A SORS SÖTÉT ÁRNYA 3

     Günther távozása után Péter nagyon egyedül érezte magát. Nyugtalanította, hogy bármerre, öltözőbe vagy a pihenőszobába megy, sehol nem látja a hatalmas szász fiút, a melegszívű barátot. Sok időbe telt, nehezen szokta meg hiányát. Beletemetkezett a munkába, gondolta az által elűzi mélázó szomorúságát. Nagyon haladt a kard készítése és dolgozott a titkos munkáján, amit Günthernek is meglepetésnek szánt. Szakkönyvek tanulmányozásával elkészített egy zsebpisztoly tervet és mikor senki sem figyelte azzal foglalkozott. Az alkatrészei már meg voltak, az összeszerelés következett volna, amikor nagydolog történt. Az egész városban elterjedt, hogy a széna piac térségében, ahol Péter is lakott lelepleztek egy garázdálkodó bandát. Akkora verekedés alakult ki, hogy a rendőrségnek kellett közbelépnie. Péter nem kellett sokat gondolkozzon a hír hallatán, hogy kikről lehet szó.

        Történt ugyanis, hogy a szomszédos utcából egy lány Iasiban (Jászvásárban) volt egyetemen és a vakáció ideje alatt meglátogatta két egyetemista társa. Mindkét fiú moldvai volt és ezeket támadták le Zoliék, hogy mit keresnek erre felé? Előkerültek a bokszgyűrűk, az egyiket kékre verték, a másiknak sikerült elmenekülnie és rendőri segítséget kért. A lány restellte és szégyellte a helyzetet. A kiérkező rendőrtiszttől a legszigorúbb eljárást kérte. Betuszkolták a főkolompost, Zolit és társait, valamint a két moldvai román fiút a kiérkező kocsiba és elvitték tisztázni a helyzetet, valamint vallomástételre. A rendőr igyekezett az összetűzés élét tompítani, nehogy politikai, vagy nacionalista megítélés legyen. Végül az idegenek nem tettek feljelentést évfolyamtársukra való tekintettel, a bűnözők pedig pénzbírsággal megúszták és elkobozták a gyűrűket. Igen ám, de a nyilatkozatában a megijedt, nagymellű bandavezér megjegyezte, hogy a gyűrűket a Bittler cégnél készítették, név szerint megemlítve Bárdos Pétert.

          Másnap a rendőr felkereste Bittlert, előhozakodott a vallomással, tisztázta, hogy lényegében fehérfegyvernek minősül, de már nem annyira használatos. Felkérte, hogy álljon szóba az illetővel, hogy az elkövetkezőkben huligángarázdálkodóknak ne legyen kiszolgálója.

           Bittlert meglepte a látogatás és maga a tény. Erre nem számított, hogy épp az egyik kiválasztottjában kell csalatkoznia. De nem tört meg bizalma. Ebédszünetben magához kérette Pétert az irodájába. A srác mit sem sejtve rohant, nem gondolta, hogy felhők tornyosulnak feje felett. Akkor döbbent meg és komolyodott el, amikor a nagyfőnök szigorú arcát meglátta..

- Nem gondoltam fiam, hogy ide süllyedünk. Téged annyira smartnak ismertelek. Nekem egyáltalán nem tetszik a smafu, smirkász viselkedés. Itt járt egy zsaru és néven nevezett, hogy te készítettél valamilyen bunyózó gyűrűket. Rövidre fogva, mivel első alkalom és gondolom a józan eszed, veszed elő, nem fogsz többet smuglizni, mert akkor summa summárum svindlernek tartalak és vége a barátságnak. - Péter mondani akart valamit, de Bittler intett, hogy elmehet, majd utána kiáltotta – Ha Günther ír, értesíts engem is.

