Köszönőm ,hogy olvashattam ,tanulságos.DE meddig bírja ki ez a kérdés itt:

Előzmény

Válasz

Ezt a vallomást akár én is tettem volna,,,én is elindultam a megavulás útján már két éve...MENNI FOG !!!!

Húsz éven át alkoholista volt Hujber Feri

Meglepő vallomást tett Hujber Feri a Hal a tortán felvételén.

A színész bevallotta, hogy húsz éven át masszív alkoholista volt, de fél éve letette a piát.
Most egy agresszív gyógyszer segítségével próbál leszokni, ami rettenetes gyötrelmekkel jár, de ezt ő önként vállalta.

"Fél éve nem iszom alkoholt egyáltalán. Ez új dolog nálam. Úgy gondoltam, húsz év kemény italozás után idén véget vetek a piálásnak. Olyan szinten komolyan gondoltam ezt a történetet, hogy elmentem Zacherhez, és megkértem, hogy ültessék be azt a kapszulát, amitől meghalsz, ha iszol"- mondta el a SuperTV2 műsorában a színész.

Csak egy kis akaraterő és mindjárt értékesebbé válik az ember.

Válasz

Köszönőm,hogy olvashattam !

Előzmény

Válasz

A napsugár ünnepe


Felébreszt a májusi reggel. Az ágy már nem marasztal, úgy érzem, a napfény és a madárdal mintha ünnepelni hívna. Kinyitom az ablakot, nézem, ahogy a felnőttek hétköznapi arcaikkal sietnek dolgozni munkahelyeikre, és a gyerekek is, pont úgy, mint tegnap, kelletlenül ballagnak iskolába. Mintha csak azt mondanák: nincs semmi különös, ma egy teljesen átlagos hétköznap van.
Felnézek az égre. Magasan felettem aranyló fénygömb. Mosolyog, elsősorban a ,,hétköznap" kifejezésen. Azt hiszem, megszokta már a jó öreg Nap, aki mellesleg feltűnően fiatalosnak látszik, hogy ahol ő megjelenik olyan temérdek sugarastól, mint ma is, ott bizony ünnepnap van, nem is lehet másképpen. Hogy még csak véletlenül se értsem félre, mit is mondott, ezért néhány sugarával jólesően melegíteni kezdi mellkasomat a szívem fölött, éppen azt a részt, ahol az imént megjelent az érzés: ünnepelni hív a napfény és a madárdal.
Csiripelésnek, csicsergésnek mondjuk, mert nem értjük, miről szól énekük. A hangutánzó szavak mintha csak azt mondanák: összevissza locsogás-fecsegés, értelmetlenül.
Pedig a madarak, ezek a pici repülő gyémántcsengettyűk, a Nap leghűségesebb küldöttei. Ők a napsugarak hangjai. Korán reggel, amikor még a jóságos Életadó kevéssé ajándékoz fényével, a madarak is csak elvétve szólalnak. Később azonban, mikor már mind jobban aranyoz a napfény, egyre több vidám kis énekes jelenik meg. Hiszem, hogy ők egyenesen a napsugárral érkeznek. A hangjuk és a dallam nem változik túl sokat, de csak azért, mert hű tolmácsai a nagyrészt állandó napfénynek.
Ha a tudósok megszámlálnák őket, és egyszerre a napsugarakat is, azt látnák, hogy pontosan ugyanannyian vannak. Minden madár kapcsolatban áll a napnak egy sugarával. Úgy van ez, hogy a Nap a karmester. Őbenne szól a teljes ünnepi szimfónia. Sugaraival ő küldi a kottát folyvást zenészeinek, az apró énekesmadaraknak.
Tudjuk, őszre majd véget ér a napzene. Lassan lecseng az ünnepi dallam. Ahogyan a Nap folyamatosan visszavonja sugarait erről a tájról, úgy kezdenek el majd pakolni és költözni a madárzenészek, hogy aztán rövidesen új helyükön, a jó meleg Afrikában csendüljön újra gyémántajkukról a zene.
Nézem a kertet. Nem lehetne teljes a napünnep, ha csak zenészei lennének, ha csak hangjaiban tobzódna!
Színeikkel, illatukkal, ízeikkel tálalnak a növények.
Az izzó Nap, sugaraival beszél a méltóságteljes fákhoz, a karcsú, lágy hajtásokhoz, a földben nyugvó magokhoz:

Előzmény

Válasz

folyt,

- Forrón szeretlek! - hangzik újra és újra a szerelmi vallomás.
- Táplállak! - mondja, amikor erejével felhőkbe emeli a vizet cseppenként, és azzal áztatja övéit.
- Feladom bezártságom, megnyílok neked, hogy minél előbb láthassalak - válaszol a mag a földben szerelmesének.
- Kinyílunk neked, hogy színeid, illataid és ízeid lehessünk - válaszolják a rügyek és bimbók, a beteljesülés gyönyörűségét átérezve.
Íme együtt áll minden, ami egy ünnephez kell. Itt vannak az énekesmadarak, mint zenészek. A virágok adják a pompát színeikkel, illatukkal. Szirom kelyheik közepén a porzók pazar szimmetriában kínálják fel étkeiket.

