Lajosnak igaza van. Ne egy ":P"-t írj, hanem egy normális véleményt!

Előzmény

Válasz

Elyne!

Előzmény

Válasz

:P

Előzmény

Válasz

Az élet vonata.....
Élet olyan, mint egy vonatutazás:
Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más.
Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.
Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.
Néhányan, azok közül akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást.
Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során.
Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon.
Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után...
Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket...
Lehetnek olyanok akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak.
Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon.
Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba.
De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.
Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet.
Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat.
Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait...
Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre.
Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról aki közvetlen mellettünk foglal helyet.
Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból... Azt hiszem, igen.
Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik...
Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot
teljesebbé, értékesebbé tenni.
Barátaim, tegyünk úgy hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást.
Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.

Válasz

Kedves Éva!

Majd amikor van időd, kérlek nézz utána a kaktuszok gondozásának és a termékegységének, virágainak és tüskéinek témában.

Előzmény

Válasz

Amelyik kaktuszt sosem locsolják, az kiég. Amelyiket agyon locsolják az kirohad.
Minden kaktusznak van virága. ...csak van sok amelyiknek nem "látványos" a virágzása.
Ha nincs virág, nincs mag. Ez még az Emberekkel is így működik. Amelyik kaktusz tüskéje befásodik , az felnyársalhatja az Emberek kezét.

Előzmény

Válasz

Kedves Évike!

Nem mindent kaktuszt kell állandóan locsolni, mert akkor kirohadhat, elpusztulhat. :(

Van olyan kaktusz amely sosem virágzik és mégis szép! S van olyan kaktusz is, melynek a tüskéje nem puhul meg.

Az érzéseket meg melengetni szükséges, mert különben elhamvadnak. Ezzel tökéletesen egyetértek. :)

Előzmény

Válasz

Szép!:) A rózsa és a kaktusz rokonok. :) Vagy legalábbis ismerősök. Amelyik kaktusz öntözve van, annak megpuhul a tüskéje, és kivirágzik. A farkasokból szelídített kutya az Ember legjobb barátja. Az emberek sokszor elfelejtik hogy milyen értékesek a vadon állatai. Minden háziállat először vadon élő állat volt.
Igaz? Szia Pannika!:) Az Ember minden élő pásztora a Földön. Így rajta múlik hogy milyen gazdája annak
ami neki lett adva.
Az Emberek a saját érzéseiken is pásztorok. Ha elkótyavetyélik a nagy érzéseket akkor a végén kicsi sem marad. Az érzéseket melengetni kell a szíven. Mint a fellobbanó tüzet, mint a gyertya lángját, mint a fáklya fényét .Megőrizni, és tovább adni hogy hogyan tegyék azok akik vaddisznók, meg medvék meg ......szóval olyan vadak akik azt hiszik hogy ők már a "krémje" a világnak.

Előzmény

Válasz

A Farkas és a Rózsa.....

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa. A farkas vette észre először. " Milyen szép! " - gondolta - " Milyen kecses! " Aztán lassan a többi állat is felfedezte.

- Milyen egyszerű ! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség !
- Közönséges ! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki ?
" Mind ilyenek vagytok. " - gondolta a farkas a fák közül - " Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót. " A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg micsoda ? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya ! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. " Hát nem látjátok, hogy fáj neki ? " - gondolta a farkas - " Miért kell bántani ? "
- Nem szeretem a virágot ! - dörmögte a medve - Tépjük ki !
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek ! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt !
- Szóval még veszélyes is ! - jegyezte meg a róka - Ki kell irtani !
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbe taposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében.
" Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők ! " Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág ! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ...
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először, sírni kezdett.

Válasz

Ez a mese négy emberről szól...

Úgy hívták őket: Mindenki, Akárki, Valaki és Senki.

Történt egyszer, hogy egy nagyon fontos feladattal kerültek szembe. Kéréssel fordultak hát Mindenkihez: ugyan, végezné már el! Mivel Mindenki biztos volt abban, hogy Valaki majd csak meg fogja csinálni, ezért - noha Akárki is képes lett volna rá - jó ideig Senki sem fogott hozzá.

Egyszer csak Valaki méregbe gurult: hiszen ez Mindenki dolga! Azonban Mindenki titokban arra gondolt, hogy majd bolond lesz éppen ő bajlódni egy olyan munkával, amit Akárki el tud végezni. Eközben Senkinek nem tűnt fel, hogy Mindenki ügyesen kibújt a feladat alól . . .

A vége az lett, hogy Mindenki megorrolt Valakire, mert Senki nem volt hajlandó arra, amit Akárki megtehetett volna.

Érdekesnek találtam ezért azt gondoltam megosztom Veletek!

Válasz