      Nagyon érezte a Günther hiányát és úgy vélte, hogy a főnök is azért fordul el tőle, mert nincs a szász fiú mellette. A továbbiakban úgy érezte, mintha őt figyelnék. Valóban figyelteti a főnök? Egy ideig leállt óvatosságból, de aztán haladt a vállalt munkálattal, a kard már kifényezve lapult a szekrényében, már csak a markolatot kellett volna öntetni, és a pisztolyt is összerakta. Nagyon lehangolta a figyelmeztetés és különösen az, hogy nincs a barátja, akivel mindezt megbeszélje, feldolgozza. Került minden társaságot, de őt is kerülte Zoltán. Bizonyára nem szerette volna szembeállítani a nagymellűségét a gyávaságával. Végül Juci nem bírta tovább és otthon felkereste. Péter embereket sem akart látni, ezért nagy kerülővel elsétáltak a református temetőbe és ott leültek a bejárat előtti padra. Eléggé forró nyári délután volt, kellemes érzés volt a tölgyek árnyékában. Hosszú hallgatás után a fiú elmondta, hogy nagyot csalatkozott a nagyvagány bájgúnárban. Mekkora bandavezérnek, határozott nagyfiúnak tartotta magát és az első konfliktusnál annyira, meghátrált, bizonyára egy zabszemet légkalapáccsal sem lehetett volna a seggébe beverni úgy beszart és mindent kipakolt a rendőrségnek, csak hogy védje az irháját.. Könnyen megúszta a pénzbüntetéssel, de ő, Péter, ezzel véget vet a telep zsibongó életével. Igaza volt a barátjának, válogassa meg kikkel, paktál le.

 -  De rám nem haragszol, ugye? – nézett rá kérően Juci.

-  Rád nincs amiért, mert te nem vagy banda tag.

-  Látod, azért mégis nekem volt igazam. Lépjünk le s akkor nincs osztani való senkivel.

-  Az nem olyan egyszerű – mondta Péter, átölelte, és közelebb húzta magához a lányt..- Te most úgy érzed, hogy tombol benned a szerelem, aztán csappannak majd szexuális vágyaid, s ott hagysz, hogy kezdődjön minden elölről.

-  De nem mással, csakis velem! – csattant fel a lány-, mert nekem te vagy a mindenem, és ha kell bármennyit is várok rád!

-  Ezt most így érzed, így mondod, de aludjunk egyet rá, s rögtön másképp gondolkozol.

Péter már kezdett ráébredni a Günther figyelmeztetéseinek helytállóságára.

   Már jól benne voltak az őszben. Kezdett esősre fordulni az idő, szél tépdeste a száraz leveleket és seperte végig az utcákon, tereken. Ritkábban csatangolt Péter a lánnyal a városban. Már csak pontos időben mozi kezdéskor vonultak ki, vagy ha kinn ténferegtek a városban, inkább a cukrászdák vagy bárok zenétől zajos forgatagában húzódtak meg.  Végre megjött Günthertől az első levél. Beszámolt, hogy mennyire kellemetlen a baka élet, különösen a kezdet. Mindenki parancsol, ugráltatja, futtatja és élvezi az újoncok feletti hatalmát. Nehezen lehetett megszokni de az ember sokat kibír. Az is kellemetlen, hogy tisztességes lányok lenézik a kincstári ruhát, nem állnak szóba a bakákkal, de a kaszárnya környéke tele van lotyókkal, még negyven éves „dívák” is kínálják bájaikat. Aztán milyen a baka, beletörődik, mindegy, csak üríthessen. A levél lehangoltsága ellenére is tele volt epés humorral, öngúnnyal. Péter élvezettel olvasta és azon tűnődött, hogy válaszolni kell, de legyen őszinte? Mindent írjon meg, ami az óta történt?

      Végül a levélírásra nem került sor. Pétert ismét hivatták a főnöki irodába. Amikor belépett elkomorodott és a hideg végigfutott a hátán a látszatra, ami elébe tárult. A főnök mellett egy rendőr és egy mogorva civil ült, az asztalon pedig ott volt a kard és a pisztoly .Miután belépett a főnök felállt.

-  Én fiam, figyelmeztettelek a gyűrűs incidenskor. De ha te mégis ezt választod, a vállalkozásom becsületét nem hagyhatom befeketíteni tilós fegyvergyártással.. Itt az igazságszolgáltatás, az államvédelem, ők majd döntenek további sorsodról. – és kiment az irodából.