Válasz

folyt......

...És lám, a vendégek is megjöttek!
A rovarok közül némelyek búgó, döngicsélő hanggal érkeznek, míg mások diszkréten, csendben szállnak virágról virágra. Végül megjelennek a lepkék is, mind közül a legjobban öltözöttek. Népes a vendégsereg. Látszik, hogy tudják az illemet. Mindent végigkóstolnak, hiszen a világért sem sértenék meg a házigazdát. Csak csipegetnek, igazán nem torkosak, hagynak a finomságokból a később érkezőknek is.
Táncol, táncol az élet, és én már nem szemlélő vagyok, hanem velük együtt táncoló. Ahogyan a földet felmelegíti az áldott napsugár, úgy melegszik fel bőröm, testem.
Forró karjaival, melyekkel imént a földben a magokat kereste, érzem, most bőrömön átnyúl a Nap. Meg is találja, amit bennem az élet, ki tudja mikor, elrejtett.
- Forrón szeretlek! - Lehelli lágyan.
Kemény héjú lélekmagok repednek, vágyak rügyei pattannak, szerelmek virágai nyílnak, mind egyszerre bennem.

Ha majd a szerelmes nap este magamra hagy felfedett kincseimmel, én majd tulipánná válok, bezárom magam. Nem nyílok a terméketlen, tolvaj sötétnek.
Őrizem magamban a fényt, új reggelig.

Mészáros Tamás

Válasz

Örkény István: Egyperces novellák - Kenyér


Kenyér

Hetven deka volt a napi fejadag.
Reggel hatkor osztották a kenyeret. Reggelente minden barakkból nyolc-tíz ember fölkelt, kihúzta maga alól a lepedőt, és elindult a pékség felé. Majdnem egy kilométert kellett gyalogolni, mert a pékség a táborban volt ugyan, de a lakóbarakkoktól távol, ott, ahol a konyha, a ruharaktár meg a fürdő. Egy kis irtatlan erdősávon vitt keresztül az út, s a kenyérhordók csoportba verődve és fegyveres őrség kíséretében vágtak neki az ösvénynek, mert eleinte megesett, hogy leütötték őket.

Úgy, ahogy feküdtünk, mindig a következő nyolc volt a soros. Előbb az alsó priccsen alvók mentek kenyérért, aztán a felső priccsre került sor, de ha valaki állandó éjszakai munkára járt, teszem azt, fűtő volt a fürdőben, vagy a fűrésztelepre járt ki esti műszakban, az fölmentést kapott a kenyérhordás alól. Csakhogy senki sem vette igénybe a fölmentést, mert a pékeknél mérés közben mindig lehullott egy-két kenyérdarab, és aki nyitva tartotta a szemét, az mindig talált itt-ott, a mérleg alá beszorulva vagy a péklapátra ráragadva egy kis gyürkét. Senki sem szólt érte, ha a vételezők zsebre vágták az ilyen hulladékot.

Közös megállapodás szerint tehát barakkonként nyolc-nyolc ember hozta haza a kenyeret, plusz a barakkparancsnok vagy ennek helyettese. A valóságban azonban nagyobb volt ez a szám. Sokan ugyanis nem bíztak a vételezőkben, akik (ha a barakkparancsnok vagy a helyettese nem nézett oda) esetleg benyúlhattak a lepedőbe, és jókorákat törhettek a kenyérből; ezért aztán olyanok is, akik nem voltak sorosak, elindultak a vételezőkkel, megvárták őket a pékség előtt, és hazakísérték a kenyeret. Körülbelül hét óra volt, amikor a vételezők megérkeztek. Ledobták a lepedőket a földre, és hozzáláttak a kenyér szétméréséhez.

Előzmény

Válasz

Egy-egy barakk létszáma négyszáz fő körül mozgott. Majdnem másfél évig tartott, amíg a hetvendekás adagok kiosztására sikerült olyan módszert egy olyan módszert találni, mely többé-kevésbé mindenkit kielégített. A barakkparancsnok maga elé tett egy hosszú furnérlapot, rajta a barakklakók névsorával és egyes nevek előtt csillagokkal. A csillag azt jelezte, hogy ki mikor kapta a púpját a kenyérnek. Az volt a vélemény, hogy a kenyér végének nagyobb a tápértéke, mint a középről szelt karéjoknak; eleinte sorsolással osztották ki a sercliket, de ez a megoldás nem lehetett tartós. A sorsolás idővel minden téren megbukott, nemcsak a kenyér szétmérésénél, hanem a többi élelmiszer kiosztásánál is. A tapasztalat azt mutattam hogy a sors mindig részrahajló, s ebből kifolyólag ingerült szóváltásokra, sőt verekedésekre is sor került.

