májusi hidak fölött meztelen éj énekel,sós vízből és nádolajból friss fürdő készül el. Rózsaillat,ezüstfény elönti a házakat,tükörfény és sok kéz ,takarja be arcodat.---hj

Válasz

Ez a képem most lett aktuális.... Isten Veled Ibolya... az égiek vigyázzák lépteidet! Kedves lényed szívünkben él tovább!

Válasz

én köszönöm :)

Előzmény

Válasz

Csoda szép ,lüktető élet.Köszi .

Válasz

Köszönöm Éva :)

Előzmény

Válasz

remélem egyszer előbújik .... :)

Előzmény

Válasz

Miért veszett volna el? (:
Ő AZ!!!

Előzmény

Válasz

Kata nagyon szép.Egy művész veszett el benned.

Válasz

Igen, az életről szól....az enyémről... a költő versben mondja el érzéseit én a festményeimmel.... Köszönöm, hogy menézted :) Puszi: Kata

Előzmény

Válasz

Kedves Éva! Boldoggá tesz, hogy ennyire felkavart és meditálásra késztetett ez a festményem! Nagyon sok képemen van vörös szín...... nagyon- nagyon fájdalmas esemény hatására festettem ezt , azért ez a címe... A vér vörös színét egyébként a hemoglobin adja....de vas nélkül sem élhetünk....akkor vérszegények vagyunk.... na, én nem vagyok az... szenvedélyek dúlnak bennem... Puszi: Kata

Előzmény

Válasz

Tágabb értelemben minden az életről szól! A fájdalom, sajnos az élet velejárója.
Katalin festette, ő nevezte el, több hozzászólásban megerősítette,
miért nem hiszel az alkotónak?
A vas vegyjele egyébként nem FA, hanem Fe - Ferrum! (:

Válasz

Szerintem ez egyáltalán nem a fájdalomról hanem az életről szól.
A Földön a Vörös szín, a Vér színe, ami minden emberben az élet nedve.
A Vér színét a Fa ha jól emlékszem, a vas adja. Nos szerintem ez a kép olyan, mint ha millió apró lepke , sok sok színes kis vértest mozogna az érfalban és akörül. A tüdő funkciója sem olyan hogy csak behatárolt területet érintene.
A behatároltság már a csak a szervek és szerv rendszereket elválasztó határhoz kötődik.....de bennük az élet mozog.Azaz ahhoz hogy működés képes maradjon, nem csak mi magunk, de még egyetlen sejtecske is egyfolytában anyagcserét folytat, és még önállóan lélegzik is. A vér a legapróbb sejtekhez is Oxigént szállít, és széndioxidot visz hogy a tüdőn át kiürítse. Nos ez a kép nem hogy szép, de egyenesen gyönyörű.
Ha elképzeljük hogy a szeretet az ami létrehozta, akkor egyenesen szerelmes kép. Az életbe szerelmes. Én ezért szeretem a vörös színt. Mert az maga az Élet! A Napot messziről sárgának lájuk, pedig igazából , közelről Sötétvörösen izzó vörös színű. Jah!... és akit szépnek láttam is Vörösbe öltözött. Lehet csak a véletlen műve volt, de nekem egyből vér tolult a szívembe tőle. Vagy az agyamba? Mindegy. Mindegyikben szükség van rá.

Válasz

Igen, kedves Éva....

Előzmény

Válasz

Szerintem sokkal inkább a vér szÍne, mint a tűzé.
SzÍvbe markoló, testet-lelket feszÍtő fájdalom. Mint néha HJ verse(i).

Válasz

Csoda szép Kata ! Grat !

Válasz

Örülök, mert hatott Rád a képem! :)

Előzmény

Válasz

Csatlakozok Katicához ., ő megfogalmazta amire én hirtelen nem tudtam a kifejezést mikor megláttam a képet.Nagyon meghatott és " fel dúlt " olyan érzésem támadt mint mikor vihar van és nyugtalan vagyok ,nem találom a helyem.

Előzmény

Válasz

Köszönöm, hogy itt jártatok :)

Válasz

Köszönöm....

Előzmény

Válasz

Remélem nagyon....

Előzmény

Válasz

Nagyon is jól látod... érzed.... lelkem fájdalma.....

Előzmény

Válasz

Én egy erősen tomboló fájdalmat látok ebben a képben.

Válasz

Lehet, hogy a bennünk lakó fájdalom,ami alant lakik,egyszer csak kitör, majd újra elcsitul.

Válasz

ÉGETT A SZÍVEM

Égett a szívem eddig is,
De most, mint mikor rőzsét dobnak a napba,
Úgy lángolok színaranyba,
Úgy hallom millió perc vagy év után,
Lassan kialszik már, fogd a rőzsét, dobd rám!
Fogd kezeddel kezem, melegíts már,
Mezőket, erdőt,a hegyet,a holdat,a kék eget,
Szeress minket gyönyörű szíveddel,
Simogass apró ujjaiddal,
Ölelj tüzes testeddel, nézzél szerető szemeddel.
Fáj, hogy nem érhetek hozzád,
S fáj nagyon, hogy arcodban arcom ég már.
Nem foghatom a kezedet, s homlokodon
Mint játszótéren a homokszemek, csókom elszendereg.
Testem, mintha százezer éve élne,
S van még erőm, hogy várjalak tárt karokkal én.
Virrasztom a reggelt, az éjt,
Virrasztom az izzó tüzet, a fényt.
Zajokra fülelek, csendesen beszélek,
Figyelem az éj minden neszét,
Nem aludhatok el, várom a hajnalt,
Mely a remény, hosszú lándzsával mutat felém.
Ez a jelen-, s nagyon szeretlek én.
Már ez maradsz nekem-, feléd jön, nem ismered,
Elindul útján, s te hiába tartod vissza,
Csak tűröd szótlan, apró panasszal,
Üvöltesz, ha ez megvigasztal.
Nyelvedet harapod kispárnád ütögetve,
S kérded magadtól, hiszel-e Istenbe.
Legyinthetnél, de az is hiába,
Te maradsz nekem a szívembe zárva.
Hiába vágyom most gyors halálra,
Te csak légy nekem, tanulj meg így elfogadni,
Hogy ennél többet nem tudok adni.
Így fogunk együtt kéz a kézben
A szerelmünkben elolvadni.
hj

Válasz

Kata bevallom ez a képed talány még számomra.Elsőre fákat láttam,tüzes lombkoronával és aljzattal.De a tűz talán vörösebb!-igen ez a fájdalom szine.A természet fájdalma szólal meg a vásznon,amit mi emberek okozunk számára?
Vagy a lélek fájdalmát "képesítetted" meg?--,mert egy ablakra is asszociálok,melyen túl ott a fény,de bent lüktető, izzó üszkösödés.

Talán nem helyes,hogy kérdőjeles "vízióimat"osztom meg Veletek-veled,Kedves Kata- de én nem szégyenlem ha valamit nem értek,nem tudok,nem látok! Kiváncsi vagyok!:))

Válasz