Péterben megfagyott a szó, hiába kérdeztek bármit, lehajtott fejjel állt és nem válaszolt. Beültették a szolgálati kocsiba és elhajtottak vele. Az ügyet miután kivizsgálták, átadták a Bíróságnak. Egy rögtön ítélő bizottság a hivatalból kijelölt ügyvéd jelenlétében tárgyalta a rendszerellenes megnyilvánulást. A titkos felfegyverkezést .A hivatalból kijelölt ügyvéd az eljárásoknak megfelelően nem pártolta védencét, hanem általánosságban beszélt az ifjúság rossz útra való téréséről, a városban történő garázdaságokról és példás büntetést kért az ifjúság megrendítéséért. A politikai erkölcsösségnek és a nemzetközi nyomásnak a figyelembe vételével Pétert politikai átnevelés céljából négy év letöltendő fogházra ítélték, és öt évre eltiltották polgári jogaitól. A rendőri gyűjtőből másnap rabszállító kocsival vitték Szamosújvárra. Büntetése végrehajtása ideje alatt végigjárta a politikai „szállásokat”.A nagyenyedi börtönben csak két napig volt, mert ott a társadalom „megtévedt elitjét” tartották fogva. Vele felsepertették a hatalmas udvart. Tévedésből elvitték Diófásra, a Szanatóriumba, de ránézve nem igényeltetett az elmegyógykezelés. Aztán „pihent” Zsiláván is, végül a hátralévő időt a Curtea-de-Arges-i táborban töltötte. Itt a múlt rendszer hóhérai kezelték, de már kommunista színekben, állati kegyetlenséggel.

          Kiszabadulása után sosem beszélt börtöni életéről. Mindig csak azt mesélte, hogy álmaiban gyakran járt otthon, mindenről szép álmai voltak s utána kutyául érezte magát. Legkedvesebb álmai még jobban a Juci ragaszkodását fejezték ki és ő meggyőződéssel remélte, hogy vár rá. Hazaérkezése után nem akart találkozni senkivel. Egyedül Juci érdekelte, de azt is ki kellett várni és megfontolni, hogyan induljon az újrakezdés. Az anyja nem nézhette sokáig Péter bátortalanságát és rejtőzködési indulatait. Néhány nap múlva igyekezett beszámolni mindenről, persze csak áttételesen nagy vonalakban. Megemlítette, hogy annak idején Bittler úr hívatta, átadta a végelszámolást és megjegyezte, hogy miután kiszabadul feltétlenül alkalmazni fogja.

-  Nem édesanyám, én sosem fogom a továbbiakban átlépni a kapuját. Ezután csak előre nézek. Próbálkozom majd az újonnan indult Köztársaság vállalatnál. Biztos, hogy ott sem lesz nehezebb, mert Bittler jó szakembereket képezett ki. Nála a középkori elv dominált, mely szerint egy ember azért lakatos, hogy képes legyen egy lakatot elkészíteni.

-   „ S te ,szegénykém, pisztolyt is gyártottál” – gondolta az anyja.

-  Jó, ez a te dolgod, ott próbálkozol, ahol jónak látod. Lenne még egy kényesebb dolog, amihez tartanod kell magad. Juci férjhez ment. Az érettségi vizsga után nemsokára meg volt a lakodalma. Egyik vizsgáztató tanárja vette el. Ebbe törődj bele, és ne próbálj szóba elegyedni, vitatkozni vele. Az ilyen kígyó fajzatot kerülni kell.

„Kígyó fajzat” ízlelgette a szót. Szép, találó kifejezés, tűnődött Péter. – Azért mégis kell, találkozzak, hadd lám, hogyan vélekedik szemtől szemben”  És az is bekövetkezett. A piacon figyelt fel rá, amint a közelében alkudozik. Úgy került, hogy szembe találkozzanak, ne legyen lehetősége a menekülésre. Juci gondolataiba merülten ment, bizonyára a vásárlásra összpotosított amikor Péter elébe állt ,és mosolyogva köszöntötte. Az asszony meglepődött, kissé elsápadt, de fogadta a köszönést.

-  Nocsak, nocsak! Hát elengedtek?- kegyetlenkedett, de Péter nem adta fel.

-  Juci, beszélnünk kellene.

-  Nekünk? Miről? Tudtom szerint nincs már közös témánk.

-  Hogy tehetted ezt? És hogy lehetsz ennyire közömbös? Emlékezz vissza, én voltam az első. És sürgettél. Hogy szökjünk meg, meg hogy megvársz!

-  Valóban. Akkor annyit ért az eszem, de a várakozás a katonaidőre szólt és nem a börtönre. Hogy te voltál az első? Ezt ne ragozzuk, valakinek el kell kezdenie az ugarolást, hogy a továbbiakban a szántás és a magvetés gördülékenyebb legyen.