A barakkparancsnok felolvasta, hogy ezen a napon kik kapják a kenyérvégeket. (Ő maga, a helyettese, továbbá az aznapi éjszakai barakkügyeletes, a sorrendtől függetlenül, mindig a kenyér púpját kapta.) Eközben valaki meggyújtotta a kis petróleumlámpát, s ennek fényében összeállították a mérlegeket. Ezek olyan formájúak voltak, mint a patikamérlegek. Furnérlemezből, cukorspárgából és lécdarabokból készültek: az egyik sepenyőbe beletették a hetvendekás súlyt helyettesítő megszámozott kavicsokat, melyeket időnként hozzámértek a konyhai sárgaréz súlyokhoz. Amikor a mérlegek álltak, s lassan csillapodó, egyenletes kilengésük tanúsította, hogy semmiféle csel, csalás, ragaszték vagy alátét nem zavarja munkájukat, akkor a kenyérvágó hozzálátott a négyszázegynéhány adag kiporciózásához.

Előzmény

Válasz

A kenyérvágó ugyanolyan ember, mint a többi. A kenyérvágásért nem jár neki semmi, még a púpja sem. Persze, a kenyérvágó kérhette volna - némelyik barakkban meg is tette - a mérleg köré lehulló morzsákat, de ez a kicsinyesség jele lett volna. Kicsinyes ember nem való kenyérvágónak. Kenyérvágónak olyan ember való, aki mindenki bizalmát bírja, akinek van érzéke a súlyelosztáshoz, és akinek a kenyér puszta szagolása, érintése, szeletelése és méricskélése örömöt okoz.

A kenyér színe: majdnem fekete. Formája: téglalap. A kenyérvágó mindenekelőtt hosszában kettészeli a téglányt, aztán pedig keresztbem egymással párhuzamos vágásokkal, nyolc egyforma karéjra vágja. Ez összesen tizenhat szelet. Egy-egy ilyen szelet gorombán hetvendekás. Amikor az összes kenyereket ily módon fölszeletelte, boszorkányos gyorsasággal leméri őket, két mérlegen egyszerre. Amelyik egy hajszállal több, abból lecsíp egy darabkát, amelyik kevesebb, arra rádob egy falatot. Ezt a falatot lovacskának hívják, s az ilyen lovacskák adagok, nem tudni miért, nagy becsben állnak. Ameddig a mérleg karja be nem áll a vízszintesbe - így szól az íratlan megállapodás -, addig a kenyérvágónak tilos kivenni az adagot a serpenyőből. Amíg a négyszáz-egynéhány le nem mérte, addig senki sem nyúlhat a kenyérhez. Előfordul ugyanis, hogy minden vigyázat ellenére két-három adag többlet mutatkozik, vagy pedig (ami, sajnos, gyakoribb) néhány adag hiányzik. A kenyérvágó a lemért adagokat szép sorban és rendben lerakja a környező priccseken, s ha többlet vagy hiány mutatkozik, akkor a négyszázegynéhány adag megszaporodik vagy megfogyatkozik egy négyszázegynéhányad résszel.

Előzmény

Válasz

Ilyenkor mutatja meg a kenyérvágó, hogy valóban művésze-e ennek a munkakörnek. Ehhez ugyanis már nem veszi igénybe a mérleg segítségét. Ha például a négyszázegynéhány porcióból két és fél adag hiányzik, akkor a kenyérvágó mind a négyszázegynéhány karéjból lecsippent egy-egy sarkocskát. Mindenki tudja, hogy a kenyérvágó pontosan annyit vesz le a kenyérből, amennyi okvetlenül szükséges. Amikor aztán kikerekedik a két vagy három hiányzó porció, akkor a kenyérvágó meg szokta kérdezni:
- Lemérjem ezeket?
Egyszer esztendően fordul elő, hogy valaki szaván fogja a kenyérvágót, és leméreti vele ezeket a körömnagyságú vagdalékokból összeszedett adagokat. Erre a kérdésre általában nem szokás válaszolni, annak jeléül, hogy a mérést, valamint a pótadagok összecsípegetését mindenki igazságosnak tartja. Ezek után a barakkparancsnok - fekhelyek szerinti sorrendben - kiosztja a kenyeret. Legelőször azokat szólítja, akiknek púpja jár, s ezeknek a neve mellé berajzol egy csillagot. Amikor az összes kenyérvégek elfogytak, akkor aztán mindenki megkapja az adagját.

Előzmény

Válasz