozzá és a fülébe sugja,hogy mentőt kellene hívni,mert az őccse vagy rosszul van,vagy meghallt,mert nincs  pulzusa.Mire a mentőkocsi kiér a tömeg már     átvonult a Kulturházba,az egyház valamikori Nagytermébe,Ahol a kulturális műsorokat tartották.Kit érdekelt a hangoskodó,ünneplő  tömegben a mentőkocsi szirénája.Főútvonal,bizonyára valamelyik faluba megy.

            Később a pap bejelentette, hogy ezután minden évben megtartják az elszármazottak találkozóját. Minden évben az augusztus 2o-hoz legközelebbi vasárnap. Név szerint senkit nem hívnak, de mindenkit szeretettel várnak. Jövőben is lesz találkozó. De nélküle, Neki ez volt az első és az utolsó.