-  Te rémesen lealacsonyodott alpári lettél. Mivel tud ez többet, mint én?

-  Hja, kedvesem, sokkal gyöngédebb és rátartibb a szerelemben. Nem riad vissza a gyakori együttléttől, meg kiáll a családjáért. És tanár!

-  Ezek vagytok ti törtető némberek! Ismered az uborkafára mászás, meg az egy tál lencse történetét.?

-  Tartsd meg magadnak!

-  Juci, engem nem érdekelnek a megtörténtek. Semmi, érted? Én ha addig élek is visszaszerezlek. Az enyém leszel!

-  Hogyan? – mosolygott lekicsinylően.

-  Ha kell megöllek! Ha az enyém nem vagy, a másé se légy!

-  Ébredj fel kisember, és válogasd meg zavaros gondolataid. És szállj le rólam, mert ha kell jelentést teszek és testőrséget kérek magam mellé! – és elviharzott.

-  Ezt még megbánod! – sziszegte utána Péter.

   Hetekig nem tudta megemészteni, feldolgozni a csalódást. Kamu volt az egész álom, amíg raboskodása alatt reménykedett a Juci őszinte kitartásában.. Új munkahelyén ellenvetés nélkül fogadták, mert garancia volt a bittleri felkészítés. Munkatársai közömbösen viselkedtek,pedig ő felkészült, hogy előéletéért kötekedni fognak. Teltek a napjai, mint a robot. Dolgozott, hibernált, és segített otthon a szüleinek, nem keresett és került minden társaságot. Egyszer fogamzott gondolatában, hogy elmegy a Günther szüleihez, a címe után érdeklődni, de azt is elhessegette. Kínos és szégyenletes lenne a magyarázkodás. Sok idő eltelt,hogy elváltak, hát merüljön minden feledésbe.

         Édesanyjának elmondta a Jucival való találkozást, azt is hogy mennyire kiábrándító volt. Anyja nagyon szívén viselte fia bánatát és bezárkózottságát. Nem szerette volna, hogy búskomorságba essen.

-  Nézd fiam, az élet már ilyen. Bele kell törődni a valóságba, még ha fáj is. Te mindig következetes voltál. Talpraesett. Nem hagyhatod, hogy eluralkodjon rajtad a búslakodás. Másoknak is van terhes gond az életében, de a múltat le kell zárni és derűsen nézni a jövő felé. Itt a húsvét, menj el locsolni Schwartz Helgához. Annyira őszinte, tisztességes és tiszta lány. Róla nem pletykálnak, őt sosem látta senki szélhámoskodni. Na, fogadj szót anyádnak és elég a melankóliából! – átölelte és homlokon csókolta fiát.

„Húsvét másodnapján az jutott eszembe,

Schwartz Helgához menjek ide, a negyedbe

Locsolkodni jöttem, piros tojás a bérem

Ha nem adnak, elviszem a leányt cserében!”

Ezzel az általa fabrikált verssel kopogott be Helgáékhoz. Elég korán volt, mert a család épp a reggelin volt túl, de Helga a nappaliban fogadta. Később bejött az édesanyja is, pozsgás, mosolygós arccal, egy kis kosárka festett tojással a kezében.

-          Most már Péter, légy őszinte, a tojás, vagy a leány?

-          Talán mind a kettő Hanna néni.

Leültették, borral, süteménnyel kínálták. Az asztalnál helyet foglalt Helga is, az anyja, viszont a hogy a szólás mondja, nyüzsgött, mint zsidóban a fájdalom. A kelleténél többet maradt, mint aki ráér, nem sok helyen várják. Sokat beszélgettek a lánnyal, általános, jelentéktelen dolgokról, de sértő megjegyzést tévedésből sem mondtak Péternek. Mikor indulni készült, anya és lánya szinte egyszerre mondták, hogy még látogassa meg.. Péternek is imponált a szívélyes fogadtatás. Később komolyabbra fordult a dolog, komolyabbá a kapcsolat és szeptemberben megtartották az esküvőt. A nagy vigasságban és mulatozásban nem tűnt fel senkinek, hogy két csalódott szív simult egymáshoz nyugalomért, de korántsem nevezhetjük szerelemnek, vagy lelki egymásra találásnak.